Hol érdemes új építésű lakást venni?

Gyorsan szaporodnak az új építésű lakóingatlan-projektek az országban. Ha az érdeklődők most körülnéznek, akkor rengeteg lehetőség közül választhatnak. Nem mindegy azonban, hogy melyikben vásárolnak lakást. De milyen szempontok alapján dönthetünk arról, hogy melyik ingatlan az igazán jó befektetés?

Kép: Pixabay

Aki most új építésű lakást készül vásárolni, nyilván szeretne megfontoltan dönteni. A szakemberek szerint az érdeklődők most sokkal komolyabban megvizsgálják az egyes projekteket és a bennük épülő lakásokat, mint tették egykor, még az újépítésű-piac előző felfutása idején.

Mit kell mérlegelni új építésű lakás vásárlásánál?

A kérdés, ami új építésű lakás vásárlásakor alapvetően felmerül az emberekben, hogy hol tudnak olyan ingatlant venni, mely hosszú távon is értékálló befektetést kínál számukra, tehát amivel nem buknak nagyot a későbbiekben. Amellett persze hogy vagy megfelelő lehetőséget biztosít az ingatlan gazdasági hasznosítására, azaz alapvetően a lakáskiadásra, vagy pedig biztosítja az igényeiknek megfelelő életvitel lehetőségét.

A döntés nem könnyű, hiszen az utóbbi egy évben megszaporodtak a projektek Budapesten, de más vidéki városokban is. Komoly gondban van tehát az, aki ennyi beruházást látva szeretne megfontolt döntést hozni. A lehetőségek száma óriásira nőtt, ugyanakkor ezzel együtt a kockázat is. Hogyan válasszunk tehát közülük?

A legfontosabb: a környezet

Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák tulajdonos-ügyvezetője szerint az egyik legfontosabb szempont új építésű ingatlan vásárlásánál a lokáció, azaz a helyszín. Természetesen az eltérő élethelyzetek sok egyedi szempontot teremtenek, vannak azonban olyan objektív tényezők, melyeket figyelembe lehet venni a választásnál. Így például azt, hogy az ingatlant körülvevő területeknél milyen értékváltozásra számíthatunk. Ez ugyanis alapvetően meghatározza a megvásárolt ingatlan jövőbeni értékét.

Közelítik a használt lakások árai az újakét
Jóval kisebb lett az új és a használt lakások közötti árkülönbség az elmúlt két évben. Budapesten egy 50 négyzetméteres új lakást egy használt lakás 130 százalékáért lehet megvenni a novemberi átlagárak alapján, pedig két évvel ezelőtt még a használt lakások másfélszeresét kellett érte adni.
Érdemes fontolóra venni, hogy egy terület a fejlődés mely szakaszában jár. Hiszen lehet, hogy a fejlesztés sok ígéretet tartogat, azonban az is előfordulhat, hogy kockázatot is, valamint egy ideig jelentős kényelmetlenségeket az ott lakók számára. Azt is át kell gondolni, hogy a vásárlásnál az ingatlan jelenértékét kell-e megfizetni, vagy egy jövőbeni, lehetséges árszintet kér a lakásokért a beruházó.

Nem árt óvatosnak lenni az olyan projektekkel, melyeket a fejlődés hanyatló szakaszában lévő régióba, illetve külvárosi helyszínre terveznek – hívta fel a figyelmet Balla Ákos. Habár ezek között is találhatók sikeres beruházások, azonban a szigetszerűen elhelyezkedő új építésű ingatlanok értékállóságát a környezet romlása, pusztulása nagymértékben csökkentheti.

Közép- és hosszú távon tehát a legbiztosabb befektetésnek a rendezett, de még további fejlesztési potenciállal bíró környezetben található, előrehaladott kivitelezési stádiumban lévő ingatlanok számítanak. Ha egy ilyen projekt mellett döntünk, azzal elkerülhetők azok a tipikus problémák vagy tervezhetetlen lakásfenntartási költségek, melyekre a vásárlásnál talán nem is gondolunk, mégis meghatározzák az ingatlan későbbi eladhatóságát.

Mérlegeljünk minden egyes beruházást!

Az  egyes projektekben az ingatlanok árazásánál elsősorban a jövő ígéretét veszi figyelembe a beruházó, miközben a jelen nem igazolja vissza az ingatlanhoz társított értéket. Ez  olyan kockázat a lakásvásárló számára, melyet csak nagyon körültekintően vállalhat. Az induló vagy éppen indulás előtt álló fejlesztések befejezésükig jelentős kockázatot rejthetnek magukban. Egy megakadt vagy akár csak elhúzódó kivitelezés esetén a megvásárolt lakás piac által beárazott jelenértéke alacsonyabb lehet a vásárlásra fordított összegnél.

Mit keresnek a külföldiek a magyar lakáspiacon?
A külföldi vásárlók lépést tartanak a magyar lakáspiac növekedésével, 2013 és 2015 között az évi 89–134 ezer adásvétel 6-7 százalékát adták. Ráadásul a szóban forgó időszakban többet vásároltak, mint amennyi eladtak, így a kezükben lévő lakásállomány az elmúlt 3 évben több mint 7 ezer ingatlannal nőtt – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A külföldiek Budapesten magas presztízsű ingatlanokat keresik, de a határ menti településeken és a nyaralóövezetekben is aktívak.
Meg kell tehát vizsgálni minden beruházásnál, hogy az milyen eséllyel indul és készül el. Ehhez ki kell értékelni a projekt állapotát, melynek során nem csak a megálmodott jövőt vesszük figyelembe, hanem az oda vezető út realitását is. Balla Ákos szerint a jelenleg beharangozott nagyobb budapesti társasház-építési projektek ötven százaléka esetében mutatkozik reális esély arra, hogy nemcsak meghirdetik vagy elkezdik, hanem be is fejezik majd azokat abban az ütemben, ahogyan ez ma a hirdetésekben szerepel.

Az árak kapcsán érdemes körülnézni a piacon, sőt akár távolabbra tekinteni egy adott városrésznél. Fontos figyelembe venni az ár/érték arányt minden fejlesztésnél, hiszen bár két projekt esetén lehetnek az árak hasonlók, de mégis eltérőek a környezeti adottságok, a műszaki tartalom vagy a projekt állapota.

Mindenképpen vizsgáljuk meg, hogy milyen későbbi költségekre számíthatunk, hogy még a vásárlás előtt tudjunk kalkulálni velük. Próbáljuk végiggondolni a későbbi eladhatóságát a lakásnak: közép- és hosszú távon is várhatóan forgalomképes marad-e? Ökölszabály, hogy ott érdemes vásárolni, ahol egyébként is sokan szeretnének lakást venni, és olyan helyszíneket célozzunk meg, amelyek korábban már bizonyítottak. A kockázat ezeknél a legkisebb.

„Habár az elhamarkodott döntés hibáját mindenképpen érdemes elkerülni új lakás vásárlásakor, igyekezzünk nem lemaradni egy-egy jónak tűnő vételről. Hiszen a jó projektekre lecsapnak a gyorsabban döntő befektetők, így mi már csak a gyengébb adottságú maradékból válogathatunk, ami ugyancsak problémát okozhat a későbbi értékállóságot tekintve” – hangsúlyozta Balla Ákos.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo