Csökken az export súlya a vállalatoknál

Szolidabb árbevétellel és kisebb exporttal számolnak idén a vállalatok. Belföldön 2,3 százalékos, az exportban pedig 2 százalékos árbevétel-növekedést várnak a legnagyobb cégek. Az idei nyereséget illetően szintén 2 százalékos növekedésre számítanak, szektoronként azonban jelentős eltérések mutatkoznak – derül ki a K&H felméréséből.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép: Pixabay

Szolidabb árbevételre számítanak idén a hazai nagyvállalatok a belföldi és külföldi piacokon egyaránt. „A K&H nagyvállalati növekedési index eredményei alapján jelenleg a belföldi értékesítésben 2,3 százalékos, a külpiacokon pedig 2 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak a cégek. Ezek a számok – főként a külföldi értékesítés esetében – jóval elmaradnak az egy évvel ezelőtt jellemző várakozásoktól (2,5, illetve 3,2 százalék). Ez egyúttal azt is jelenti, hogy míg korábban rendre az exportértékesítésben vártak nagyobb mértékű bevételnövekedést a cégek, most ez a tendencia megfordulni látszik, és immár a belföldi eladásból számítanak nagyobb növekedésre a vállalatok. Mindeközben a legtöbb cég a pénzügyi eredmények stagnálását valószínűsíti, és mindössze minden harmadik nagyvállalat (32 százalék) számít árbevétel-növekedésre a következő 12 hónapban” – tájékoztatott az általuk végezett felmérés eredményeiről Peter Roebben, a K&H vállalati üzletágának vezetője.

Csökken az export súlya

A döntéshozók elmondásai alapján idén várhatóan nem az export fogja hajtani a hazai nagyvállalatok árbevételeit. Ennek egyik oka, hogy csökkent a külföldi értékesítés aránya: a vállalatok 53 százaléka egyáltalán nem tervez idén exportálni (2014 első negyedévében ez csupán 28 százalék volt), és további 20 százalékuknál a teljes árbevétel ötödét sem éri el az export-árbevétel aránya. Másrészt a külpiacokon aktív cégeknek is csupán negyede számít árbevétel-növekedésre, ami az elmúlt két év legalacsonyabb értéke. (Ebben többek között az is nagy súllyal esik latba, hogy az orosz–európai szankciók miatt jelentősen visszaesett a keleti exportunk.)

A belföldi piacon valamivel kedvezőbb a helyzet: igaz, itt is csupán minden negyedik vállalat számít növekedésre – átlagosan 10 százalékos mértékben –, míg a többség (72 százalék) stagnálást valószínűsít.

A kormányzati törekvés továbbra is egyértelműen az Európán kívülre irányuló export támogatása. A most 20 százalék körüli szintet 30-33 százalékra akarják növelni.

Kedvezőbb profitkilátások

Míg az árbevételt tekintve a korábbiakhoz képest visszafogottabbak a várakozások, addig a profitkilátások valamelyest javulni tudtak: átlagosan 2 százalékos nyereségnövekedést várnak a cégek, ami az elmúlt egy év legmagasabb értéke. E mögött az áll, hogy bár jelenleg a vállalatok mindössze ötöde (21 százalék) számít profitnövekedésre – ami az elmúlt két évben szokásos 30 százalék fölötti arányhoz képest egyértelműen visszaesés –, eközben minimálisra csökkent (3 százalék) a tavalyinál kisebb profitra számítók aránya. A profitot illetően nagy eltérés látható az ágazatok között: a mezőgazdaságban 1,4, az ipari cégek között 1,9, a kereskedelemben 2,1, a szolgáltató szektorban 2,5 százalék profitbővüléssel terveznek az idei évre.

Magyar gazdaság: szendereg a robogás
A magyar gazdaság növekedési üteme tavaly év végén átmenetileg ismét felgyorsult, több mint 1 százalékponttal haladta meg az EU átlagát. A régióban azonban a szlovák, a román, a lengyel, a cseh és a bolgár fejlődés így is gyorsabb volt. Éves átlagban idén a lassulás folytatódása várható.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo