Friss cikkeink
A fogyatékkal élőkre a bankban is más szemmel néznek
Több hitelintézet egyelőre még nem teljesíti maradéktalanul a fogyatékos személyeknek a pénzügyi szolgáltatások egyenlő esélyű elérésére vonatkozó előírásokat, noha erre októbertől jogszabály kötelezi őket – derült ki az MNB felméréséből. A jegybank a közeljövőben fogyasztóvédelmi vizsgálatokkal, s a piaci szereplőknek szóló ajánlás kibocsátásával csökkenti az e téren még meglévő fogyasztóvédelmi kockázatokat.
Már viszi a postás az Erzsébet-utalványokat
A posta hétfőn elkezdte kézbesíteni a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat a nyugdíjasoknak - közölte a kormány a Facebook-oldalán. A nyugdíjasok az utalvány mellé Orbán Viktortól is kapnak egy levelet.
Mit rontunk el az uniós pályázatokon?
Közel 573 milliárd forintra pályázhatnak még ebben az évben a kkv-k az infrastruktúrafejlesztéstől az eszközbeszerzésen át egészen az energetikai fejlesztésekig. Sok kkv azonban sikertelenül pályázik: az öt leggyakoribb hibára Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting Kft. ügyvezető igazgatója hívta fel a figyelmet.
Mikor jár végkielégítés a munkavállalónak?
A munkaviszony megszűnésével nem minden esetben jár végkielégítés a munkavállalónak, csak a munkaviszonynak meghatározott feltételek mellett való megszüntetése esetén. Mikor kell végkielégítést fizetni a munkavállalónak, és milyen esetekben nem? Szakértőnk segít!
Visszaigényelhető lesz az üres hordozókra kivetett díj
Kötelezettségvállalással zárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata a közös jogkezelőknél. Ennek legfontosabb eleme, hogy létrejön az adathordozó megvásárlásával megfizetett üres hordozói díj visszaigénylésének jogintézménye – közölte a GVH.
Utazni akar a magyar, akár az űrbe is
Utazni, valami nagy tettet véghezvinni: ezek a vágyak szerepelnek legtöbbünk életének kívánságlistáján, más néven a bakancslistán – derült ki a Meglepkék.hu felméréséből. Az emberek vágyai között akadnak hétköznapi, extrém és pikáns dolgok is.
Csúnya vége lehet a grönlandi jégnek
Kevés olyan vészjósló előrejelzés van, mint a grönlandi jégpáncél elolvadása. Ez a folyamat hét méterrel emelné meg a világtengerek szintjét, és százmilliókat kényszerítene elvándorlásra. Most bizonyítékokat találtak arra, hogy ez bizony megtörténhet.
Év végi könyvajánló menedzsereknek
Az ünnepek alatt talán a legelfoglaltabb menedzsereknek is jut némi ideje arra, hogy magukkal foglalkozzanak. Jó ilyenkor leülni egy könyvvel! Ajánlunk néhány olyat, ami nemcsak szórakozást, de hasznos tartalmat, fejlődési lehetőséget is kínál!
Megvan a legújabb adócsomag is
Elfogadta a parlament a bérmegállapodást megalapozó adócsomagot, amely alapján egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke, és csökkennek a munkáltatói járulékok is.
Hiába volt Áder figyelmeztetése: ellehetetlenítik a szélerőműveket
Lényegében változtatás nélkül fogadta el az Országgyűlés a szélerőművek építését szigorító energetikai tárgyú törvénymódosítást, amelyet korábban Áder János államfő megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.
Végre tényleg bővíteni akarnak a vállalkozások
A magyar cégvezetők jelentős része pozitívan tekint gazdasági kilátásai elé, több beruházást is terveznek. Óriási előrelépés, hogy a beruházások célja már nem az amortizáció pótlása, hanem a kapacitások bővítése. A megnövekedett megrendelések nyomán közel 90 ezer új munkahely jöhet létre jövőre a hazai kkv-szektorban – derül ki a Budapest Bank által készített kutatásból.
Nulla forintos trükkök, amitől szárnyalnak a dolgozók
A motivációval az a baj, hogy nem tartós - mondják sokan - a megoldás, hogy mindennap gyakoroljuk! Van pár dolog, amit ha sikerül bevezetnünk a mindennapokba, garantáltan nő az elkötelezettség. És egy fillérünkbe sem kerül az egész.
Kimaradhatnak az áfacsökkentésből a munkahelyi büfék
Sok munkahelyi étkezde bezárhat jövőre, sokan ugyanis nem tudják megteremteni a feltételeket arra, hogy részesüljenek a vendéglátás áfájának csökkentésében, a cafeteria átalakítása miatt várhatóan visszaesik az eddig fő bevételi forrásuknak számító Erzsébet utalványok forgalma.
Jövőre már nem lehet eldugni külföldön a pénzt
Jövőre már nem lehet eltitkolni a NAV elől a külföldi bankszámlák egyenlegét; a szankciók helyett azonban még 2017. június 30-ig önkéntesen választható a 10 százalékos közteher. Fél év maradt tehát összesen bevallani az így szerzett vagyont.
Ne is számítsunk olcsóbb tankolásra
Hatalmasat száguldott az olaj arra a hírre, hogy a szaúdiak nagyobbat vágnának a kitermelésen, mint amennyit korábban beígértek. Ugyanakkor a nem-OPEC államok is megállapodtak a kitermelés csökkentésében.
Több pénzt kap a Balaton
Hamarosan megjelenhet a balatoni fejlesztésekről szóló új kormányhatározat, amely a korábbinál 15-20 százalékkal több forrást, 367 milliárdot biztosít az elkövetkező évekre a tó körüli fejlesztésekre.
Utáljuk a kollégát, de nem köpjük be a főnöknél
Hiánycikk a csapatmunka és talán az alapvető udvariasság is a magyar munkahelyeken. A dolgozók csaknem felénél okoz gondot a csapaton belüli kommunikáció, de még az egymásra figyelés hiánya is problémás. Ugyanakkor nem árulkodós nemzet a magyar, a munkavállalók csak alig két százaléka jelzi a problémákat főnökeinek.
Hasznos tanácsok a jövő évi cafeteriához
Sokat változik a cafeteriarendszer jövőre, jön a készpénzes juttatás, és több tétel más kategóriába kerül. Az sem mindegy, hogy mit mikor és kinek adunk – hívta fel a figyelmet Király Ágnes, a Top Cafeteria szakértője a Piac & Profit konferenciáján.
Mentőöv az új kiva-szabályozás?
Új elemként került be a legutóbbi adócsomag-tervezet részeként a kvia kulcsának módosítása, amelyre már sokan vártak A nyári módosítások és a vállalati adónemeket és járulékterheket érintő őszi változások után ez a javaslat mentőövként újra előtérbe tolta a kivát, mint a hazai kis- és középvállalkozások számára megoldást jelentő opciót.
Így nem lesz belőlünk is áldozat
Összegyűjtöttük azokat a legfontosabb biztonsági intézkedéseket, amelyeket az ünnepek közeledtével még a legnagyobb rohanásban is ajánlott megtenni annak érdekében, hogy megvédjük magunkat a gyanútlanokra vadászó bűnözőktől.
Aki nem figyel, most sokat bukhat
December 31. fontos dátum a megtakarítóknak: az idén összegyűlt pénzek december 31-ig helyezhetők el ugyanis tartós befektetési számlán, és a 2011-ben kötött TBSZ-ek meghosszabbításáról is eddig lehet nyilatkozni – hívja fel a figyelmet a K&H. Érdemes még akár az utolsó napokat is kihasználni az adókedvezményt és adójóváírást nyújtó megtakarítási lehetőségre.
A kenyérpirító is menő, de a mobil a sláger karácsonykor
Kenyérpirító, vasaló, porszívó, mikró vagy egyéb háztartási kisgép beszerzését majdnem minden ötödik ember tervezi idén karácsonykor, de a sláger még mindig a mobiltelefon. Utóbbi minden harmadik magyar háztartásban kerül majd a karácsonyfa alá. A magyarok fele 25 ezer forintot költ majd ajándékokra, de akad olyan megye is, ahol a 100 ezer forintot is meghaladhatja ez az összeg. Az áruhitelen kívül a személyi hiteleket meglepően kevesen választják ilyenkor, a magyarok nagy többsége saját megtakarításából állja a karácsonyi meglepetések költségeit.
Csak kamuzzuk a szelektív gyűjtést
Magyarországon 2015-ben 2,2 millió tonna lakossági hulladék keletkezett, aminek mindössze a 10 százalékát gyűjtötték szelektíven. Bár sokan állítják, hogy figyelnek erre, valójában elég rosszul állunk. A szelektíven gyűjthető hulladék legnagyobb részét az élelmiszer és fogyasztási cikkek csomagolóanyagai teszik ki.
7 dolog, ami a legjobb alkalmazottat is kikészíti
A motiválatlan munkaerő rosszul végzi a feladatait, hibákat követ el, az első adandó alkalommal lelép. Mégis sokan teszik ilyenné a dolgozóikat, követnek el alaphibákat, amivel súlyos károkat okoznak. Mit rontunk el?
Hatvanezer devizahitelest kerestek meg a bankok
Szeptember végéig közel 60 ezer késedelembe esett jelzáloghitelessel történt meg a kapcsolatfelvétel, s indulhatott meg a fizetőképesség helyreállítását célzó megoldást kereső folyamat. A pénzügyi intézmények az elérhetetlen ügyfelek felkeresését újból megkísérlik, az együttműködő adósok számára pedig személyre szabott ajánlatokat dolgoznak ki.
Még nagyobb gond lesz a parkolás
Rövid távon a lakás- és irodafejlesztések miatt tűnhetnek el parkolóhelyek Budapest és más nagyvárosok belső részeiből, ami nem segít az amúgy is szűkös kínálaton – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely szerint a több belső fővárosi kerületben 10-20 százalékkal drágultak a parkolóhelyek és garázsok.
Nem mind innováció, ami annak látszik
A magyar cégek innoválnának, de hajlamosak rá, hogy a legalapvetőbb praktikus és tulajdonjogi kérdéseket sem tisztázzák. A Piac & Profit K+F + Innovációs konferenciáján praktikus tanácsokkal szolgáltak az előadók.
Így nem maradnánk le a világ többi részétől
A megújuló alapú villamosenergia-termelés készülő támogatási rendszere (METÁR) nem tudja kellőképpen elősegíteni a megújulók térnyerését hazánkban, miközben erre lenne szükség az ország által vállalt klímacélok eléréséhez is. A Greenpeac tíz javaslatot állított össze, hogy ne maradjunk le a világ többi részétől.
Így maradhat egészséges a mókuskerékben
Rohanó életmód, munka éjjel-nappal – senkinek sem tesz jót. Főként, ha hozzávesszük az elkerülhetetlen stressz hatását. Pedig néhány egyszerű lépéssel szervezhető, tervezhető az egészséges életmód a rohanás mellett is, és nem kell, hogy naponta egy gyorsétteremben találjuk magunkat. Pár lépéssel, egy kis odafigyeléssel tényleg sokat tehetünk, magunkért.
Múzeumba kerül az emoji
Lassan ott tartunk, hogy a digitális gazdaság korai szakaszából származó dolgok már-már relikviáknak számítanak. A New York-i Museum of Modern Art megvásárolta az első hangulatjelek dizájnját. Japánban készültek 1999-ben.
Szeressük meg a halat, mert hús nem lesz elég
A népesség és az életszínvonal emelkedése egyaránt növeli az állati fehérje fogyasztását, miközben a fenntartható fejlődés hatékonyságnövelést sürget a tenyésztőktől. Mindez komoly kihívást jelent az állattartók számára, és új alternatívák keresését teszi szükségessé.
Újrahasznosítható robotok és láthatatlan fizetés alakítják a gazdaságot
A technológiai fejlődés legújabb fejleményeit és jövőbeli trendjeit ismertették szakértők a Piac & Profit 2016-os K+F + Innováció konferenciáján. Merre halad a robotizáció, a biotechnológia, a bankolás, az infotech és az elektronika?
Hatvanmilliárd a helyi gazdaságfejlesztésre
Újabb hét, a helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését támogató pályázati felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, összesen csaknem 60 milliárd forint.
Rózsaszínben látják a jövőt a magyar cégvezetők
A hazai vállalati döntéshozók jelentős része arra számít, hogy a nemzetközi gazdasági helyzet kiegyensúlyozott marad vagy javulni fog a következő 12 hónapban. A magyarországi kilátásokat illetően szintén pozitívan vélekedtek, hiszen a megkérdezettek fele stabilnak ítéli a magyar gazdaság helyzetét, minden harmadik válaszadó pedig javulásra számít – derült ki az EY legfrissebb Globális Tőkebizalmi Barométeréből.
Ha olcsóbb és gyorsabb, lesz kártya
Hasznosnak ítéli a napokban bejelentett, a bankkártya-elfogadást táogató vissza nem térítendő támogatást az IPOSZ elnöke. Versenyhátrányt jelent a kiskereskedőnek, ha nem fogad el bankkártyát fizetéskor, ezen változtathat a döntés.
Lakáshitel vállalkozóként? Így kaphat!
Változást hoz a vállalkozók életében a következő év. Némiképp csökkennek a munkáltatói terhek is, de az új adócsomag igazán a katások számára jó hír. Mit jelent ez egy hiteligénylésnél? Mire kell figyelni? Mire számíthatnak a katás vállalkozók 2017-ben? A Bankmonitor szakértői elmondják!
Több cég élheti túl ezt az évet
Bár még nincs vége az évnek, a 2015-ös cégalapítási számokat úgy tűnik, sikerül majd felülmúlni 2016-ban. Kevesebb céget is számoltak fel, úgy tűnik lassan konszolidálódik a magyar cégvilág.
Debreceni gimnazisták nyerték a PénzSztár versenyt
Az idén is rendkívüli izgalmak közepette zajlott a negyedik Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny döntője. A 2016. évi PénzSztár címet és a vele járó fődíjakat – az elmúlt évhez hasonlóan – egy gimnázium, a Debreceni Fazekas Mihály négyfős csapata szerezte meg, míg a második helyen, egy határon túlról, Szatmárnémetiből érkezett gárda végzett.
Januártól nem mindegy, hogy gépi vagy üveges a kóla
Megjelent a NAV állásfoglalása, hogy milyen feltételek mellett alkalmazható januártól a kedvezményes, 18 százalékos áfakulcs az étkeztetési (vendéglátó) szolgáltatások nyújtása során. Egyszerűbb nem lett a szabály, de legalább van mihez igazodni.
Megússzák a turistabuszok?
Egymástól független, jól értesült források információja szerint visszavonják a budapesti hop-on hop-off típusú városnéző szolgáltatásra kiírt pályázatot - közölte a Turizmus.com szakportál. A monopolhelyzetet előidéző pályázat ellen Orbán Viktornál nyílt levélben tiltakoztak a piaci szereplők.
A céges ügyfelekre is hat a tartalommarketing
A tartalommarketing nem csak a fogyasztók felé történő értékesítésben, hanem a céges ügyfelek megcélzásában is nélkülözhetetlen. Ennek ellenére a vállalkozások többsége még mindig nem használja ezt a marketingeszközt megfelelően. Mutatunk néhány trendet, amelyet érdemes lenne jövőre szem előtt tartani!
40 másodpercenként éri támadás a vállalkozásokat
2016-ban háromszorosára nőtt a zsarolóprogramok általi támadások száma a vállalatok ellen, ami azt jelenti, hogy míg januárban 2 percenként észleltek támadást, addig októberben már 40 másodpercenként következett be, eközben az egyéni felhasználók elleni támadásokat év elején 20 másodpercenként, míg a harmadik negyedévben már 10 másodpercenként regisztrálták.
Minden napra jut egy meglepetés az adózásban
Szinte már követni sem tudjuk az újabb és újabb adócsomagokat, érdemes jól átszámolni a juttatásokkal kapcsolatos döntéseket is. A változások összességét nézve azonban felmerül a kérdés, hogy a gyakori módosítások valóban a vállalkozások érdekeit szolgálják-e – vetette fel az RSM Hungary szakértője a Piac&Profit konferenciáján.
A cég is jól jár, ha jól bánik a dolgozókkal
A dolgozói jólét programok jelentősen növelhetik a munkavállalók hatékonyságát – derül ki a Xerox legfrissebb kutatásának adataiból, amely arra is fényt derített, hogy a dolgozók lojalitásának növelésében, illetve a toborzások sikerességében is komoly szerepe van ezeknek a kezdeményezéseknek.
Városban nem is kellene téli gumi?
Régóta ismert tanács, hogy 7 Celsius-fok alatt már csak téli gumit érdemes használni, ilyen hidegben ugyanis ezek nélkül életveszélyes lehet a közlekedés. De vajon még ma is megállja a helyét ez az állítás?
Megmenekülnek Európa környezeti értékei
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy az Európai Unió természetvédelmi törvényei megmenekültek. A civilek most már csak azt kérik, hogy tartassák is be ezeket a törvényeket.
A karácsonyi hajtás miatt nem lehet eltolni a szabadságot
Lassan itt az év vége, ezért a vállalkozásoknak időszerű áttekinteni, hogy az egyes munkavállalók hány nap szabadságot vettek ki az éves szabadságból, illetve hány nap szabadság adható még ki részükre. A Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértőjének segítségével megválaszoljuk a leggyakoribb ezzel kapcsolatos kérdéseket!
A cégek fele meg sem moccant a digitalizáció irányába
Ma még csak tízből egy kis- és középvállalkozás tekinti magát digitálisan érettnek, ám az előttünk álló években gyorsan emelkedhet ez az arány – derül ki a CIB Bank kutatásából. A cégek 41 százaléka eddig nem, vagy alig haladt a digitális átállással, de jelentős változásokat terveznek a következő 10 évben. A pénzügy az első terület, ahol a kkv-k a kezdő lépéseket megtették, 90 százalékuk alkalmaz itt valamilyen digitális megoldást.