A budapesti lakások csaknem felét befektetésként veszik

10-ből 4 lakást befektetési célból vesznek Budapesten, az FHB Index Lakásárprognózisa szerint egyelőre nem valószínű, hogy csökkennének a lakás- és albérletárak, mivel a lakáshiány továbbra is növekszik, és a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) is jó üzlet.

Az FHB és a Duna House adatai szerint két fő tényező miatt nőnek az albérletárak és a befektetési célú lakásvásárlások: az alacsony kamatkörnyezet és a növekvő lakáshiány miatt. Mint írják, 2012-ben Budapesten csak minden 4., azon kívül pedig csak valamivel több mint minden 5. lakást vásároltak befektetési céllal, addig tavaly Budapesten már 10-ből 4 lakást vásároltak úgy, hogy az új tulajdonos nem tervezett beköltözni.

A lakáspiacba való beszállást az alacsony kamatok mellett az teszi vonzóvá a befektetők számára, hogy az elmúlt években a kereslet növekedése miatt jelentősen megnőttek az albérletárak, és a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) piaca is jövedelmező lehetőséget jelent a számukra. Ma ezért az ingatlanbefektetések produkálják az alacsony kockázat mellett elérhető legmagasabb hozamot.

A befektetési lakásvásárlók aránya a vásárlói csoportban (a havi átlagok alapján) (Forrás: FHB Index, Duna House)

Várhatóan ugyanakkor mérséklődni fog a befektetési célú lakásvásárlások száma, egyúttal a lakásárak növekedése, mivel az albérletpiac egyre inkább telítődik. A 2008-as válság óta népszerűvé vált, hogy a készpénzes megtakarításokat sokan albérletként kiadott lakásba fektessék, a közelmúltban viszont a megtakarítások nagyobb arányát fektették részvényekbe és más pénzügyi eszközökbe – a 2015-ös csúcshoz képest csökken azoknak a száma, akik a megtakarításukat ingatlanba fektetik. Ugyanakkor a FHB szerint ingatlanba fektetni továbbra is igen biztonságos befektetést jelent.

Egyre nehezebb olcsó albérletet találni Budapesten
Mindezeknek a folyamatoknak az albérlői oldal nem örülhet: nemcsak, hogy az albérletek átlagos ára egyre magasabb, az átlagot jelentős részben az növeli, hogy, legalábbis Budapesten egyre inkább eltűnnek a megfizethető árú albérletek. Az Ingatlan.hu adatai szerint tavaly a lakáshirdetések 33 százaléka reklámozott havi 100 ezer forintnál olcsóbb lakást, idén januárban ez az arány csak 19 százalék volt.
Az albérlőket az állam sem támogatja különösebben: állami bérlakásprogramok hiányában elsősorban a piac szabja meg az albérletárakat, a különböző felvehető támogatások, mint a CSOK pedig inkább a tulajdonszerzést támogatják.

 

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo