2011. május 25. 7:11 | PP/MTI
kulcsszavak:egészségügy, orvosok, fizetés, kormány
FELMONDÁS LETÉTBEN
Lelépnének a magyar orvosok: mi lesz itt januárban?
A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) arra kéri tagjait, hogy ne vállaljanak önkéntes túlmunkát, illetve fontolják meg a rezidensszövetség azon akciójában való részvételt, amelynek keretében a csatlakozók az év végéig letétbe helyezik felmondásukat, ha a kormányzat nem rendezi a helyzetüket.
Az orvosok szövetsége közleményében azt írta, egyetértenek a rezidensek képviselőivel abban, hogy további akár négyezer szakember elvándorlása az egészségügy jóvátehetetlen összeomlását okozná. Ezért felszólították a döntéshozókat, hogy teljesítsék a rezidensszövetség követeléseit, haladéktalanul kezdjék meg az ágazat bérfelzárkóztatását, tegyenek meg mindent az egészségügyi szakemberek további tömeges elvándorlásának a megakadályozása érdekében - tették hozzá.
Utolsó csepp
Ennek kikényszerítésére a MOSZ azt kérte tagjaitól: "éljenek a törvény biztosította jogukkal" és csak heti negyvennyolc óra kötelező ügyeletet teljesítsenek. Emellett arra is bátorítják őket, hogy fontolják meg a rezidensek akciójában való közvetlen részvételt. A szervezet kiemelte: a kormányváltást követően egy teljes éven át vártak türelmesen, ám a "szégyenletesen alacsony bérek rendezése terén" nem történt előrelépés. Ezért megértik a fiatal orvosok "elkeseredett és utolsó akcióját", szolidaritást vállalnak velük.
"Tesszük mindezt a huszonnegyedik óra utolsó percében, talán abban az utolsó pillanatban, amikor még megmenthető a magyar egészségügy, elsősorban a magyar betegek érdekében" - fogalmazott a MOSZ.
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke kedden sajtótájékoztatón jelentette be: az év végéig tömegesen helyezik "letétbe" felmondásukat a rezidensek. Közlése szerint ha az év végéig nem tud megegyezni a kormányzat és a szövetség, ezek a felmondólevelek a jövő év január elsejével aktiválódnak. Mint mondta, elvárásuk, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát. Emellett elvárják a jogszabályok betartását, különös tekintettel a túlórák és többletmunka elszámolásának kérdésében. Továbbá fontosnak tartják, hogy a szakmai szabályok szerint gyakorolhassák hivatásukat, főként az adminisztratív terhek és a szakmai képzés minőségének tekintetében.
"Minden nap három magyar orvos adja fel a küzdelmet és lépi át az országhatárt" - mondta a szövetség elnöke, hozzátéve: 2013 végére már mintegy négyezer orvos fog hiányozni a magyar egészségügyből. "Beavatkozás nélkül össze fog omlani a magyar egészségügy" - vélekedett, arra utalva, hogy több ezer orvos és szakdolgozó már "útra készen áll". Az ő hiányuk pedig - várhatóan a kéthónapos felmondási határidő letelte után - már márciustól érezhető lesz az egészségügyben.
"Évtizedes mulasztások"
Az esemény helyszínén váratlanul megjelent Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár, aki újságíróknak azt mondta: most egy elég egyértelmű üzenetet kapott, mely szerint "hogy ha nekem nem adsz több pénzt, felülök a repülőre". Hozzátette: azt is látni kell, hogy a külföldre távozók itthon maradó kollégái pórul fognak járni, mert az eddiginél is többet kell majd ügyelniük, tehát "ez a rendszer fenntarthatósága szempontjából nem egy jó üzenet".
Az államtitkár hangsúlyozta: több évtized mulasztását kell most helyrehozniuk, ami nem könnyű. Mint mondta, gazdasági lehetőségeik mentén meg fogják keresni annak lehetőségét, hogyan tudnák rendezni a helyzetet, dolgoznak az alternatív forrásteremtési lehetőségek megteremtésén.
- Kevesebbet ér a nő?
- Állami fizetések: magyar főosztályvezetőnek lenni a legjobb
- XII. kerület, Czinege utca: lehet tüntetni Orbán házánál
- Nyugdíjas rendőrök: adóztatható juttatást ígér Szijjártó
- Nem tetszik az embereknek a korkedvezményes rendőrnyugdíj
- Orbán kabinet: van, aki nem vállalta a négy évet
- Tömegével mondanának fel az orvosok?
- Változik a választási rendszer?
- Nem lehet ezentúl indok nélkül felmondani
- Új magyar földrajz: a kormány dönt a fontos nevekről
















(" ne azt nézd mit kaphatsz a hazától, - hanem, hogy te mit tehetsz érte"!)UWJSF