Az elmúlt nyolc év: versenyben a növekedés

Hogyan alakult és várhatóan hogyan alakul Magyarország és a környező néhány EU tagország növekedése, GDP-je az elmúlt nyolc években, 2002-2018 között – ezt a kérdést boncolgatja a GKI Zrt. legfrissebb elemzése.

A GDP a vizsgált országokban 2002-től 2008-ig növekedett, majd a gazdasági világválság hatására 2009-re – Lengyelország kivételével – visszaesett. A válságból való kilábalás nagyon gyors volt Lengyelország és Szlovákia esetében. Ezzel szemben az összes többi ország 2008-2012 között visszaesett vagy stagnált. Magyarországon ez a stagnálás már 2005 után megkezdődött (a költségvetés elszabadult hiányának kiigazítása miatt). 2008-tól a magyar kilábalási pálya erőteljesen hasonlít a román és a cseh pályához, de dinamikájában jóval gyengébb a románnál. A növekedési lemaradás nagy része 2005-2008 között keletkezett, de a rés azóta is növekszik, a relatív lecsúszás folytatódik. A „kétszer 8 év” növekedési szempontból egyik részében sem sikertörténet (Bár ebben az évben és a jövő évben azért szépen növekszik a magyar gazdaság.) Felzárkózás a régió országaihoz azonban egyik nyolc évben sem sikerült.

Összességében a vizsgált 16 év alatt Magyarország az utolsó előtti helyet foglalja el az ábrán látható regionális „növekedési ranglistán”, Ausztriát megelőzve, de a többiektől jelentősen elmaradva. Ausztriát tekintve, amely Európa egyik legfejlettebb gazdasága, ez nem meglepő. Ugyanakkor Csehország példája arra is rámutat, hogy egy nálunk fejlettebb gazdaság is képes lehet gyors növekedésre a térségben.  Hasonló következtetésre jutunk akkor is, ha a GDP-növekedést vásárlóerő-paritáson, az EU-átlag százalékában vizsgáljuk.

Van olyan vélekedés miszerint a kelet-európai országokban rejlő fejlődési potenciál jelentheti az Európai Unió újbóli gazdasági fellendülésének kulcsát. A jelen cikkben vizsgált országok ugyan jelentős fejlődésen mentek keresztül egészen 2008-ig, de a felzárkózás lelassult, s az érintett országok szerény mérete eleve nem teszi lehetővé az EU-dinamizáló szerepet. Érdemes lenne átgondolni a fejlesztési politikát: vajon a legjobban megtérülő, leghatékonyabb beruházásokra jutnak-e a források!? S mi okozza a régió egyes országai közötti nagy különbséget, ezen belül Magyarország folyamatos lemaradását.

Chikán Attila: európárti vagyok
Javuló foglalkoztatás növekvő gazdaság, emelkedő fizetések: első pillantásra Magyarország kilátásai fényesnek tűnnek. Azonban hamarosan változik a növekedést fenntartó uniós támogatási rendszer és közben mind többen és többen hagyják el az országot a fiatalok közül, akik fájdalmasan hiányoznak majd a munkaerőpiacról. Chikán Attila közgazdászt, az MTA tagját kérdeztük a magyar gazdaság kilátásairól és a ránk leselkedő veszélyekről.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo