VÁLASZTÁS
MSZP vs Fidesz: az elutasítás fontos összetartó erő
Az Ipsos legutóbbi felmérésének megállapítása szerint mind a Fidesz, mind az MSZP szavazótáborának fontos összetartó eleme a másikkal szembeni elutasítás. A Népszabadság által közölt közvélemény-kutatás szerint a népesség egészén belül a Fidesz támogatottsága 34 százalék, és a kormánypárt hívei továbbra is aktívak: tízből heten ha lehetne, most is elmennének szavazni.
Az idén január 8-15. között, 1500 fő megkérdezésével készült felmérés szerint az MSZP-nek 11 százaléknyi híve van, a Jobbiknak 6, az LMP-nek 4 százalék, egyéb pártra a lakosság 2 százaléka szavazna, és 43 százalék a bizonytalanok vagy nem szavazók aránya a teljes népességen belül. A biztos pártválasztó szavazók között a kutatók a Fidesz 65, az MSZP 17, a Jobbik 11, az LMP 5 százalékos támogatottságát mérték, az egyéb pártokra itt is 2 százalék jutott.
Az elmúlt egy hónapban a pártok támogatottsága alig változott, de a szimpatizánsok aktivitási szintje nagyon eltérő: a Fidesz hívei továbbra is kiemelkedően agilisak, 71 százalékuk most is elmenne szavazni, míg az MSZP választói közül csak 53 százalék mondta ezt, és ez a különbség minden társadalmi rétegben megfigyelhető - írta a lap. A Jobbik híveinek kétharmada elmenne szavazni, míg az LMP-t preferálók több mint fele inkább csak szimpatizáns, nem voksolna.
Az Ipsos megállapítása szerint mind a Fidesz, mind az MSZP szavazótáborának fontos összetartó eleme a másikkal szembeni elutasítás. A szocialisták hattizedének a Fidesszel szemben vannak a leghevesebb ellenérzései, egyötödük a Jobbikot nem kedveli, további egyötödnek nincs diszpreferenciája. A kormánypárti szavazók 65 százaléka az MSZP-től érzi magát a legtávolabb, 10 százaléka a Jobbiktól, 5 százaléka az LMP-től, míg 20 százalék nem fogalmaz meg karakteresen negatív véleményt.
- Reneszánszukat élik a piacok
- Hogyan vásárol a magyar?
- Kevesebbet ér a nő?
- Egyre jobban megbízunk a boltok saját márkáiban
- A magyarok 96 százaléka szerint ez komoly gond
- Külföldön mindig jobb?
- Már szinte minden adatot megadunk magunkról
- Rossz a helyzet a magyarok szerint
- Idén kevésbé adósodunk el
- Nem bíznak a helyzet gyors javulásában















