Csak az időjárás kegyes hozzánk?

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a GDP tavalyi és 2013. I. félévi visszaesését a II. félévben minimális, kb. fél százalékos növekedés követi. Ez és az év egészében várható 0,3 százalék körüli növekedés csak a növénytermelés jelentős emelkedésének - a tavalyi nagyon kedvezőtlen időjárással szemben idén kedvezőbben alakuló természeti feltételeknek – lesz az eredménye.

A GKI szerint csak a jobb mezőgazdasági teljesítmény húzza a gazdaságot - Kép: SXC

A fogyasztás és a beruházás is nagyjából stagnál. A kormányzati lépések – például az erőszakos rezsicsökkentés, a devizahitelek várható kivezetése – elsősorban a lakosság közérzetének javítására irányulnak, s nemhogy nem javítják, de kifejezetten rontják a növekedés esélyét.

Magyarországon az I. negyedévi GDP-visszaesést a II. negyedévben 0,2 százalékos növekedés követte. Az EU átlagához viszonyítva ez kedvező – ott még a II. negyedévben is 0,2 százalékos visszaesés volt tapasztalható -, de jóval elmarad az 1 százalék körüli lengyel, román és szlovák, s különösen a balti dinamikától. Az I. félévben a mezőgazdaságon kívül szinte csak az építőipar termelése emelkedett. Ugyanakkor az I. félévben még visszaeső iparban az európai konjunktúra javulásával szerény élénkülés remélhető. (Az I. félévben az ipar belföldi értékesítése 4 százalékkal csökkent, a kivitele viszont 1,4 százalékkal nőtt.)

Az I. félévben a teljes magyar árukivitel is alig emelkedett - júniusban egyenesen csökkent -, ráadásul Cseh- és Horvátországtól eltekintve messze elmaradt a régióra jellemzőtől.  A beruházások a II. negyedévben már emelkedtek, de a feldolgozóiparban csökkentek.  A kiskereskedelmi forgalom tavaszi élénkülése egyelőre átmenetinek bizonyult, az év egészében azonban a reálkeresetek közel 1,5 százalékos emelkedése hatására elérhető lesz a tavalyi szint. A lakosság megtakarítási hajlandósága (kényszere) továbbra is magas, hitelállománya csökkenő.

A foglalkoztatás az I. félévben az öt főnél nagyobb cégeknél és a költségvetési szférában összességében 0,2 százalékkal mérséklődött. Ez az üzleti szektor romló foglalkoztatási képességének a következménye, a közmunkások száma ugyanis emelkedett, az e nélkül számolt költségvetési szektor létszáma pedig stagnált. Ugyanakkor a KSH lakossági felmérése szerint 1,5 százalékkal emelkedett a valamiféle munkát végzők aránya. A munkanélküliség a több nyári munkaalkalom mellett a közmunka kiterjesztése valamint a külföldi és szürke munkavállalás terjedése miatt csökken.

Komoly adóváltozásokat kaptunk a nyakunkba
Komoly adóváltozásokat kaptunk a nyakunkba augusztus 1-től. Emelkedett a tranzakciós illeték, így többet kell fizetnie a lakosságnak és a vállalkozásoknak a fizetési, átutalási műveleteknél, illetve komolyan emelkedett a telefonadó is.
A GKI 2013 egészére 2,2 százalékos inflációt vár. A rezsicsökkentés mérsékli, az újabb és újabb adók - telefonadó, közműadó, e-útdíj, tranzakciós illeték, megemelt hatósági dohány-árrés - begyűrűzése pedig növeli az áremelkedés ütemét. A hazai infláció erőltetett leszorításával sikerült elérni az EU átlagát, de fenntarthatatlanul, és rengeteg káros mellékhatással.

A Monetáris Tanács célja az alapkamat csökkentése, a folyamat fenntartása érdekében immár kisebb lépésekkel. A forint erőteljes, 310-320 fölé gyengülése esetén a kamatcsökkentési periódus vélhetően le fog állni, sőt tartósan kedvezőtlen nemzetközi pénzpiaci helyzet esetén kamatemelés is bekövetkezhet. Az államháztartási hiány idén magasabb lesz a 2,7 százalékos célnál, de 3 százalék környékén marad. Az államadósság rátája 2013 végén a GDP 79-80 százaléka körül lesz, az idei változás előjelét az új devizakötvények kibocsátásának ütemezése, a kincstári tartalék nagysága és a forint év végi árfolyama dönti el.

Árbevétel és eredménynövekedést várnak a vállalkozások
A hazai kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai emelkedést mutatnak az előző negyedévhez képest. A vállalkozások közel 5 százalékos árbevétel és több mint 3 százalékos eredménynövekedést valószínűsítenek. Ezzel az árbevétel várakozások a tavalyi évre jellemző stagnáló időszak után jelentősen emelkedtek, az eredményvárakozások pedig közel a duplájára növekedtek az előző negyedévhez képest. Az árbevétel jövőbeni alakulását tekintve a középvállalkozások, az eredményvárakozásokat illetően pedig a mikrovállalkozások a legoptimistábbak – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo