Itt a lista: ezek a legjobban fizetett szakmák

Tavaly 6 százalékkal nőttek a bérek 2013-hoz képest. A legnagyobb növekedés a munkaerőközvetítés és tanácsadás területén volt, de jelentősen emelkedtek a fizetések a vendéglátásban és a kiskereskedelemben is.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép: SXC

Az országos bruttó átlagfizetés 6 százalékkal nőtt: a tavalyelőtti 230 ezer forintról 246 ezer forintra. Ez az elmúlt 5 év legnagyobb növekedése éves szinten. Továbbra is a fővárosban érdemes állást keresni, az ott dolgozó munkavállalók keresték 2014-ben is a legtöbbet. A budapesti alkalmazottak havi bruttó 300 ezer forintos keresete ugyanis 18%-kal több a magyarországi átlagnál, és 20%-kal előzi meg a második legjobban fizetett Komárom-Esztergom megye 240 ezer forintos átlagkeresetét. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Győr-Moson-Sopron megye áll 235 ezer forintos átlaggal – derült ki a Fizetesek.hu internetes felméréséből

Ezt a szintet már csak Fejér (225 ezer), Vas (215 ezer), Pest (210 ezer), Heves (208 ezer) illetve Veszprém (206 ezer) megye dolgozóinak átlagbére tudta némileg megközelíteni, így tavaly már nyolc régió lépte túl a 200 ezer forintos álomhatárt.

Kicsivel e szint alatt kerestek Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Tolna megyében, nem sokkal maradtak el tőlük Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala illetve Somogy megyei dolgozóinak átlag 180 ezres fizetései. Az ország legrosszabbul fizetett régiói továbbra is Békés, Szabolcs és Nógrád megye voltak, ahol bruttó 160 ezer forint volt az átlagbér.

Rossz volt marketingesnek lenni tavaly

Az egyes iparágak teljesítményét figyelembe véve - szigorúan a versenyszférára koncentrálva - a legnagyobb fizetési növekedést 2014-ben a munkaerőközvetítés és tanácsadás érte el, ahol 7%-ot nőttek a bérek. 6% volt az emelkedés a vendéglátás és szálláshelyek, valamint a kiskereskedelem területén. A legnagyobb visszaesést a felmérése alapján a biztosítás (-6%) produkálta, míg 5 százalékos volt a zuhanás a marketing, reklám, PR területén valamint az élelmiszeriparon belül.

Mennyit keressen a főnök?
Bár sokan meglepődnének, mennyit keres valójában a főnökük, az igazság az, hogy a magyar ügyvezetők fizetése arányaiban kevesebb, mint nyugati társaiké. Egy amerikai CEO a kisujját sem mozdítaná meg ennyiért.
A felsővezetők az elmúlt egy évben is jól jártak: a cégvezetés átlagkeresete bruttó 645 ezer volt, míg a menedzsment területén dolgozók havi 406 ezer forintra számíthattak. A műszaki diplomával rendelkező munkavállalók átlagkeresete 300 ezer forint volt, a többi diplomás 275 ezer forintra számíthatott.

Az irodai és adminisztratív munkát végző dolgozók átlagkeresete 175 ezer forint volt, a kétkezi munkát végző szakmunkások és a szolgáltatások területén dolgozók 156 ezer forintra számíthattak, míg 2014-ben is a segédmunkások keresték a legkevesebbet bruttó 126 ezer forinttal.

A pilóták kerestek a legtöbbet

A különböző cégvezetői pozíciókat leszámítva tavaly a legjobban fizetett szakma a pilótáké volt, akik havi bruttó 1 millió 167 ezer forintos átlagkeresetükkel sok igazgatónál és menedzsernél is többet kerestek. A képzeletbeli dobogó második fokán a gyógyszeripari orvostanácsadók álltak havi 835 ezer forinttal, míg a telekommunikációs hálózatstratégiai specialisták átlagkeresete 670 ezer forint volt

A legjobban fizetett szakmák közé egyébként 2014-ben is jellemzően informatikus, mérnöki, pénzügyes illetve gyógyszeripari állások kerültek, mindegyik esetben 500 ezer forint feletti bruttó átlagfizetéssel, de a 25 legjobban fizetett pozíció között is többségben vannak a fejlesztői állások - tájékoztatott a Fizetesek.hu.

Háromszoros bérkülönbségek a régiók között
A fejlett gazdaságokban még mindig átlagosan háromszor olyan magasak a bérek, mint a feltörekvő és fejlődő országokban, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben a fejlődő országok átlagbérei közeledtek a fejlettekéhez.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo