Az állam építi ki az e-útdíj redszert

Lesz e-útdíj, a pénztárgépeket bekötik a NAV-hoz. A költségvetésbe idén be fognak folyni azok a bevételek, amelyeket e forrásból várnak, az idei büdzsé éppúgy megáll majd a lábán mint a tavalyi és az az előtti - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után.

Az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert - jelentette be a kabinet döntését Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón. 

E-útdíj: nem lesz új pályázat

Jó mulatság volt...
"Köszönjük szépen, nagyon jót szórakoztunk, jó mulatság volt, kiírtuk a pályázatot, beadták a cégek, elbíráltuk, szerződni akartunk, aztán nem írták alá. Még egyszer ezt a kabarét nem adjuk elő" - közölte a miniszterelnök az MTI tudósítása szerint a kormányülést követően.
Miután  nyertes Getronics az elektronikusútdíj-tendertől visszalépett a kormányfő tájékoztatása szerint a a kabinet két lehetőséget mérlegelt: új pályázat kiírását és az állami, tehát közbeszerzés nélküli megvalósítást. Végül az utóbbi mellett döntöttek. 

Orbán Viktor szerint az államnak igenis rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy ha be akar vezetni egy használatarányos újdíjat, akkor azt mindenfajta külső segítség nélkül meg tudja oldani. A költségvetésben rendelkezésre fog állni az a bevétel, amelynek az e-útdíjból kell befolynia - idézte Orbán Viktort a Távirati Iroda.

Pénztárgépek: olyan csúszás nem lesz, ami veszélyezteti a bevételeket

Több sebből vérzik a pénztárgépek hálózatba kötésének terve
Sok még a bizonytalanság a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) történő bekötése ügyében. Egyelőre az látszik, hogy viszonylag kicsi az esélye a március végi határidő tartásának.
A pénztárgépeknek az adóhatósághoz történő bekötéséről a miniszterelnők  úgy fogalmazott: "mindenki tudja, hogy Magyarországon divatos jövedelemforrás az áfacsalás", a kormány azonban lépésről lépésre gátat akar szabni ennek. Az új rendszer bevezetésében nem lehetséges olyan csúszás, amely a tervezettnél nagyságrendileg kevesebb bevételt hozna ebből a forrásból a költségvetésnek".

Az idei központi költségvetés mind a bevételeket, mind a kiadásokat illetően biztonságos - emelte ki Orbán Viktor hangsúlyozva, hogy - az idei büdzsé éppúgy meg fog állni a lábán, ahogy a 2012-est, a 2011-est is végrehajtotta a kormány. "Meg fogja hozni a biztonságot, a kiszámíthatóságot és a kívánt pénzügyi eredményeket" - mondta a miniszterelnök.

Érthető közüzemi számlák lesznek

A kormány a mai ülésén megvitatta a bonyolult számlák kérdését is. "Olyan számlaképet kell előállítaniuk a szolgáltatóknak, hogy megértsék az emberek, mi a fészkes fenét tartanak a kezükben" - mondta a kormányfő. A Fónagy János államtitkár vezette kormányzati bizottság és a Németh Szilárd irányította fideszes munkacsoport február elején tesz jelentést a kabinetnek.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo