Százezer síbaleset minden évben

Elindult az idei síszezon. A mintegy félmillió hazai síelő elsősorban a környező külföldi síterepeket keresi fel, jellemzően autóval. A veszélyek ellenére csak az utazók fele köt biztosítást, pedig minden századik síelőt baleset ér a pályákon. Ez mintegy százezer síbalesetet és köztük körülbelül tízezer fejsérülést jelent évente.

Szokásos optimizmusukkal vágnak neki évről évre a magyarok a környező országok síterepeinek. Fontos azonban tudni, hogy ezeken a síterepeken közel százezer síbalesetet regisztrálnak évente. A balesetek nagy része a síelők között legnépszerűbb Ausztriában történik, ahol egy idényben átlagosan mintegy hatvanezren sérülnek meg (egyébként főként a külföldiek). A balesetekből sajnos minden ezredik baleset halálos és minden tizedik fejsérülés.

Még mindig túl kevesen kötnek biztosítást - Kép: SXC

A Biztosítás.hu internetes portál által összegyűjtött adatok szerint ezekből a balesetekből a magyarok is jelentős mértékben kiveszik a részüket. Az arányokat tekintve mintegy öt-hatezer honfitársunk szenved síbalesetet évente, de közülük alig néhány ezren rendelkeznek megfelelő biztosítással, pedig a károk könnyen milliósak is lehetnek.

Biztosítás nélkül magunknak kell állnunk mentésünk (ebből a helikopteres mentés 1-1,5 millió forint), kórházba szállításunk és ellátásunk, gyógyszerünk (akár 1000 euro/nap) és esetleges műtétünk még ennél is drágább költségeit. Mindezek biztosítás hiányában a pár százezertől akár az 5-10 millió forintig terjedő költségeket jelenthetnek számunkra balesetünktől függően. Autónkat sem tudjuk hazavezetni törött lábbal és

Új terméktájékoztató a biztosítóknál
Januártól az EU rendeletének életbe lépése a hazai társaságokat is arra kötelezi, hogy minden, befektetési elemet tartalmazó biztosításhoz egy új információs anyagot tegyenek elérhetővé a potenciális ügyfelek részére. Az alig három oldalas, úgynevezett Kiemelt Információkat tartalmazó Dokumentumba (KID) jelentős mennyiségű adatot kellett belesűríteni. Ezeknek a helyes értelmezése a pénzügyekben járatosabbaknak is komoly kihívást jelenthet, és számos félreértésre adhat okot.
ha valaki másnak okozunk kárt, az is a mi pénztárcánkat nyomja, vagyis az ő ellátását ugyanúgy fizetnünk kell, mintha mi sérültünk volna meg, mert felelősségünk alapján ez is bennünket terhel.

A snowboard kevésbé veszélyes?

Érdekesség, hogy a balesetek során a nők általában a lábukon, míg a férfiak a vállukon és a derekukon sérülnek meg legtöbbször. A snowboardozók és a síelők balesetei is jelentősen eltérnek egymástól. A snowboard esetében például a károk gyakorisága kétszerese a síbalesetekének, mivel a snowboard technikásabb, több ugrást, fordulást tartalmazó sport. Ugyanakkor a síelők által elszenvedett károk súlyossága lényegesen nagyobb, mint a snowboardos társaiké, mivel a sí átlagos sebessége a snowboardét jóval meghaladja, így a sí esetében az esések és ütközések sebessége is nagyobb. Ezt támasztja alá, hogy a síelő sérültek átlagos táppénzen töltött ideje 22, míg a snowboardosoké csak 11 nap.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo