Bebicskázott az építőipar, csak a CSOK jelenthet segítséget

Idén az uniós forrásokból finanszírozott beruházások helyett a lakásépítések lendíthetnek az építőipar teljesítményén, de ennek hatása az év végére jelenhet meg a januári adatokat értékelő szakértők szerint.

Kép:Pixabay

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai szerint januárban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a tavaly januáritól. A januárban megkötött új szerződések volumene 21,8 százalékkal csökkent, a teljes építőipari rendelésállomány 44,1 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint számítani lehetett arra, hogy az év elején nagy visszaesés lesz az építőipar teljesítményében a 2007-2013-mas európai uniós források kifutása miatt. A rendelésállomány, valamint az új szerződések volumene már hosszabb ideje csökkent, ez is jelezte, hogy jelentős lassulás várható - mondta. A szakértő szerint az év végére megélénkülő lakásépítések, illetve az új uniós támogatások segítik majd az ágazatot, de arra számít, hogy idén az építőipar teljesítménye összességében csökkenni fog az előző évihez képest. Németh Dávid hozzátette, a lakásépítés felpörgése inkább csak jövőre várható, illetve az új uniós forrásokra is a jövő évtől lehet nagyobb arányban számítani.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője is úgy látja, idén a lakásépítések lendíthetik előre az építőipart, ennek jelei már láthatók az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományában.

A szakértő szerint a  rendelésállomány összességében visszaesett, ugyanakkor a lakásépítéseket is magában foglaló épületek építésére vonatkozó szerződésállomány 42,3 százalékkal volt magasabb az év első hónapjában a tavaly január végi adatokhoz képest. A szakértő szerint az adatok azt mutatják, hogy az építőipart az idén a lakásépítések pörgethetik az uniós forrásokból finanszírozott beruházások helyett. A lakásépítések növekedését az élénkülő ingatlanpiaci kereslet, valamint a kormányzati lakásépítési program kibővítése és az új lakásokra vonatkozó áfakulcs csökkentése is elősegíti - fejtette ki Balogh László.

Az a kérdés tudunk-e elég lakást építeni
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) megjelenése komoly változásokat idézett elő a hazai építőiparban: már most óriási érdeklődés mutatkozik a lakások és a családi házak iránt is, kérdés azonban, hogy a kínálat és a kivitelezők kapacitása képes-e lépést tartani ezzel a megnövekedett kereslettel.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo