Kevesebb eva és társasági adó folyt be a tervezettnél

Lényegesen kevesebb egyszerűsített vállalkozói adó folyt be a költségvetésbe tavaly, az NGM szerint az eva bevételek csökkenését a kiva és a kata ellensúlyozza majd. Ugyanakkor csökkentek a társasági adóból és a különadókból származó bevételek is.

A költségvetésbe tavaly 146,5 milliárd forintot fizettek be az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozó vállalkozások, ami a módosított előirányzat 65 százaléka, és 15 százalékkal, közel 26 milliárddal kevesebb a 2011. évinél - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium által közölt 2012. évi államháztartási adatokat ismertető részletes pénzforgalmi mérlegben. A parlament által 2012-re elfogadott eva-bevételi előirányzat 203,5 milliárd forint volt, ezt később a módosítás nyomán 225 milliárdra emelték. Az eva-kulcs tavaly a korábbi 30 helyett 37 százalékra emelkedett, és az eva választhatóságának összeghatára 25 millióról 30 millió forintra nőtt. Ennek nyomán a korábbi 96 ezerről 76 ezerre apadt az eva-körbe tartozó egyéni és társas vállalkozások száma.

„A tervezet szerint 2013-ban a tavalyinál alacsonyabb, 123 milliárd forint evabevételt vár a költségvetés, a csökkenés abból adódik, hogy a tárca várakozásai szerint a 6 millió forint alatti éves bevétellel rendelkező evás vállalkozók túlnyomó többsége az idén a kisadózók tételes adóját fogja választani” - jelentette ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára még tavaly szeptemberben. „A bevételek csökkenése így együtt jár a kisadózók tételes adójából (kata) származó bevételek emelkedésével” - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy a várt több százezer vállalkozás helyett csak alig hatvanezren választották a két új adónemet: a kivát és a katát.

A kiva szabályairól itt olvashat!

A kata részletes szabályairól itt olvashat!

A teljes hiány 2,1 százalék

Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya 2012-ben 607,5 milliárd forint volt, a GDP 2,1 százaléka, ami kisebb a 671,9 milliárd forintos módosított előirányzatnál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.  A főbb adóbevételek esetében az előirányzathoz képest elmaradtak a társasági adó, az egyszerűsített vállalkozói adó, a pénzügyi szervezetek különadói, az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó bevételek, viszont magasabb összegben teljesültek a jövedéki adó, az illetékbevételek, valamint az egyes ágazatokat terhelő különadók. Nagyobb mértékben realizálódtak az előirányzatnál a költségvetési szervek bevételei, az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, valamint az egyéb bevételek.

Kata, kiva, eva, tao: kinek melyik való?
A két új adónemmel, a kivával és a katával együtt igen szélessé vált a kínálat, amelyből a kis- és közepes vállalkozások választhatnak. Bár év közben csak a katára lehet bejelentkezni a jövőbeni döntéseket megkönnyítheti, ha a vállalkozások kiszámolják, mely forma lenne számukra a legkedvezőbb.
Tavaly általános forgalmi adóból nettó 2747,4 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, mely a 4542 milliárd forintos bruttó befizetés és a 1794,6 milliárd forintos visszautalás különbözete. Ez az összeg a módosított előirányzat 97,5 százaléka, attól 69,8 milliárd forinttal maradt el. A 2012. évi áfabevétel 527,9 milliárd forinttal (23,8 százalékkal) múlta felül a bázisévi értéket. A jövedéki adóból tavaly realizált 929,4 milliárd forintos bevétel az éves előirányzatot 15,5 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal, az előző évit 54,3 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal múlta felül. A túlteljesülésben főként a dohánytermékek forgalmának vártnál kedvezőbb alakulása játszott szerepet.

A központi költségvetésben a pénzügyi szervezetek különadójaként befolyt 84,9 milliárd forintos bevétel az előirányzatnak csupán 45,4 százaléka. Az alulteljesülés mögött a végtörlesztéshez kapcsolódó veszteség-elszámolás áll. A 2010-ben bevezetett, egyes ágazatokat terhelő különadóból az elmúlt év során 165,6 milliárd forint bevétel keletkezett, amely az éves előirányzathoz képest 10,6 milliárd forintos, 6,9 százalékos növekedés. Az előző évi teljesítéshez képest 6,3 milliárd forinttal, 3,7 százalékkal kevesebb költségvetési bevétel keletkezett. A központi költségvetés 2012. évi kiadásai a törvényi módosított előirányzathoz képest mintegy 242 milliárd forinttal kevesebbet mutattak.

Rettentően rizikós az idei büdzsé
Minden tekintetben rendhagyó a 2013. évi magyar költségvetés. Nyáron sehol nem szokás a jövő évi büdzséről szavaztatni a parlamentet, az pedig igazi hungarikum, hogy a kormány úgynevezett végszavazás előtti módosító indítványával teljes egészében átírja a költségvetésitörvény-javaslatot, beleértve a főszámokat is, s így a képviselők a végleges változatot öt nappal a végszavazás előtt ismerjék meg. Még akkor sem lenne modellértékűnek nevezhető ez a folyamat, ha ennyi munka után egy megalapozott törvény született volna. Ám a Költségvetési Tanács, a maga visszafogott stílusában, kemény kritikát fogalmazott meg, és számos kockázatra hívta fel a figyelmet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo