2011. július 13. 7:40 | MTI
kulcsszavak:eu, felmérés, eurobarometer, fiatal
CSEHEK AZ ÉLEN
10.ből 9 magyar fiatal még "sosem próbálta ki a marihuánát"
Marihuánafogyasztásban a cseh fiatalok vezetik az európai uniós ranglistát, míg a magyar fiatalok a 24. helyen vannak - a listát a cseh sajtó közölte kedden az Eurobarométer felmérésére hivatkozva.
A prágai sajtó szerint a felmérést az Európai Unió tagországainak 15-24 éves fiataljai körében készítették. A felmérésből kiderült, hogy a tavalyi évben a cseh fiatalok 24 százaléka szívott marihuánát, míg az idén 23 százalék. A cseh fiatalok 53 százaléka viszont sosem próbálta ki ezt a kábítószert.
A második helyen a spanyolok (15, 22, 62 százalék), míg a harmadikon a franciák (14, 21, 64 százalék) állnak. Magyarországon a fiatalok 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tavaly marihuánás cigarettát szívott. Az idén ez az arány 3 százalék. A magyar fiatalok 89 százaléka azt állította, hogy soha nem próbálkozott még marihuána szívással.
A cseh fiatalok azok, akik az Európai Unióban a legkevésbé vélik károsnak a marihuánát. Míg például Romániában a fiatalok 55 százaléka szerint nagy kockázatnak teszi ki magát, ha valaki egyszer-kétszer kipróbálja a marihuánás cigarettát, a csehek között ezt a vélekedést csak a megkérdezettek 7 százaléka osztotta. A rendszeres marihuánaszívást a fiatal csehek 50 százaléka tartja károsnak az egészségre, ami az EU-ban szintén a legalacsonyabb arány.
A prágai sajtó szerint a felmérés azt jelzi, hogy a cseh fiatalok egy része könnyelműen viszonyul a drogfogyasztáshoz, és terjed a szintetikus kábítószerek használata is. Ugyanakkor ezen a téren az uniós átlag 5 százalék, míg Csehországban négy százalék. A szintetikus drogokat a legtöbben az ír fiatalok (16 százalék), illetve a lengyel és a lett fiatalok (9-9 százalék) közül próbálták már ki. A felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele úgy vélte, hogy a kábítószereket teljes mértékben be kellene tiltani Európában.
- Túl sok fiatal van munka nélkül
- Reneszánszukat élik a piacok
- Hogyan vásárol a magyar?
- Várják a polgárok ötleteit
- Kevesebbet ér a nő?
- Egyre jobban megbízunk a boltok saját márkáiban
- A magyarok 96 százaléka szerint ez komoly gond
- Külföldön mindig jobb?
- Már szinte minden adatot megadunk magunkról
- Kemény lesz















