Brexit: és csak most jön a neheze!

A népszavazás egyértelművé tette, hogy a britek többsége az Európai Unión kívül képzeli el országa sorsát, de még nyitva maradt a nagy kérdés, hogy milyen lesz a jövőben a Brüsszel és London közti kapcsolat. A DLA Piper szakértőjének segítségével felvázoltuk a lehetséges forgatókönyveket!

A június 23-i népszavazáson egyértelművé vált, hogy a brit szavazók többsége szerint az Egyesült Királyságnak nincs helye az EU-ban, amivel hosszú jogi, kereskedelmi és diplomáciai egyeztetések veszik majd kezdetüket az unió és a szigetország jövőbeni kapcsolatáról. A britek kilépésével ugyanis olyan kulcsfontosságú területek kerültek ki az unió hatásköre alól, mint például a kereskedelem, a környezetvédelem vagy az adatvédelem, amelyeknek a jogi alapjait és politikai feltételeit az elkövetkezendő két évben kell újradefiniálni – ez pedig jelentősen átalakítja majd az Egyesült Királysággal való kapcsolatunkat is. Az együttműködés végleges formájáról tehát továbbra is csak találgathatunk, az azonban biztos, hogy a Brexit több intézmény és vállalat működésére is drasztikus hatással lesz.

„Habár a britek többsége a Brexit mellett tette le a voksát a tegnapi népszavazáson, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezzel az Egyesült Királyság automatikusan ki is lépett volna az Európai Unióból: a véleménynyilvánító népszavazás ugyanis nem köti jogilag a brit kormányzatot” – hívja fel a figyelmet Posztl András, a DLA Piper Horváth és Társai Jogi Iroda ügyvezető partnere blogbejegyzésében. Az azonban biztos, hogy ezzel hosszú jogi, kereskedelmi és diplomáciai egyeztetések veszik majd kezdetüket az unió és a szigetország jövőbeni kapcsolatáról.

Kép: SXC

Ez a kapcsolat várhatóan öt lehetséges modell egyikét követi majd, amelyek változó mértékben hatnak majd a jogi szabályozás változására és a kereskedelmi megállapodások tartalmára is, az azonban már most látható, hogy a Brexit többek között a munkajogra, a környezetvédelmi jogra és a pénzügyi szolgáltatások szabályozására lehet drasztikus hatással.

Az Európai Gazdasági Térség része, de nem az EU tagja

Norvégia, Izland vagy Liechtenstein példáját követve az Egyesült Királyság dönthet úgy, hogy kilép az EU-ból, az EGT-nek azonban része marad. Ebben az esetben továbbra is érvényesek maradnának a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodások, az Egyesült Királyság továbbra is hozzájárulna egy kisebb összeggel az EU büdzséjéhez, valamint az uniós jogok többsége is érvényben maradna, mint például a munkajogi, versenyjogi vagy közbeszerzési jogi szabályozások, a döntéshozatali mechanizmusokból azonban a szigetország kimaradna. Norvégia például az uniós jogszabályok majdnem 75 százalékát implementálta, annak ellenére, hogy nincs beleszólásuk a jogalkotási folyamatba.

Az EFTA, de nem az Európai Gazdasági Térség része

Az Egyesült Királyság újra csatlakozhat az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz is, ugyanakkor az EGT-n kívül maradna, a Svájci példához hasonlóan. A szigetország ebben az esetben bilaterális kereskedelmi megállapodásokat köthet az uniós országokkal, annak érdekében, hogy továbbra is hozzá tudjon férni az egységes piachoz. Svájchoz hasonlóan érvényben maradna az áruk és szolgáltatások szabad mozgásának alapelve, ez az elv azonban nem terjedne ki a szolgáltatásokra és a tőkére. Az Európai Unió Bírósága helyett az EFTA-bíróság joghatósága alá tartozna, és az EGT tagjainál is alacsonyabb hozzájárulást kellene fizetnie az EU-nak. Ennek ellenére az EU szerint ez a modell nem fenntartható hosszú távon, és várhatóan Svájc is hamarosan csatlakozik majd az EGT-hez, a belső piachoz való teljes hozzáférés érdekében.

Meredek zuhanás a tőzsdéken, visszaeső beruházások – ezt hozza rögtön a Brexit
Meredek zuhanás várható a tőzsdéken a Brexit miatt, egyes elemzők szerint a forint még jól is kijöhet a dologból. Uniós forrásvesztéstől egyelőre nem kell tartani, az üzleti hangulat drámai romlása miatt azonban a beruházások mind Nagy-Britanniában, mind Európában jelentősen visszaeshetnek. A közvetett hatások miatt a magyar gazdasági is sérülhet.
Vámunió

Az Egyesült Királyság úgy is megállapodhat az EU-val, hogy az áruk belső piacához hozzáférhet (a szolgáltatásokhoz azonban nem), anélkül azonban, hogy vámot kellene fizetnie, Törökországhoz hasonlóan. Törökországnál az egyedüli elvárás, hogy az országnak egyes jogterületeken alkalmazkodnia kell az uniós jogszabályokhoz, például a fogyasztóvédelem, a versenyjog és a szellemi tulajdonjog terén, valamint az EU jóváhagyása nélkül csak korlátozottan létesíthet kereskedelmi megállapodásokat harmadik országokkal.

Szabadkereskedelmi megállapodás

Az Egyesült Királyság kialkudhat egy szolgáltatásokra és árukra is vonatkozó szabadkereskedelmi megállapodást is az EU-val, Kanada mintájára. Ebben a modellben nem érvényesül a szabad munkaerő-áramlás, és az EU-s költségvetéshez sem kell hozzájárulni. A belső piaci hozzáférésbe azonban egyes áruk nem tartoznak bele (például az autóexport vámköteles lenne), valamint a pénzügyi szolgáltatások sem.

A World Trade Organization-tagság

Ha a britek úgy döntenek, hogy a WTO szabályrendszere alapján kereskednek, Kína mintájára, azzal minden uniós jogszabályi kötelezettség és alapelv alól mentességet kapnának, ugyanakkor minden brit export vámkötelessé válna, és elveszítenék direkt hozzáférésüket a pénzügyi szolgáltatásokhoz is, nem is beszélve arról, hogy mindazzal a közel 60 országgal egyéni kereskedelmi megállapodást kellene kötniük, amelyek szabadkereskedelmi megállapodást kötöttek az EU-val, ez pedig hosszú évekig tartó tárgyalásokhoz vezetne.

Nehéz tehát előre látni, hogy a fenti modellek közül melyik fog megvalósulni, ugyanis a döntésbe az EU-nak is bele kell majd egyeznie. A jogi szabályozás egyértelműen az alapján változik majd, hogy az Egyesült Királyság mennyire marad szoros kapcsolatban az EU-val, az azonban már most látható, hogy a Brexit többek között a munkajogra, a környezetvédelmi jogra és a pénzügyi szolgáltatások szabályozására lehet drasztikus hatással, ugyanis ezek nagy része az uniós jogszabályokból deriválódik.

Mi is megérezzük a britek kilépését
Más világ lesz az Európai Unióban Nagy-Britannia kilépésével, szűkebb, hatékonyabb döntéshozatalra lesz szükség Brüsszelben. A gazdasági vezetők a maradás pártján voltak, a magyar cégek is megérzik majd a változást. Hosszabb távon kevesebb lehet a hazánknak jutó uniós forrás. Mivel Magyarország és Lengyelország részesül egy főre vetítve a legnagyobb arányban az uniós pénzekből, ez minket érinthet a legsúlyosabban – hangsúlyozta a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója lapunknak. Az áttételes hatások lehetnek súlyosabbak az általunk megkérdezett szakértők szerint.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo