Ennyi turista még nem járt Magyarországon

Sosem tapasztalt léptékű fejlesztések zajlanak évről-évre és az idén is jelentős beruházások várhatók a turizmusban – hangoztatta sajtótájékoztatóján Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. 2017-ben minden idők legjobb turisztikai évét könyvelhettük el – mondta. 

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

 

Szavai szerint a kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek száma alig maradt el a 12 milliótól, a vendégéjszakák száma pedig megközelítette a 30 milliót, ami 2010-hez képest 51 százalékos növekedést jelent.

Közlése szerint a szállásdíj-bevételek tavaly összesen 278 milliárd forintot tettek ki, ami 115 százalékos emelkedés 2010-hez képest.

Kép: Pixabay

A Vas megyét érintő, jelenleg is zajló turisztikai fejlesztésekről szólva a vezérigazgató kiemelte a körmendi Batthyány-Strattmann-kastély turisztikai fejlesztését, a szombathelyi Képtár és a Romkert tervezett megújítását, Bükfürdő gyógyhelyi arculatának erősítését, a Szajki-tavak fejlesztését, valamint a Rába mentén és az Őrségben zajló integrált turisztikai fejlesztéseket.

Szavai szerint a következő években több mint 7,5 milliárd forintnyi turisztikai célú támogatás lendítheti fel Vas megye vendégforgalmát.

Kitért arra, hogy 2017-ben a KSH adatai alapján 509 ezer vendég 1 millió 627 ezer vendégéjszakát töltött el a megye kereskedelmi szálláshelyein, a vendégek száma 25,1 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 23,6 százalékkal nőtt 2010-hez képest, míg a szállásdíj bevételek 63,4 százalékkal bővültek.

Guller Zoltán a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a magyar kormány 2010 óta csaknem 10,9 milliárd forint értékben támogatta Vas megyében a turizmus fejlesztését segítő projekteket és szavai szerint hasonló nagyságrendű összeget fordítanak a következő években is vasi turisztikai fejlesztésekre.

Sokat dobna a turizmuson a repülőtéri vasút
A tavalyi sikerek után idén is kedvező évre számítanak az utazási irodák. 2017-ben átlagosan több mint 5 százalékkal növelték forgalmukat, egyharmaduk 10 százalék feletti bővülést ért el – hangzott el a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) szakmai rendezvényén.
A vezérigazgató felhívta a figyelmet a Kisfaludy szálláshely fejlesztési programra, amelynek határidejét elmondása szerint március 14-ig meghosszabbították. Elmondta, hogy a konstrukció keretében eddig a vasi panziók 71 százaléka pályázott, de szavai szerint továbbiak befogadására is van lehetőség.

Ágh Péter, a térség Fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az M86-os autóút felépülésével Vas megye megközelíthetőbbé vált.

Szavai szerint a kormány szándéka, hogy Szombathely és Kőszeg között is tovább javítsa a közlekedés feltételeit, hogy ennek részeként már a tervezés fázisában van annak az autóútnak az építése, amely a térséget összekötné Bécs irányába az osztrák gyorsforgalmú autóút hálózattal.

 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo