Télen is legyen viharjelzés a Balatonon

A Balatoni Szövetség a horgászok, vitorlázók biztonságáért kezdeményezi a Belügyminisztériumnál, hogy biztosítsák egész évben a jelenleg szezonálisan működő viharjelzést a Balatonon - közölte Balassa Balázs, a szervezet elnöke az MTI-vel.

Elmondta: a Bakony-Balaton Horgász Szövetség a Balaton környékén működő összes horgász szövetség támogatásával fordult kérelmével a Balatoni Szövetséghez. Azt kérték az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szervezettől, hogy tegyen lépéseket az egész évben működő viharjelzés bevezetéséért, megítélésük szerint ez elengedhetetlen feltétele a horgászat biztonságosabbá tételének.

Kép: időkép

A Balatoni Szövetség elnöksége szerdai ülésén döntött arról, hogy támogatja a kérelmet, amelynek teljesülése fontos mások számára is. Balassa Balázs szerint a téli, késő őszi és kora tavaszi vitorlásversenyek is bizonyítják, hogy a Balatonnál egész évben vitorlásszezon van.

A mostani enyhe télben még decemberben is sok horgász volt a vízen, és vitorlázók, kajakosok szelték a Balaton hullámait, a biztonságuk fontos a szövetségnek – mondta. Hozzátette, indokolttá tehetik a kérést az időjárásban tapasztalható globális változások is. Erre utal, hogy tavaly jóval több vihart jeleztek az április 1. és október 31. között működő viharjelző rendszerek a Balatonnál, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is, mint az előző évben.

Indulnak a turisztikai fejlesztések
Megkezdődik a tavaly nevesített öt kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben az első nagyprojektek megvalósítása, és további olyan új, kiemelt turisztikai térségek jöhetnek létre, amelyekben az MTÜ jelentős fejlesztési potenciált lát

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo