2010. április 8. 13:50 | piacprofit.hu
GFK KUTATÁS
Lassan átalakulnak a vásárlási szokások
A tudatosság a vásárlási döntésekben immáron kiemelkedő jelentőséggel bír - derül ki a GfK Hungária 2009. évi kereskedelmi trendeket összegző legfrissebb tanulmányából, a Kereskedelmi Analízisekből.
A háztartások által megvásárolt napi fogyasztási cikkek teljes forgalma 2009-ben, nominálértékben 2008-hoz viszonyítva stabil maradt, viszont a mennyisége szűkült, ha számításba vesszük azt is, hogy a stabil forgalom 4 százalékos infláció mellett realizálódott.
„A háztartások vásárlási szokásaiban lassú, de egyértelmű változás figyelhető meg. Egyre inkább előtérbe kerül a tudatosság a vásárlási döntésekben. 2009-ben növekedett a kereskedelmi láncok között a kereszthasználat, vagyis a háztartások több boltláncot hajlandóak felkeresni egy-egy jó ajánlat reményében" - mondta Kovács Krisztina, a GfK Hungária Consumer Tracking szektorának menedzsere.
A kereskedelmi csatornák közül 2009-ben a legnagyobb növekedést a szupermarket csatorna érte el, amely növekedés mögött javarészt a csatorna expanziója áll (ideértve a korábbi Plus diszkont lánc Spar szupermarketekké történő alakítását). A korábbi években dinamikus fejlődést mutató hipermarket csatorna növekedése megállt a csatornába tartozó kereskedelmi láncok ellentétes növekedési trendjeinek következtében. A diszkont csatornán belül is átrendeződés figyelhető meg, és bár a Plus kiválásával a csatorna aggregált piaci részesedése csökkent, a másik négy diszkont lánc összesített piacrésze magasabb volt 2009-ben, mint az előző évben.
- Reneszánszukat élik a piacok
- Van élet a plázák után?
- Hogyan vásárol a magyar?
- Tízezreket spórolhatunk a karácsonyi vásárláson
- Hova jó születni Magyarországon?
- Októberben lesz a BNV
- A jövő Magyarországon a legsötétebb
- A kommunizmus "jóléte" hiányzik
- Erre jó volt a válság: jobban megnézzük, mit veszünk
- Ne várjunk rendkívüli akciókat karácsonykor!















