Határon túli fiatalok tanulhatnak a magyar cégektől

19 fiatal kárpát-medencei vállalkozó kap lehetőséget, hogy hazai cégeknél tanulja meg a vállalkozás csínját-bínját a most indult Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Program keretében. A program célja a gazdasági ismeretek terjesztése révén támogatni a magyar fiatalok szülőföldön való boldogulását, a helyi üzleti lehetőségek kiaknázását, új vállalkozások és új munkahelyek létrehozását, hozzájárulva ezáltal a szomszédos országokkal való partnerségi együttműködés erősítéséhez.

Kép:flickr

A Program az Európai Unió által meghirdetett „Erasmus fiatal vállalkozóknak” ösztöndíj-koncepcióra épül, és az e programból kizárt, szomszédos nem EU-tagországokban élő – így kárpátaljai és vajdasági –, tehetséges magyar fiatalokat támogatja. A sikeresen pályázó fiatalok négy hónapon keresztül magyarországi „mentor vállalkozásoknál” korszerű üzleti és technológiai ismeretek elsajátítására kapnak lehetőséget, emellett szakmai képzéseken, rendezvényeken vesznek részt, ahol a sikeres vállalkozóvá váláshoz szükséges elméleti ismereteket szerezhetik meg. A kormány Wekerle-tervének gyakorlati elemeként aposztrofálta a programot Radetzky Jenő , a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója.

A Piac&Profit kérdésére Losonc Krisztina a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. ügyvezetője elmondta, vajdasági és 10 kárpátaljai fiatal kapott lehetőséget a most elinduló pályázati programban, mindegyiküket más-más cég vagy intézmény fogadja a december 31-ig tartó időszakra. Ezalatt a Programban részt vevő fiatalok havi 120 ezer forint ösztöndíjban részesülnek. A mentor cégek havonta adnak értékelést a fiatalokról, akik maguk kéthetente kötelesek beszámolót küldeni a KÜH számára. Ebben részletesen bemutatják, hogy mivel foglalkoznak és az hogyan segíti elő a pályázatukban vállalt „küldetésük” teljesítését, valamint megfogalmazzák terveiket a következő hetekre. A mentor cégeknél megszerezhető tapasztalat mellett a program részeként egy-két vállalkozási ismereteket oktató tréning szervezésével is segítik a fiatalokat.

A mentor cégek felé az elvárás az, hogy olyan munkát bízzanak a programban részt vevő fiatalokra, amelyen keresztül a választott cég egész működését megismerhetik, valós gyakorlatra tehetnek szert, így segítve a pályázatban vállalt üzleti terv megvalósulását.

Mit tanulnak?
Az érkező fiatalok között van olyan, aki egy szegedi sajtműhelyben tölti majd a következő hónapjait, hogy az ott tanultakat felhasználva kárpátalján indíthasson majd házi- és biosajt készítéssel foglalkozó vállalkozást. Egy másik jelentkező pedig a saját településén működő ásványvíz palackozó üzemben látott lehetőséget, ugyanis az ott készülő termékekhez messziről szállítják be a címkéket. A magyarországi mentor cégnél szerzett tudás birtokában arra készül, hogy ő válik majd a gyár címke beszállítójává.
A program, bár ösztöndíj szerűen működik, jogilag természetesen nem minősülhet annak, mivel ilyesmit csak oktatási intézmény nyújthat. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat emellett állami támogatásból működik, bevételeit így támogatásként sem adhatja tovább. A megoldás az alkalmazotti jogviszony lett – a fiatalok jog szerint a KÜH Zrt. alkalmazottai, akiket partneri viszonyban kiközvetítenek a mentor cégekhez. Ez így mindkét félnek tiszta és biztonságos viszonyt jelent.

A program megnyitóján Szathmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy téves elképzelésnek bizonyult, hogy az államnak ne kellene szerepet vállalnia a gazdaság működésének segítésében. Mint mondta, sokan hittek az önmagától működő gazdaság illúziójában, de ezt az elképzelést a kilencvenes évek második felében cáfolták, antitézisei megszülettek. A legerősebb ezek közül maga a 2008-as válság. Ez bizonyítja, hogy a kormányok nem vonulhatnak ki a gazdaság ügyeiből, hiszen a világ struktúráiban a hasznon szerzés felülír bizonyos fenntarthatósági kérdéseket, amelyeknek pedig érvényt kell szerezni.  Mára bebizonyosodott – mondta Szathmáry - , hogy az Uniótól sem várhatjuk, hogy levegye ezt a terhet a kormány válláról. Ezért volt szükség erre a programra.

„A magyar kormány most egy olyan jövőnek próbál esélyt adni, amiben felépülnek magyar vállalkozások és a fiatal generáció megtanulja, hogy vállalkozni kell. Ez egy társadalom számára nagyon fontos! Szükség van fiatalokra, akik mernek kockáztatni, bíznak magukban és a sikerükben és a hazaszeretet is fontos annyira a számukra, hogy mindezt nem külföldön akarják kamatoztatni” – mondta az államtitkár.

Üzleteljen a Nyugat-Balkánon és Ukrajnában!
A hazai kkv-k részéről felfedezésre váró régió Nyugat-Balkán és Ukrajna. Ezekben az országokban bőven van még tere az áru- és szolgáltatáskereskedelem bővítésének, a határon túli magyar befektetések kiszélesítésének. A térség országai nyitottak az együttműködésekre és bár a statisztikák alapján kicsik, jelentős piacot jelenthetnek a magyar kkv szektornak.A sikeres piacra lépéshez hiteles és széleskörű információt kínál a BKIK és a Piac & Profit közösen szervezett szakmai fóruma. Itt olvashat róla részleteket.
Hozzátette, a mentor cégek már mind bizonyították, érdemes tőlük tanulni. A program révén pedig a fiatalok azt az üzenetet vihetik haza, hogy érdemes magyar vállalkozónak lenni.

Radetzky Jenő, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében azt hangsúlyozta, Magyarországnak fontos érdeke a szomszédos országok magyarlakta területeinek fejlődése, mivel az egységes Kárpát-medencei fejlődés a magyar gazdaság fejlődésének is alapja. A magyar gazdaság export orientált, szüksége van a szomszédos országokkal való kereskedésre. És bár sokat hallunk a keleti nyitás, nyugati megtartás stratégiájáról, nem szabad megfeledkezni a régió fontosságáról, hisz a külgazdasági  tevékenység több mint 35%-a a programba bevont országokkal zajlik. Tehát emiatt is eminens érdek a jó, erős gazdasági kapcsolat kialakulása. Az integrált gazdaság létrejötte az EU-nak is érdeke, hogy minél többen a szülőföldjükön maradva erősítsék a gazdaságot. A szomszéd országok vállalkozásainak bevonása az integrációba a magyar gazdaság felemelkedésének kulcsa – így tulajdonképpen a most induló program a Wekerle-tervben megfogalmazott kormányzati törekvés egy gyakorlati lépése – tette hozzá a vezérigazgató. Hogy Magyarország komolyan gondolja az együttműködést, azt a Kárpát Régió Üzleti Hálózat már 11 országban működő, ebben a hónapban pedig egy beregszászi irodával bővülő jelenléte is mutatja.

Ki akarja a Facebooknál kitanulni az üzlet csínját-bínját?
Ösztöndíjat hirdetnek a Magyarországnak hírnevet hozó LogMeIn, a Prezi, a Ustream, és a Seagate Technologies vezetői, hogy megmutassák a fiataloknak: érdemes álmodni, és érdemes megvalósítani azt, amit kitaláltak. Jelenleg tanulmányaikat folytató egyetemisták, de már végzettek, friss diplomások is gyakornokként 1-3 hónapot tölthetnek el a Facebook, a Twitter vagy a SoundCloud irodáiban, ahol tapasztalatokat szerezhetnek, vagy a Prezi, a Ustream és a LogMeIn alapítóival dolgozhatnak együtt San Franciscóban, Bostonban vagy Budapesten. Az alapítók saját példájukon keresztül is szeretnék bebizonyítani, hogy a világsiker lehetséges. A Bridge Budapest nonprofit szerveződésként működik.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo