Esik az export

Tovább zsugorodik a külkereskedelem: szeptemberben éves összevetésben a kivitel volumene 4,9, a behozatalé 5,8 százalékkal csökkent. A legnagyobb súlyú gépek és szállítóeszközök exportja a tizedével esett vissza, az import pedig minden árufőcsoportban mérséklődött a Központi Statisztikai Hivatal friss gyorsjelentése szerint.

Szeptemberben a behozatal értéke 1722,48 milliárd forint, a kivitelé 1937,29 milliárd forint volt, így a külkereskedelmi többlet 215 milliárd forintot tett ki. Euróban számolva szeptemberben a kivitel 4,2, a behozatal 4,7 százalékkal csökkent. Az import értéke 6,11, az exporté 6,86 milliárd euró volt szeptemberben, a többlet 751,1 millió eurót tett ki. (Augusztusban még növekedést mértek a statisztikusok.)

Az esztendő első kilenc hónapjában a kivitel 2,1, a behozatal 0,7 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Az első féléves forgalom növekedése után a harmadik negyedévben jellemzően csökkenés volt megfigyelhető, ami a szeptemberi visszaesés következménye. A 2012. január–szeptemberi kivitel értéke 17 500 milliárd forint (60 milliárd euró), a behozatalé 15 922 milliárd forint (54,6 milliárd euró) volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 1578 milliárd forintot (5,4 milliárd eurót) tett ki, 83 milliárd forinttal többet, az árfolyamváltozás következtében euróban mérve 61 millióval kevesebbet, mint 2011 azonos időszakában.

A termékforgalom forintban mért árszínvonala a január-szeptember közötti időszakban az exportban 5,8, az importban 7,6 százalékkal emelkedett 2011 azonos időszakához képest, a cserearány 1,7 százalékkal romlott. A forint a dollárhoz képest 18, az euróhoz mérten 7,4 százalékkalkal gyengült.
Beindult a német járműexport
Legfőbb külkereskedelmi partnerünk a KSH adatai szerint mindkét irányban Németország, továbbá a kivitelnél sorrendben: Románia, Ausztria, Szlovákia, Olaszország. A behozatalnál Oroszország, Ausztria, Kína, Szlovákia áll a rangsor elején. A felsorolt országok felé szeptemberben a legnagyobb exportnövekményt Németország irányába tapasztalták, a közúti jármű árucsoportnál (106 millió euró). A legnagyobb csökkenést a híradástechnikai termékkör Kínából történő behozatalában (269 millió euró) és Romániába irányuló kivitelében (125 millió euró) mérték éves összevetésben.
Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben az export volumene 1,7 százalékkal bővült, az importé 4,3 százalékkal elmaradt az egy évvel ezelőttitől. Időszakon belül az első féléves 4 százalékos exportvolumen-bővülés után a harmadik negyedévben – a szeptemberi csökkenés miatt – 3,0 százalékos visszaesést regisztrált a KSH, az importvolumen mindhárom  negyedévben közel azonos mértékben mérséklődött. A külkereskedelmi mérleg hiánya 463 milliárd forint volt, 114 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

 

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo