Baljós árnyak a gazdaságban: megszakadt a két és fél éve tartó sorozat

A novemberhez képest összességében kedvezőtlenebb folyamatokról számoltak be a cégek decemberben, melyekben meghatározó szerepe van az ünnepek miatti rövidebb hónapnak és sok válaszadónál az év végi tervezett leállásoknak.

Kép: SXC

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) által számított Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke: 49,1. Ez alapján a válaszadó vállalkozások novemberhez képest összességében kedvezőtlenebb folyamatokról számoltak be, melyekben meghatározó szerepe van az ünnepek miatti rövidebb hónapnak és sok válaszadónál az év végi tervezett leállásoknak. Huszonnyolc hónapig tartott a bővülés, aminek most decemberben vége szakadt. A 2015. december havi index 6,7 százalékponttal alacsonyabb a novemberi (55,8) értéknél, és az idei évben az eddigi legkisebb. Az elmúlt egy évben jellemzően 55 pont, illetve 51 pont körül tömörültek a havi megfigyelések. Az idei érték a harmadik legalacsonyabb decemberi érték 1995 óta.

A termelési mennyiség indexe csökkent novemberi értékéhez képest, és háromhavi bővülés után a termelt mennyiség csökkenését jelzi első hónapja. A mostani érték alacsonynak számít, az elmúlt 20 évben egyszer volt alacsonyabb az index értéke decemberben.

Az új rendelések indexe visszaesett, és a mostani így a negyedik legalacsonyabb decemberi érték 1995 óta. Az új rendelések állománya alacsonyabb lett, és alulmúlja az 1995 óta mért hosszú távú átlagot, valamint az elmúlt három év átlagát is.

A decemberi szállítási átfutási idő ideje hosszabb lett novemberhez képest, de ennek üteme némileg gyengült. A korábbi decemberi értékeket nézve az idei a hetedik legalacsonyabb érték. Az index értéke szinte folyamatosan 50,0 pont alatt volt az elmúlt hat évben, amire korábban nem volt példa. Utoljára 2013 márciusában és 2015 áprilisában volt 50,0 pont felett az index értéke.

A tavalyinál csak jobb év jöhet
Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.
A vásárolt készletek egy hónap bővülés után első hónapja szűkülnek. Az idei decemberi érték az elmúlt húsz év értékei alapján átlag alatti, és a hatodik legkisebb decemberi. 2012-ben nyolc alkalommal jelzett növekedést az index, ez 2013-ban kilencre emelkedett, amit 2014-ben is tartott. Idén hét hónap volt ilyen.

2013-ban a foglalkoztatottsági index csak négy hónapban mutatott csökkenést. Május–július között folyamatosan visszaesést mértünk, majd decemberben is 50,0 pont alá csökkent az index értéke. 2014 januárjától azonban csak a 2014. májusi és az idei áprilisi, szeptemberi és novemberi érték jelzett enyhe csökkenést. Az e havi érték ismét növekedésre utal. Értéke magasabb lett novemberhez képest, és a negyedik legmagasabb decemberi 1995 óta.

A beszerzési mennyiség indexe csökkent novemberi értékéhez képest, és egyúttal a mennyiség visszaesését is jelzi. A mostani érték alulmúlja az elmúlt három év átlagát, és a második legalacsonyabb decemberi adat. A beszerzett mennyiség három hónapig növekedett, szeptember–novemberben, mielőtt megszakadt a sorozat, és újból szűkülést tapasztalunk.

A beszerzési árak esetében az index értéke magasabb lett, de további árcsökkenést jelez válaszadóink szerint. Ezzel a beszerzési árak négy hónap növekedés után ötödik hónapja lesznek alacsonyabbak. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a második legkisebb decemberi.

A késztermékkészletek szintje decemberben alacsonyabb lett. A korábbi decemberi értékeket nézve az idei átlag alattinak mondható, és a kilencedik legkisebb 1995 óta. 2014-ben az első három hónapban a késztermékkészletek emelkedését regisztráltuk, aztán viszont három hónapig zsinórban csökkent a késztermékkészletek szintje, egészen júliusig, hogy decemberben ismét csökkenést jelezzen. Idén eddig hét alkalommal jelzett szűkülést az index.

A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent novemberhez képest, és háromhavi bővülés után először jelzi az import mennyiségének csökkenését. A másik külpiaci mutató, az exportindex esetében eltérő folyamatról beszélhetünk. Az index értéke ez esetben is csökkent az előző hónaphoz képest, de 50,0 pont fölött maradt. Az elmúlt egy évben 2014 decembere és 2015 július–augusztus kivételével növekedést hozott, a legújabb trend már négy hónapja tart.

Ebben a hónapban nem jeleztek válaszadók jelentősebb áremelkedést. Hiány volt papíripari alapanyag, speciális polipropilén és tölgy fűrészáru kapcsán. Jelentősebb árcsökkenésről nem számoltak be a válaszadóink.

Kívánt valamit Újévre? Gondolja át még egyszer
A vártnál nehezebb év következhet a magyar gazdaságban – legalábbis ez derül ki a decemberben közzétett gazdasági előrejelzésekből és statisztikákból. Az uniós forrásokból finanszírozott beruházások kifulladása és a munkaerő elvándorlása miatt ugyanis lassulhat a növekedés, lemaradunk régiós versenytársainktól. A cégek azonban optimisták, a munkavállalók is azok lehetnek, tovább növekednek ugyanis a fizetések.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo