2010. augusztus 27. 13:40 | MTI
kulcsszavak:szlovákia, csehország, politika
TAKARÉKOSKODÁS
Kisebb fizetéssel is beérik a szlovák és a cseh politikusok
Csökkenni fog a szlovák politikusok bére a kormány takarékossági intézkedéseinek következtében - közölte Iveta Radicová, szlovák miniszterelnök a pozsonyi Joj televízió Lampa című csütörtök éjjeli vitaműsorában.
A bércsökkentés, amely a köztársasági elnököt, a minisztereket és a parlamenti képviselőket is érinteni fogja, várhatóan mintegy tíz százalékos lesz. Radicová első ízben két hete a koalíciós tanács ülésén jelezte a politikusok bérének csökkentését. "Minimálisan olyan százalékban, mint amilyen százalékban takarékossági intézkedéseket vezetünk be az államigazgatásban, ahol ez tíz százalék" - jelentette ki Radicová.
"Mint ahogy minden tárca, úgy az elnöki hivatal is már megkapta a kiadáscsökkentő intézkedések jegyzékét. Az intézkedés az elnök úr bérét is érinti" - jelentette ki Radicová. Konkrét számokat a kormányfő azonban nem mondott. Ivan Gasparovic államfő havi fizetése a különféle illetményekkel együtt mintegy 9.500 eurót tesz ki. Megbízatásának lejárta után az elnök élete végéig havi 995,82 eurót kap. Az államfő havi bére négyszerese a képviselői fizetéseknek.
- Alig bízunk a rendőrökben és a politikusokban
- Ahol a takarító is népszerűbb a politikusnál
- Simon: "lisztet és tésztát osztunk a rászorulóknak"
- Konganak a szlovák szállodák
- Szlovákia: Fico nyert, de mégis vesztett
- Politikai reakciók az Orbán beszédre
- Magyar állampolgárság: a felvidékiek isszák meg a levét?
- Mi lesz a leváltott politikusokkal?
- Fico: "a Fidesszel élénk vitáink lesznek"
- "Ugye te is arra szavazol, akire én?"













