Három plusz munkanap meghúzta az augusztust

Az év hátralévő részében az ipari termelés további erősödésére számítanak az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken közzétett legfrissebb ipari termelési adat alapján. Igaz, a három plusz augusztusi munkanap is nagyot lendített az adaton.

Kép:PP archív

A KSH legfrissebb közlése szerint az ipari termelés volumene augusztusban 11,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kommentárjában kifejtette: a viszonylag magas ipari bizalmi indexek és a szignifikánsan emelkedő beszerzésimenedzser-index is azt támasztja alá, hogy a következő hónapokban folytatódhat az ipari termelés növekedése és idén megközelítheti a 3, jövőre pedig az 5 százalékot. Az elemző szerint az is biztató, hogy a magyar gazdaság teljesítményét előrevetítő német Ifo index majdnem kétéves csúcsra ugrott.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője hangsúlyozta: az éves összevetésben 11,1 százalékos augusztusi bővülés messze meghaladta az előzetes elemzői várakozásokat. Az ING prognózisa erre az évre  az ipari termelés 4 százalékos  növekedésével számol. Az elemző szerint az ipari termelés további növekedését tekintve az is optimizmusra ad okot, hogy az ipari rendelésállomány még mindig meghaladja a tavalyi szintet. Virovácz Péter megjegyezte, hogy bár a KSH egyelőre még nem közölte a részletes adatokat, azonban az előző havi adatok alapján arra számít, hogy az ipari termelés növekedése elsősorban az autógyártás, a gumigyártás és a fémgyártás területén jelentkezhetett. A nagy eltérés a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adat között a 3 munkanapnyi különbség következménye, ami 2015 és 2016 augusztusának összevetésében adódik - fűzte hozzá az elemző.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy vélte, hogy az év hátralevő részében folytatódhat az ipari termelés bővülése, a növekedési ütem éves átlaga pedig 2-3 százalék között lehet. Az ipari termelés augusztusi 11,1 százalékos emelkedése arra utal, hogy az ipari kibocsátás stabilizálódott a hónapokon keresztül elhúzódó zsugorodást követően. Mivel a részletes adatok még nem ismertek ezért az elemző szerint azt még nem lehet megállapítani, hogy milyen szerkezetben stabilizálódott az ipar. A munkanapok számának torzító hatását kiszűrő mutató 3,5 százalékos éves növekedést jelzett, ami azt bizonyítja, hogy a magyar ipar teljesítménye erősödött az előző hónapokhoz képest - közölte az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője.

Semmi jó nem néz ki jövőre
Az Atradius régiós elemzése szerint Magyarország hitelbiztosítási szempontból a közepesen kockázatos országok közé tartozik, és a magyar gazdaság teljesítménye elmarad a térségbeli országokétól. A piacvezető hitelbiztosító elemzői fokozott kockázatnak tartják a közép-európai exportkitettséget és a járműipartól való függést. A térségben Lengyelországot érintheti a leginkább a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo