Gazdaság
Ezt muszáj megnézni, ha valaki tudni szeretné merről fúj a gazdasági passzátszél
Minden azt mutatja, hogy a még erősebb integráció felé halad a világ.
Fiatal és nincs munkája? Elrajtol egy program
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások.
Egyáltalán nem mindegy melyik megyében vesz használt autót
Megérheti messzebb utazni egy-egy használt autóért.
Olyan történt az albérletpiacon, amit már nagyon vártak a bérlők
Áprilisban eltérő irányt vettek az országos és a fővárosi lakbérek.
A francia elnök szerint a kis nemzeti vállalatok versenyképtelenek a nagy globális cégekkel szemben
A francia elnök keményen beszólt az európai gazdaságpolitikának.
Képtelen kimászni a gödörből a magyar építőipar
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,3, az előző hónaphoz képest 2,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene.
Izgulhatnak a cégek a NAV legújabb gyakorlata miatt
A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja.
220 ezer embert foglalkoztatnak, főleg az autógyártásban a német cégek
Nagy Márton szerint gyümölcsöző és jó az együttműködés.
Fontos határidő jön a gazdasági szankciókkal érintett magyar cégeknek
Az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, június 20-tól csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd.
Idén tényleg ellephetik a magyarok Horvátországot
Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban.
A magyar cégek mindössze 5 százaléka tud annyi bért adni, ami ellensúlyozza az inflációt
Béremelés mellett az utalványok jelentik az egyszerű és gazdaságos segítséget a dolgozóknak.
Ki nem találja, hova utaznak a magyarok pünkösdkor
Az ünnepen közel annyian utazhatnak, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint.
Adóbevallás: figyelmeztet a NAV
Érdemes május 21-e előtt átnézni a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet, szükség esetén kiegészíteni, és jóváhagyni.
Kitört az optimizmus a magántőke szektorban
2024-ben az M&A-tevékenységek száma enyhén emelkedik, és a közép- és kelet-európai régió is követi a tendenciákat.
Tavaly a pénzügyi csalások majdnem félbillió dolláros veszteséget okoztak világszerte
Számítógépeinket támadják elsősorban a kiberbűnözők.
Egyre fiatalabb a lakáshitelesek
A money.hu elemzése szerint 4 éve folyamatosan csökken a lakáshitel után érdeklődők átlagéletkora.
Komoly kihívásokkal szembesülnek a nemzetközi szinten terjeszkedő cégek
A Közép- és Kelet-Európa gyorsan a nemzetközi üzleti terjeszkedés központi területévé válhat.
Ennek nagyon nem fog örülni, ha most fog lakásvásárlásba Budapesten
Legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt.
Csak óvatosan az adósvédő szervezetekkel!
Új helyzetet teremthet a lakossági kamatstop megszűnése a második félévben.
A munkát terhelő adók csökkentéséért vonultak utcára a szomszédban
Igazságosabb társadalombiztosítási rendszert követelve rendezett tüntetést és felvonulást Bukarestben.
Bekeményítettek: szigorúbb szabályok vonatkoznak a nehézgépjárművekre
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról szóló rendeletet.
Közel 50 millió forint kell az első lakás megvásárlására Budapesten
A magyarországi ingatlanpiac áprilisban az év eddigi legerősebb hónapját zárta.
Így lehetne jobb a magyarok anyagi helyzete
A magyarok úgy vélik, akár már az óvodában el lehetne kezdeni a pénzügyi ismeretek átadását.
Céges irodabérlet: így kerülheti el a hosszadalmas pereskedést
Három év alatt csaknem 15 százalékkal nőtt a közjegyző közreműködésével készített bérleti szerződések száma.
Keresik "Az év felelős foglalkoztatóit"
Idén kilencedik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. Az év felelős foglalkoztatója pályázatát.
A NATO-nak kétszer annyi repülőgép-hordozó hajója van, mint az összes többi országnak
Atommeghajtású anyahajója csak a franciáknak és az amerikaiaknak vannak.
Különös dolog történik a lízingpiacon
Ugyan az idei első negyedévben is növekedni tudott a magyarországi lízingpiac.
Egy európai márka, amely beférkőzött a divatvilág TOP ranglistájára
A világ minden táján sokat adnak egy neves gyártó által készített ruházati cikkért.
Fontos határidő közeleg a társasházaknak, pénzről van szó
Május 31-én lejár az OTP Bank Társasházi Pályázatának határideje, amelyre idén már három kategóriában lehet nevezni.
Az osztogató-fosztogató állam nagyon drága
A kormány tavalyi, többször módosított hiánycélja sem teljesült.
Dízeles, benzines és villanyautó: mennyit drágultak a kötelező biztosítások?
Bővüléssel kezdte az idei évet az újautó-piac.
Új csodafegyver hódít a magyar vállalkozások körében, támogatás is van hozzá
Új trend hódít a vállalkozások körében.
Jó hír jött a lakáshitelt keresőknek: ez változott májustól
Májustól az MBH Banknál is tudnak akár 10 százalék önerővel lakáshitelt igényelni azok, akik megfelelnek a feltételeknek.
Fordulat az albérletpiacon
A legtöbben a XI., XIII. és a IX. kerületekben keresnek kiadó lakást.
Pánikban menekítik a magyarok a millióikat az adó elől?
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek adnak jattot a magyarok?
A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Nettó 650 ezer forint egy kezdő mérnök bérigénye, ha nem tetszik külföldre mennek négyszer ennyiért
A kezdő mérnökök nettó 650 ezerért indulnának a pályán.
Valami történt a földeken: miért nem kellenek már a mezőgazdasági gépek?
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei.
Kiderült, miért akarnak ezen a nyáron dolgozni a diákok
A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében.
Nem jött be a banki csali, a fiatalok a kevesebb önerő ellenére sem akarják a lakáshiteleket
Hiába felezték az önerőt a lakáshitelekhez, nem kapkodnak érte a fiatalok.
Veszélyben vannak az emberiség számára kulcsfontosságú nyersanyagok
Időjárási extremitások nehezítik a zöld átmenetet.
Különös elismerést kapott Matolcsy György
Kitüntették az MNB elnökét.
Fontos részletek: ezt tudta az otthonfelújítási pályázatról?
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban.
Keresik a megoldást: mikor lesznek végre igazságok bérek Magyarországon?
Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására.
Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca a magyar és ki nem találná itthon melyik város vezet az ingatlanforgalomban
Minden ezer otthonból évente átlagosan 35 cserélt gazdát.
Kompenzációról döntött a kormány: ki kapja a milliárdokat?
Jogszabály-módosítás történt, ez indokolja.
Új világ jön a magyar bankolásban
Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél, a többi banknál is ez lesz hamarosan.
Sorban dőlnek a rekordok, már hét fővárosi kerületben is egy millió forint fölött a négyzetméterár
Duna House: a főváros hét kerületében millió fölé emelkedett a négyzetméterár.