Közeledik a határidő - Két hét és él az új törvény

Már csak két hete maradt a vállalkozásoknak arra, hogy felkészüljenek a Munka Törvénykönyvének július elsejétől életbe lépő új szabályaira. A Deloitte-tal együttműködő ügyvédi iroda tapasztalatai szerint sok vállalatvezető egyelőre mégsem szembesült azzal, hogy az új szabályozás elemei jelentősen megváltoztatják a munkaviszonyok kezelését.

Általánosságban elmondható, hogy az új munkajogi előírások a polgári jogi szabályozás logikájához közelítve a korábbinál nagyobb teret adnak a felek által folytatott tárgyalásoknak, illetve a munkavállaló kártérítési felelősségének meghatározása is több szempontból a polgári jogi kárfelelősségi szabályokhoz közelít. Számos, a jelenlegi törvény alkalmazása során felmerülő hiányosság rendezésével egyidejűleg az új Munka Törvénykönyve a munkaviszony megszüntetésére vonatkozóan is új szabályokat vezet be - mondta el Dr. Szarvas Júlia, a Deloitte-tal együttműködő ügyvédi iroda.


Dr. Szarvas Júlia

Az élő munkaszerződéseket is módosítani kell

Fontos a cégvezetőknek szembesülni azzal, hogy az új törvény előírásai nem csak a jövőbeli, hanem a jelenleg meglévő munkaszerződéseikre is kötelezőek, így ha nem módosítják a munkaszerződéseket 2012. július 1-jéig, akkor ezt követően számos vita merülhet fel azok értelmezése, jogszabállyal való összevetése során. Idén félévtől gyakorlatilag minden szabály életbe lép, pár kivételt említ csak a törvény, amit jövő év január 1-jétől kell csak alkalmazni - így a szabadság és távollét számítására és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó új rendelkezéseket egyelőre nem kell követniük a vállalatoknak.

Változtak a vasárnapra történő beosztás szabályai

Az új előírás szerint már nem elég, ha a munkáltató munkaidő-keretet alkalmaz, szükséges a törvényben felsorolt valamely további feltétel teljesítése is, ha munkavállalóját vasárnapi munkavégzésre akarja beosztani. Eszerint általában nyitva tarthat vasárnap a Kereskedelmi Törvény hatálya alá tartozó vállalkozó és a külföldre szolgáltatást nyújtó társaság is.

Számonkérhetőség

A munkavállaló hatékonyabb és következetesebb számonkérhetőségét két új jogintézmény hivatott garantálni. A fegyelmi intézkedésekben történő megállapodás esetén a munkáltató előre meghatározott feltételek szerint jogosult a munkavállalóját „fegyelmezni", ha vétséget követ el. Így például ha egy munkavállaló egy hónap során legalább háromszor elkésik a munkahelyről, elveszítheti az éves bónuszra való jogosultságát. A biztosíték kikötésével pedig a pénzt, értéket kezelő munkavállalót lehet jobban motiválni, hogy munkáját megfelelően és felelősségteljesen végezze, hiszen a munkavállaló egyhavi alapbérével felel munkaköri kötelezettségei teljesítéséért.

Atipikus munkaviszony

Az új kódex számos atipikus munkaviszonyt vezet be a magyar jogrendszerbe. Ilyen például a behívás alapján történő munkavégzés, amely a több országban elterjedt „on-call work" megfelelője, a munkakör-megosztás, továbbá a több munkáltató által létesített munkaviszony fogalma.

Munkabér devizában

A munkabér esetében az új törvény lehetővé teszi, hogy külföldön történő munkavégzés esetén a felek forinttól eltérő devizában határozhassák meg az alapbért. Továbbá meghatározza, hogy a munkavállaló munkaviszonya teljesítése kapcsán csak akkor fogadhat el díjazást a munkáltatón kívüli, harmadik féltől, így például borravalót vagy a társaság anyavállalata által biztosított juttatást, ha ehhez a munkáltató hozzájárul.

Szabad munkaidő-beosztás

Fontos változás, hogy bizonyos esetekben a munkáltató a jövőben átengedheti a napi munkaidő legalább felének beosztására vonatkozó jogát a munkavállaló számára. A kötetlen munkarend megfelelő alkalmazásával a munkavállaló szabadabban oszthatja be napi munkaidejét, a munkáltató pedig mentesül a munkaidő- és pihenőidő-nyilvántartási, adott esetben pedig a túlóradíj fizetési kötelezettsége alól is.

Piaci szempontok a munkabérnél

Fontos új rendelkezése a júliustól élő törvénynek, hogy a munka egyenlő értékének meghatározásához a munkaerő-piaci szempontokat is figyelembe kell majd venni. Így lehetőség nyílik arra, hogy a munkáltató eltérő régiókban található telephelyein az adott terület sajátosságaira (például munkaerő-szükséglet, alkalmazott munkabér-szint) tekintettel eltérő javadalmazást állapítson meg ugyanazon munkakört betöltő munkavállalói számára.

Túlórapótlék

Szigorítás a jelenlegi szabályokhoz képest, hogy a szabadságért járó túlórapótlékot csak akkor válthatja ki a munkáltató szabadidő biztosításával, ha ehhez a munkavállaló is hozzájárul.

Felmondás

A felmondással kapcsolatos legfontosabb változás, hogy megszűnik az előírás, miszerint a munkavállalónak lehetőséget kell adnia a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre. Racionális új rendelkezés továbbá, hogy ha a munkáltató a munkavállaló magatartására, vagy nem egészségi okkal összefüggő képességére alapozza a felmondását, mentesül a végkielégítés-fizetési kötelezettség alól.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo