Több tízezer magyar diák morzsolódhat le

Több mint 80 ezer gyerek kerülhet ki végzettség nélkül az iskolarendszerből – áll az Oktatási Hivatal nemrég készült jelentésében. Főként a szakközépiskolások esetén nőtt a kockázat, az OH jelentése szerint rossz ötlet volt a tankötelezettség leszállítása.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Drámaian magas a lemorzsolódással veszélyeztetett gyerekek aránya – írja a Magyar Nemzet, az Oktatási Hivatal 2017–2018-as tanév első félévére vonatkozó adataira hivatkozva. A köznevelési törvény szerint veszélyeztetettnek az a tanuló számít, akinek az adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes alatti, vagy az előző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat.

Az adatgyűjtés célja az, hogy a veszélyeztetett tanulóknak segítséget nyújtsanak, és megelőzzék a tényleges lemorzsolódást. Magyarország ugyanis az EU tagjaként vállalta az uniós célkitűzést, hogy 2020-ig 10 százalékra csökkenti a végzettség nélküli iskolaelhagyók arányát. A mostani tendencia alapján ez nem fog sikerülni: tavaly az iskolaelhagyók 12,2 százaléka végzettség nélkül hagyta ott az oktatási rendszert.

A veszélyeztetett diákok aránya Budapesten, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyében a legalacsonyabb, míg Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Nógrádban a legmagasabb, ezekben a megyékben 16 és 19 százalék között van.

A gimnáziumokat elenyésző mértékben érinti a probléma, az általános iskolások fenyegetettségében pedig enyhe csökkenést látni. A lemorzsolódás veszélye elsősorban a szakközépiskolákban (korábbi néven szakiskolákban) növekedett: annak ellenére, hogy az iskolákban jelentősen csökkent a diákszám (76 ezerről 71 600-ra), eközben 13 700-ról 15 100-ra nőtt a lemorzsolódással fenyegetett gyerekek száma, vagyis minden ötödik szakközépiskolást a lemorzsolódás fenyegeti.

 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo