2008. december 8. 8:29 | Majoros Ferenc
E-SZÁMLÁZÁS
Elfeledhető a számlatömb?
A külföldön már széles körben terjedő elektronikus számlázással ellentétben Magyarországon jelenleg a számlaforgalom nagyjából egy százaléka elektronizált. Az eddigi felhasználást hátráltatta, hogy bár már két éve van törvényi szabályozás, az elején gondok voltak vele, egy év elteltével már módosítani kellett - mondták el a Piac & Profitnak nyilatkozó szakemberek. Ezért is van az, hogy e-számlát ma hazánkban nagyjából egy tucatnyi cég állít ki.
Nyolcvan százalék költség megspórolható
Az e-számlázás bevezetésében jelenleg még nem a megtakarítást, hanem a plusznyűgöt látják a cégek. Pedig az informatikai eszközigénye egyáltalán nem drága, s a megtérülés optimális esetben egy éven belül is megtörténhet. (Igaz, ekkor egyes műveleteket outsourcing keretében ki kell szervezni, aminek havi díja van.) Más megvilágításból az is kiderül, hogy a számlakibocsátók a számlázási költségeik akár 80 százalékát is megtakaríthatják az elektronikus megoldás segítségével. Szakértők számításai szerint egy számla postai továbbítása összességében 150-250 forint költséggel jár. Inkább a vállalati irányítás újragondolása, átszervezése (elektronizálása) követel meg a megszokottól eltérő költséget, időráfordítást.
Nem lehet véletlen, hogy az e-számlázás azokban az országokban - például a skandináv államokban, Svájcban - terjedt el először, ahol drága az emberi munkaerő. Ott gyorsan rájöttek, élni kell a technológiai fejlődés lehetőségével, ha azzal versenyelőnyre tehetnek szert. Természetesen az e-számla magában ott sem oldott meg mindent. De amikor egy áruval megrakott kamion indulásakor a szállítólevél, az üres kamion visszafordulásakor pedig az áruátvételi bizonylat elektronikus úton elindul, miközben a logisztikai munkatárs PDA-n rögzíti és jóváhagyja a rendszer által mutatott adatokat, amely azonnal generálja az e-számla kiállítását, akkor már sok minden érthető.
- Újabb segítség a magyar kiscégeknek
- Informatika másodkézből
- Új HP számítógép egyedülállóan többfunkciós teljesítménnyel
- A munkáltató álma: hosszú órák a számítógép előtt
- Nem gond, ha a főnök szabadságon van
- 3D, érzelemfelismerő algoritmus: ezek a diákok nem vicceltek
- Idén is kiderül, ki volt a leggyorsabb!
- Íme, a kicsiknek szánt felhő!
- Mit akar a digitális fogyasztó?
- E-végrehajtás: olcsóbb, gyorsabb















