2011. május 30. 19:30 | PP/MTI

kulcsszavak:nyugdíj, takarékosság, felmérés, generali

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (1) |
| Több

NEHÉZSÉGEK

Plusz 50 ezer forint nyugdíj: havi 10 ezret kéne félretenni

A Generali Biztosító által végzett vizsgálat szerint a megkérdezettek 62 százaléka gondolta úgy, hogy a nyugdíja nem lesz elegendő a kívánt színvonalú életvitelre, és csak 5 százalékuk vélte azt, hogy megfelelően tud megélni a nyugdíjából.

A vizsgálat eredményeit ismertetve Paál Zoltán, a biztosító ügyvezető igazgatója elmondta: a jelenleg is nyugdíjra takarékoskodók 60 százaléka 5-10 ezer forintot tud félretenni, egynegyedük 10-20 ezer forintot takarít meg, és csak a maradék 16 százalék tud havi 20 ezer forint felett gyűjteni erre a célra.

Ahhoz, hogy a nyugdíj havi 50 ezer forinttal egészüljön ki, a nyugdíjba vonuláskor 10 millió forint megtakarítással kell rendelkezni, aki 20 éven át havi 10 ezer forintot takarít meg, körülbelül ennek a negyedét tudja összegyűjteni - tette hozzá az ügyvezető igazgató. Az Eurostat előrejelzése szerint Magyarország lakossága 2050-re 9 millióra apad. Az EU-ban a 65 éven felüliek aránya a gazdaságilag aktív népességhez képest 2050-re a jelenlegi 18,2 százalékról 30 százalékra nő. Ugyan ez az arány Magyarországon 24, illetve 51 százalék. Ez azt jelenti, hogy 2050-ben két aktív személy tart el egy nyugdíjast.

Előtakarékosság a megoldás 

Az arányokat tovább rontja, hogy az aktív korúaknak csak egy része dolgozik. Az  aktivitási ráta Magyarországon 55,4 százalék, az uniós átlag 64,6 százalék, de Hollandiában eléri a 77 százalékot. Magyarországon jelenleg 1,3 aktív dolgozó tart el egy nyugdíjast. Miután minden harmadik adózó minimálbér után fizet járulékot, 2,5 millió elégséges járulékfizetőnek kell eltartania 3 millió nyugdíjast. Az állam a helyzetre a nyugdíjkorhatár felemelésével, a járulék emelésével, kevesebb nyugdíjjal, illetve a születések számának ösztönzésével válaszolhat. Az egyén pedig az aktív kor kitolásával - tovább dolgozással - és előtakarékossággal reagálhat.

A Generali által megkérdezettek 53 százaléka gondolkodott el azon, hogy miből fog megélni nyugdíjas korában. E csoport 30 százaléka rak félre pénzt úgy, hogy annak nincs hozama, 28 százaléka köt életbiztosítást, és ugyan csak 28 százaléka lépett be önkéntes nyugdíjpénztárba.


Hozzászólások Kérjük, várjon a hozzászóláshoz!Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
 
Hozzászólás elküldése
1. oldal
Kelemen Józsefné
2011. június 4. 13:45
Jó lenne félretenni a fizetésből, de ha pld. valaki minimálbért keres, egyedülállóként, ha nem a szüleinél lakik, éhen hal, mert fizeti a lakáskasszát, utaznia kell a munkahelyére, és mert "nem járt rosszabbul"!!!!!!! 61.000 Ft nettóbért visz haza. Na mutassa meg valaki, hogy ennyiből hogyn lehet önálló lakáshoz jutni, ha van, hogyan fizesse a rezsit, esetleg svájci alapú lakáskölcsönt. Ez a baj, hogy fennt 600.000 Ft-ban tudnak csak gondolkodni, és szemét dolog volt az egykulcsos adórendszer bevezetése, remélem patikára költik (a NEM DOLGOZÓK, SOHASEM VOLTAK DOLGOZÓK), akik megkapják az alacsony jövedelmű DOLGOZÓK!!!!!! pénzét!!!!

Kapcsolódó cikkek

Privátbankár Európai KKV-hét Brüsszel Center Bee Group Hungary Kft.