Élelmiszer-vásárlásra csak Erzsébet-utalványt lehet majd adni

Költségvetési bizottsági módosító indítványként több az államháztartási egyenleget javító, a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett intézkedésre vonatkozó javaslat kerül az Országgyűlés elé – hívta fel a figyelmet a Piac&Profit szakértője Puskelyné Király Ágnes.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A béren kívüli juttatásokhoz kapcsolódó egészségügyi hozzájárulás (Eho) a bizottsági döntés alapján, ha nem is 27-re, de 14 százalékra emelkedik majd. Az Erzsébet-utalvány kedvezményes mértéke 5-ről 8 ezer forintra nő, amelyet továbbra is lehet meleg étkezésre és élelmiszer-vásárlásra is használni, ám utóbbira már csak az Erzsébet-utalvány lesz adható.

Az adomány kezelését Önkéntes pénztári törvényben szabályozzák majd. A kockázati életbiztosításoknál pedig marad az adómentesség a visszavásárlási értékkel rendelkezőknél is.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október 18-án jelentette be a kiigazító intézkedéseknek becézett megszorításokat. Az akkori bejelentések szerint emelték volna az iparűzésiadó- és a cafeteriaterheket, megadóztatnák a föld alatti közművezetékeket, a duplájára növelnék a tranzakciós adót, emellett a bankok – a kormány által is aláírt egyezség ellenére – jövőre is tovább fizethetik a teljes különadót.

Szakértők már korábban is jelezték fenntartásaikat az intézkedés hatásaival kapcsolatban. Ugyanezen csomag részeként (melyről itt olvashat bővebben) döntöttek a béren kívüli juttatások Eho mértékének 10-ről 27 százalékra növeléséről.

Véleményvezér

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo