Kisüzemi, hazai, csapolt és IPA. Így sörözünk mi

A hazai sörfogyasztási szokásokat vizsgálta a Beerporn.hu internetes felmérése, amely a fogyasztás gyakorisága és helye mellett a kisüzemi sörök ismertségét és a legnépszerűbb sörtípusokat is feltérképezte.

A kérdőívet 3315-en töltötték ki az interneten, 2017 novemberében. A felmérés nem reprezentatív. A kitöltők 41 százaléka középfokú, 37 százaléka befejezett felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettséggel rendelkezik. Legnagyobb számban a 30-39 éves korosztály képviseltette magát (33%), a kitöltők csaknem másik harmadát a 18-29 évesek, kb. 20 százalékát pedig a 40-49 évesek tették ki, a többiek 50 év felettiek voltak.

Kép: Pixabay

Ha tehetjük, a csapolt sört választjuk

A fogyasztók legnagyobb része (39%-a) hetente egyszer fogyaszt sört, 32 százalékuk hetente többször, százból nyolcan pedig naponta élvezik kedvenc italukat.

A válaszadók kétharmada, hogyha teheti, csapolt sört iszik, csupán 29 százalék választja legszívesebben az üveges, és 4 százalék a dobozos verziót

A felmérés résztvevői az esetek legnagyobb részében (96%) magyar söröket választanak, hogyha pedig külföldi italra költenek, az leginkább (77%) Csehországból érkezik. Ezek népszerűségét csak a német és a belga (62, illetve 60%) sörök tudták megközelíteni, majd kis leszakadással a Nagy-Britanniában készülő (35%), a holland (24%) és az amerikai (19%) sörök jönnek, és olyanok is voltak, akik az osztrák, dán és írországi italokat jelölték meg.

Roppant népszerűek a kisüzemi sörök

Mivel a kutatást szervező Beerporn.hu egy tematikus, sörökkel foglalkozó magazin, nem meglepő, hogy a felmérés kitöltőinek háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy fogyaszt kisüzemi söröket.

Érdekesség, hogy a fogyasztási gyakoriság és a kisüzemi sörök felé mutatott nyitottság változóinak kapcsolata statisztikailag szignifikánsnak mondható. Vagyis megfigyelhető, hogy azok, akik rendszeresen választják a kisüzemi söröket, gyakrabban fogyasztanak sört.

Arra kérdésre, hogy akik a kisüzemek termékeit részesítik előnyben, miért választják azokat, a legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy finomabbnak tartják őket, sokan pedig a változatosabb kínálat miatt döntenek mellettük. 5 százalék szerint ezek divatosabb termékek, 1 százalék pedig furcsa mód úgy véli, ezek olcsóbbak a nagy gyárak söreinél.

Így áll a hazai sörpiac
A hazai sörfogyasztás az utóbbi években stagnált a KSH adatai szerint. A hazai termelők egyre többféle „licenc-sört” gyártanak, magas az import, emellett egyre több kézműves sörfőzde lép be a piacra, színesítve a kínálatot. Az elmúlt hónapok során nagy sajtóvisszhangot keltett a Heineken és a Csíki Sör közötti „harc”. A kedélyek mára lenyugodtak, így érdemes tárgyilagosan megvizsgálni, hogy miként alakult az elmúlt években a magyar sörpiac.
Mennyit költünk rá?

Természetesen az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy a fogyasztók mennyit szánnak általában egy doboz vagy üveg sörre. Hogyha figyelembe vesszük, hogy a válaszadók az ilyen kérdőívekben a valóságosnál picit feljebb határozzák meg az összeget, amelyet az adott termékre valójában költenek, nem meglepő, hogy a kitöltők majdnem harmada jelölte meg a 800 Ft fölötti árkategóriát. 26 százalék 600 és 799 Ft között, 19 százalék 400 és 599 Ft között, 23 százalék 200 és 399 Ft között választ sört magának. A 100 és 199 Ft közötti kategóriát a kitöltők elenyésző hányada választotta, és egyetlen válaszadó sem jelölte a 100 Ft alatti ársávot.

A felmérés résztvevőinek 80 százaléka sörválasztáskor a legfontosabb szempontként a sörfajtát jelölte meg. Csak ezután következett az ár (44%), a felhasznált alapanyagok (41%), a származási ország (32%) és a címke, vagyis a termék arculati megjelenése.

A Beerporn.hu vizsgálta azt is, hogy milyen összefüggésben áll a kitöltők sörismerete és a sörvásárlás helye. Beszédes adat, hogy míg az egyszerű fogyasztók 31 százaléka vásárol szaküzletben, addig a magukat „sörismerő” kategóriába sorolók 63 százaléka jár ezekbe a boltokba. Az egyszerű fogyasztók 42 százaléka szupermarketben vásárol, és ez az arány a sörökkel kapcsolatos ismeretek növedekésével csökken: a sörismerőknél csupán 15 százalék.

Továbbra is töretlen az IPA népszerűsége 

A kutatás nem csak a fogyasztási és a vásárlási szokásokat igyekezett feltérképezni, hanem azt is, hogy melyek azok a sörtípusok, amelyeket az internetezők legszívesebben választanak. A felmérésben felülreprezentált kisüzemi sörök állhatnak amögött, hogy a válaszadók 69 százaléka az általa leginkább kedvelt sörtípusnak a felső erjesztésű (ale) söröket jelölte meg és csak 56 százalék helyezte az első helyre az alsó erjesztésű (láger) típust.

A kutatás készítői a válaszadók között igen népszerű felső erjesztésű söröket igyekeztek tovább bontani. A várakozásoknak megfelelően az ale sörök közül messze a legnépszerűbbek az india pale ale (IPA) sörök – 80 százalék jelölte meg, mint általa kedvelt típust – de népszerűek a stoutok és a porterek (kb. 40%) is. A trappista főzeteket a válaszadók negyede kedveli, ezek mögött a bitter ale, a saison és a barley wine következik.

Az adatok értékelése során kirajzolódott az is, hogy mely sörtípusok kedvelői hajlandóak a legtöbbet áldozni kedvenc italukra. Az eredmények tökéletesen visszaadják egyes típusok piaci árának jellegzetességeit. A felsőerjesztésű sörök kedvelőinek csupán 15 százaléka válogat a 200-399 Ft-os ársávban, akik viszont az alsóerjesztésű söröket részesítik előnyben, azoknak csaknem a harmada vásárol ennyiért. Az ale-ek kedvelői közül 37 százalék vesz rendszeresen egy üveg sört 800 Ft fölötti összegért, a lágerek fogyasztóinak viszont csak a 19 százaléka vásárol alkalmanként ennyiért.

A legnépszerűbb felsőerjesztésű sör, az IPA elsődleges fogyasztóinak több mint 40 százaléka vásárol a 800 Ft feletti kategóriában, a porter és a stout esetében ez az arány kb. 45 százalék.

A Beerporn.hu a szakma segítése és a trendek változásának feltérképezése érdekében a kutatást a jövőben időről időre megismétli majd. A felmérés eredményeiről ingyenes kiadvány jelenik meg.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo