Brexit: ha mennétek, akkor menjetek most

Az Európai Unióból való kilépési szándékának azonnali hivatalos bejelentésére szólította fel Nagy-Britanniát az Európai Parlament (EP) a keddi rendkívüli plenáris ülésen elfogadott állásfoglalásában.

Az EP néppárti, szocialista, liberális és zöld frakciói által közösen benyújtott állásfoglalási indítványban felszólították David Cameron brit ügyvezető miniszterelnököt, hogy az uniós állam-, illetve kormányfők keddi csúcstalálkozóján jelentse be országa kilépési szándékát, azaz aktiválja a távozási folyamatra kidolgozott szerződéses cikkelyt. Mint írták, a "kiválási eljárás gyors és következetes végrehajtása biztosítja a brit szavazók akaratának tiszteletben tartását", a "mielőbbi hivatalos bejelentés a mindenki számára káros bizonytalanság megelőzése és az Európai Unió integritásának védelme érdekében szükséges".

A nem kötelező érvényű állásfoglalásban azt is hangsúlyozták, hogy a jelenlegi kihívások szükségessé teszik a gondolkodást az unió jövőjéről. Kiemelték, szükség van reformokra, hogy olyan Európai Unió jöhessen létre, amely teljesíti az állampolgárok elvárásait. A képviselők leszögezték, hogy bár egyes tagországok választhatják a lassabb vagy kisebb mértékű integrációt, az unió magját meg kell erősíteni.

Kép: Pixabay

Szomorú, de ez van

Az ülésen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is részt vett, aki felszólalásában kitért rá, sem hivatalos, sem informális tárgyalásokról nem lehet szó, amíg Nagy-Britannia nem aktiválja az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét. Hozzátette, a referendumot követően levélben figyelmeztette az uniós biztosokat és a bizottság főigazgatóit, hogy nem kerülhet sor titkos tárgyalásokra.

Juncker emellett a helyzet mielőbbi tisztázásra szólította fel Londont. "Nem engedhetjük meg magunknak ezt a bizonytalanságot" - figyelmeztetett a bizottság elnöke, hozzátéve, hogy rendkívül szomorú a brit népszavazás eredménye miatt, de azt tiszteletben kell tartani.

Senki sem tudja, mikortól és mi változik
Hivatalosan még semmi nem történt, amíg Nagy-Britannia be nem jelenti kilépési szándékát – mondta az Európai Bizottság magyarországi képviseletének sajtóreferense lapunknak. A folyamat hosszú lesz, senki nem tudja ma megmondani, hogy mikortól és milyen változások jöhetnek – fogalmazott.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo