Az exit pollok adatai alapján úgy tűnik, hogy két lehetőség van arra, hogy Olaszországban koalíciós kormány alakuljon: az egyik egy jobboldali koalíció, az Olasz Testvériség, az Északi Liga és a Forza Italia szereplésével, a másik egy centrista erőkből álló ügyvivő kormány, amelyet a Forza Italia és a Demokratikus Párt alkotnának, parlamenti többség nélkül. A populizmus egyre nagyobb teret hódít Olaszországban, erre mindenki számított is, de az Öt Csillag Mozgalom vonakodik attól, hogy más pártokkal tárgyaljon, és ez valamelyest visszafogja a politikai kockázatokat. Akárhogy is lesz, az exit pollok eredmények nem igazán változtatnak az Olaszországgal kapcsolatos pesszimista hozzáállásunkon.
Olaszországra az elmúlt két évtizedben a gazdasági stagnálás volt a jellemző, függetlenül attól, hogy éppen mennyire volt politikailag stabil az ország, vagy hogy éppen melyik párt volt kormányon. A mostani választás végeredménye aligha fog változtatni ezen a helyzeten. A megalakuló kormánynak nem lesz lehetősége arra, hogy laza költségvetési politikát vezessen be, akármit is ígértek a választási kampány során, mivel figyelembe kell venni az Európai Uniónak a költségvetési hiányra vonatkozó előírásait. Továbbá, az új adminisztrációnak középtávon minden bizonnyal nehéz gazdasági körülményekkel kell megküzdenie, például az egyik legfontosabb mutató, a hitelimpulzus (új hitelek a GDP százalékában), amely 9-12 hónapos késéssel érvényesül a reálgazdaságban, jelentősen csökkent az utóbbi időben Olaszországban.
Ha figyelembe vesszük az olasz bankok mérlegeiben lévő rossz minőségű eszközöket, a gyenge termelékenységet és a beruházások alacsony szintjét, úgy nem is igen számíthatunk másra, mint a növekedési ütem további lassulására. És a gazdasági kilátások tovább romolhatnak, ha az Európai Központi Bank egyszer végre elkezdi a monetáris politika normalizálását, ami ebben az évben várható, és ami jelentősen növelheti Olaszországban a tőkeköltségeket. A választások ellenére a 10 éves olasz állampapírok kamatfelára a hasonló futamidejű német állampapírokhoz képest mindössze 1,3% (az európai hitelválság idején ez 5% volt), ami mindenképpen alacsony érték, a pénzügyi válság óta az egyik legalacsonyabb. Úgy véljük, hogy Olaszországban elkerülhetetlen a kamatlábak növekedése 2018-ban vagy 2019-ben, ami az adósság növekedéséhez vezet, és újabb nyomást jelent a gazdasági növekedés ütemére. Akármilyen összetételű is lesz az új kormány, nem nagyon lesznek eszközei arra, hogy középtávon jelentősen javítson Olaszország gazdasági kilátásain.
