Hozzuk a hiánycélt, de egyhamar nem lesz euró

A várakozásoknál kedvezőbb, várhatóan 929,2 milliárd forint lesz a 2013. évi büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal kevesebb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél, így a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet.

Összejön a hiánycél - Kép: MTI

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint még két tételről - az önkormányzati alrendszer pénzforgalmi egyenlegéről és a takarékszövetkezeti integrációs szervezetnek juttatott vagyoni hozzájárulás elszámolásáról - nincs döntés. A végleges államháztartási hiányszámot befolyásoló két tételről elmondta: az önkormányzati mérlegnél plusz 90 milliárd forinttal számol a tárca; az önkormányzati mérlegek az év közbeni adósságátvételnek köszönhetően kedvezőbben alakulhattak a tavalyi évben.

Az inflációt 5,2 százalékra tervezte a kormány a 2013-as költségvetési törvényben, de végül jóval alacsonyabb, 1,8 százalék lesz, emiatt egyes adóbevételek alulteljesültek. Az áfa-bevételeknél 130-140 milliárd forint az elmaradás, de jövedéki adóból is a vártnál kevesebb folyt be, míg a pénzügyi tranzakciós illetékből a várthoz közeli volt a bevétel. Szociális hozzájárulási adóból többletbevétel keletkezett, és a frekvenciaértékesítés is növelte a költségvetési bevételeket.

A kiadási tételek a miniszter szavai szerint többé-kevésbé a vártnak megfelelően alakultak. Voltak olyan rendkívüli kiadások - többek között az árvízzel, valamint a pedagógus életpálya modell finanszírozásával és az uniós önerő alap bővítésével kapcsolatban - amelyeket részben a többletbevételekből finanszíroztak.

További két intézkedés segítette a jobb hiány elérését: a kiadási oldalon májusban 92,9 milliárd forint értékben zároltak forrásokat, júniusban pedig bevételi oldali egyenlegjavító intézkedéseket vezetett be a kormány; ez összesen 128 milliárd forinttal javította az államháztartási mérleget - mondta a miniszter.

A jelek szerint növekedésre vagyunk ítélve 2014-ben
Rég látott optimizmussal tekintenek a jövőbe a magyarországi vállalkozások, jó hírek jönnek a gazdasági elemzőktől, és bizakodóbb lett a lakosság is. Visszafogott adóváltozások, kedvezőnek tűnő gazdasági környezet – a jelek szerint növekedésre vagyunk ítélve 2014-ben.
Varga Mihály szerint a kedvező költségvetési helyzethez hozzájárult, hogy a magyar gazdaság 2013 második félévében tartósan növekvő pályára állt az első féléves visszaesés után. A gazdasági növekedés a tavalyi harmadik negyedévben fel is gyorsult, a nagyobb gazdasági teljesítményhez a mezőgazdaság, az ipar, az építőipar járult hozzá, majd az év második felében a belső fogyasztás is hozzájárult. Így megszűnt az a korábban jellemző egyoldalúság, hogy csak az export, illetve az ahhoz kapcsolódó iparágak húzták a növekedést, emellett pedig az európai uniós források intenzívebb felhasználása is hozzájárult a bővüléshez - ismertette a tárcavezető.

2014-re az NGM 2 százalékos gazdasági növekedést vár, valamint azt, hogy a bérek és a nyugdíjak vásárlóereje továbbra is magas lesz, így segíti a belső kereslet bővülését. Emellett a foglalkoztatás is tovább bővül.

A nemzetgazdasági miniszter szerint az évtized végéig nem reális az euró bevezetése Magyarországon.
A miniszter szerint az egy-két banknál reális mérlegelési kategóriában van a Magyarországról való kivonulás. Varga Mihály ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer helyezte stabil, a tőkemegfelelési mutatók rendben vannak, a tárca nem számol azzal, hogy egy ilyen lépésnek jelentős hatása lenne a költségvetésre.

Az egykulcsos, egyszámjegyű személyi jövedelemadó-rendszerről reálisan először 2015-ben lehet gondolkozni, hiszen 2014-re elfogadott adótörvények vannak - válaszolta egy másik kérdésre a miniszter. Varga Mihály szerint bár beindult a gazdasági növekedés, egyelőre nem látszik a forrása annak, hogyan lehet azt a kieső 600 milliárd forintot a költségvetésben pótolni, amit például egy 9 százalékos szja-kulcs okozna.

A pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való bekötéséről elmondta: az már nem lehet akadály, hogy nincs elég pénztárgép az országban. Hangsúlyozta, hogy a kormány és az adóhivatal "rendkívül konstruktív és türelmes hozzáállást tanúsít", mivel nem akarták indokolatlanul elvárni, hogy a karácsonyi forgalom közepén a gépek bekötésével kelljen foglalkozniuk a kereskedőket. Reális határidőt kell kitűzni azoknak, akiknek ki kell cserélniük pénztárgépeiket - fűzte hozzá. A minisztérium ezzel kapcsolatban hétfőn tesz bejelentést. A devizahitelek ügyében a Kúria döntése óta nem volt fejlemény, meg kell várni az Európai Bíróság döntését - jelezte Varga Mihály.

Ezek lehetnek 2014 nagy meglepetései!
Mi a hasonlóság Brazília VB-győzelme és a 2 százalékos jegybanki alapkamat között? Ugyan csak kis eséllyel, de idén mindkettő megtörténhet! A K&H Alapkezelő összegyűjtötte azokat a nemzetközi és hazai eseményeket, amelyek 2014-ben nagy meglepetéseket okozhatnak a befektetők számára.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo