Nagyon megjárhatja, akire rászáll a Nagy Testvér

A kínai, aki csődbe vitte cégét, nem fizette meg adósságát, vagy akár csak helytelenül viselkedik a nyilvánosságban, azzal számolhat, hogy nem utazhat és ha felhív valakit, száma mellett figyelmeztetés jelenik meg...

A kínai, aki csődbe vitte cégét, nem fizette meg adósságát, vagy akár csak helytelenül viselkedik a nyilvánosságban, azzal számolhat, hogy nem utazhat és ha felhív valakit, száma mellett figyelmeztetés jelenik meg...

A pekingi kormány évek óta építi  sajátos adatbázisát nem csak azokról, akik megszegik az üzleti élet törvényeit, de lényegében mindenkiről. Az úgynevezett “társadalmi nyilvántartásba” az egyén neve mellé bekerülnek közönséges bűncselekményei csakúgy, mint a gazdaságiak, például az, ha valaki gyalogosjárdán parkolt a kerékpárjával, ha dohányzott a vonaton, vagy lejárt jeggyel utazott.

Kép: Wired

Akik vétségeik miatt alacsony helyre kerülnek a nyilvántartásban, korlátozásokkal számolhatnak, például azzal, hogy egy évig nem vehetnek vonat- vagy repülőjegyet. Az utóbbihoz kell a személyi igazolvány és a vásárlásnál megnézik a “társadalmi” nyilvántartást. Eddig hét milliónál többen szembesülhettek magatartásuk következményeivel.

6 milliárdos bírságot is kaphat, ha tavasztól nem figyel a személyes adatokra
A május 25-én hatályba lépő egységes európai adatvédelmi rendelet (GDPR) különösen érzékenyen érintheti az érintett vállalkozásokat, mivel a bírság akár 20 millió euró (6,2 milliárd forint) is lehet, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
Kína Legfelsőbb Bíróságának öt éve külön nyilvános, az interneten hozzáférhető nyilvántartása van azoknak a csődbe ment vállalkozóknak a millióiról, akiket az adósok sikerrel pereltek. A vétkeseket nem csak a repülők és a nagysebességű vonatok jegyeinek vásárlásából zárják ki, de nem szállhatnak meg drága szállodában, nem építhetnek maguknak költséges lakást, autót csak üzleti célokra vehetnek, gyermekeik nem tanulhatnak drága magániskolákban.

A kormány célja az, hogy megakadályozza nem csak a magánbefektetők, hanem a helyi kormányok, önkormányzatok felelőtlen eladósodását. A kampány legújabb lépéseként a pekingi bíróság nemrég felszólította az egyik szolgáltatót: amikor felelőtlen hitelfelvételért nyilvántartásba vett előfizető telefonál, a hívott félnél jelentessenek meg jelzést, hogy adósról van szó.

(Wired, The New York Times)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo