Fogyasztói csoportot hozna létre a kormány

Az Országgyűlés mai ülésén lehetővé teheti nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozását, amely a kormány otthonteremtési programjának újabb elemeként sorsolásos alapon segítheti az újépítésű lakáshoz jutást. Kivételes eljárásban tárgyalhatják a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatát.

A javaslat szerint a nokhoz csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak egy meghatározott összeg befizetésére, előre meghatározott ütemben. Az új lakás vásárlásához a megtakarításon felül még hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi azoknak a tagoknak, akiket sorsolással választanak ki a több mint 10 éves futamidő alatt. A képviselők az előterjesztés összevont vitája után következő szavazások alatt el is fogadhatják a kormány új otthonteremési támogatását.

A határozathozatalok során egy az ebtenyésztést érintő törvénymódosítást is elfogadhatnak, amellyel az állam a továbbiakban kizárólag a magyar kutyafajták tenyésztését felügyelné, míg egy másik döntéssel kikerülhet a Polgári Törvénykönyvből (Ptk.) és önálló jogszabályban kaphat helyet a behajtási költségátalány.

Sok a panasz a fogyasztói csoportokra
Sok panasz érkezik a fogyasztói csoportokra, amelyek szervezését tiltja ugyan a törvény, de a szervezők azzal érvelnek, hogy nem újakat hoznak létre, hanem a régiekbe léptetnek be új tagokat, így újabb jogszabályi rendezés nélkül nem oldódik meg ez a probléma.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo