Nyelvtanulás: kinek, mennyiért?

Sok család körében népszerűek a külföldi táborok, hiszen így anyanyelvi környezetben tanulhatnak nyelvet a gyerekek. Ezek a lehetőségek azonban nem olcsók, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy az országhatáron kívülre küldjék gyereküket, azoknak érdemes belföldön is körülnézni. Heti kb. 20-35 ezer forinttól már vannak Magyarországon is idegen nyelven zajló nyári táborok.

A jó nyelvtudás ma már elengedhetetlen az érvényesüléshez - Kép: SXC

A mai világban már elengedhetetlen, hogy társalogni tudjunk külföldiekkel, ezért a szülők gyakran készek akár nagyobb összeget is áldozni gyerekük idegen nyelvi oktatására. A tanulás és a kikapcsolódás egy kedvelt módja a nyári tábor, ahol a gyerek akár anyanyelvi tanároktól is tanulhat, az órák között pedig változatos programokat szerveznek a csoportoknak. Ezek többsége elsősorban a 14-18 éves, tinédzser korosztályt célozza meg, de az interneten fellelhető kínálatok között több olyan is található, ahol már 8 éves kortól fogadják a gyerekeket  – derül ki a K&H Bank, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetőjének közleményéből.

A külföldi nyári táboros úti célok tekintetében többségében vannak az olyan angol anyanyelvű országok, mint Nagy-Britannia, Írország vagy az Egyesült Államok, de szerveznek hasonló utakat Magyarországról Ausztráliába vagy akár Spanyolországba is. „Manapság egyre divatosabbak a külföldi táborok, azonban sok család nem engedheti meg magának, hogy 200-300 ezer forintot kifizessen egy egyhetes üdültetésért. Az ilyen kiadásokra előre fel kell készülni: év elején betervezni a családi költségvetésbe, és hónapról hónapra félretenni rá egy adott összeget. Miután a kínálat bőséges, az anyagi lehetőségek szerint lehet közelebbi és távolabbi úti cél, egy vagy több hetes kurzus közül választani. Egy nyári, külföldi nyelvtanulási lehetőség életre szóló élmény lehet a gyermek számára, azonban nem árt tudatosítani benne, hogy ezért jelentős anyagi áldozatot hoz a család. Jó megoldás, ha a gyermekünket megkérjük, vegye ki a részét a szükséges összeg összegyűjtéséből és: spóroljon a zsebpénzéből, vállaljon esetleg diákmunkát, vagy végezzen el bizonyos munkákat a rokonoknál. Így ő is érezheti, hogy megdolgozott az útért” – javasolja Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Tanulás vagy tudás a karrier titka?
Minél több diploma, számos szakképesítés és még több nyelvvizsga felhalmozása a célja a hazai munkavállalók többségének, holott a túlképzettség sok esetben hátrány. Papírok helyett a kompetenciákra kellene fókuszálni.
Az árak között jelentősek a különbségek, ezért érdemes alaposan körülnézni, mielőtt választ a szülő. Ausztriába átlagosan 75 ezer forint egy egyhetes tábor, míg Franciaországban ugyanez akár 250 ezer forintba is kerülhet. Az árak függenek a kínált programok típusától és mennyiségétől, az étkeztetési lehetőségektől, valamint legfőképpen a szállás minőségétől, és attól, hogy egy- vagy többágyas kollégiumi szobákban vagy helyi befogadó családnál történik az elhelyezés.

Már itthon is számos, a nyári iskolaszünet idejére szervezett program közül választhatnak a szülők, amelyek keretében a nyelvtanulásra és gyakorlásra is lehetőség van. Több olyan tábor is létezik, ahol külföldi és magyar diákokat is fogadnak egyidőben, így a gyerekek több nyelven beszélhetnek egymással.  Aki tehát nem engedheti meg magának, hogy a gyerekét több százezer forintért más országba küldje nyelvet tanulni, annak érdemes belföldön is körülnézni és kiválasztania a pénztárcájához és elképzeléseihez leginkább közel álló programokat.

Mire ügyeljünk a diákmunkánál?
Itt a nyári szünet. Ez sok diák számára egyet jelent a pihenéssel, ám szép számmal akadnak olyanok is, akik a nyaralás, fesztiválozás mellett vagy helyett szeretnének pénzt is keresni. A rutinosabbak már biztosan tudják, hol fognak dolgozni a következő hetekben, de szerencsére azok sincsenek elkésve, akik még csak most kezdenek el keresgélni. Melyek a legnépszerűbb állások, merre érdemes nézelődni, mennyit lehet keresni, milyen buktatókra kell felkészülni? Itt olvashatók a legfontosabb tudnivalók, hogy senkit se érjen kellemetlen meglepetés.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo