Lassabban viszik a lakásokat, az árakon is látszik

Több héttel nőtt a lakásoknál az átlagos értékesítési idő. Az árak tavaly januárhoz képest emelkedtek a használt lakások esetében, de a tavaly őszi árszintekhez képest lényegében alig nőttek. A budapesti használt lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon január végén 500 ezer forint volt, a paneleké 337 ezer forintot tett ki. Idén a lakáshitelezés és a CSOK is fontosabbá válhat a piacon, főleg az új lakások esetében.

Kép:Fotolia

Kiegyensúlyozottabb éve lehet a magyarországi lakáspiacnak az idén részben a kínálatbővülés, és az új lakások számának növekedése miatt. Továbbra is nagy az érdeklődés, idén januárban tavalyhoz képest 8,7 százalékkal nőtt az eladó használt vagy új lakások iránt érdeklődők száma - derült ki az ingatlan.com elemzéséből, amely a januári lakáspiaci trendeket foglalja össze.

A használt lakások: lassabban kelnek el

Bár a használt lakások országos kínálata tavaly januárhoz képest 15 százalékkal nőtt, a tavaly őszi csúcshoz képest valamelyest csökkent. Az eladó lakások számának januári növekedése azért is figyelemre méltó, mert magas bázishoz képest következett be. Tavaly januárban indult el ugyanis az állami lakásprogram, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) rendszere bővített verziója. Sokan pedig a támogatások megjelenése miatt hirdették meg lakásukat, hiszen legtöbbször ez az előfeltétele a továbblépésnek. Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője szerint a támogatási rendszer elindulása után sok eladó meghirdette ugyan a lakását, de nem akart mindenáron elköltözni. Így az akkor meghirdetett lakások egy része nem is talált végül gazdára. Összességében Budapesten 28 százalékkal több lakást hirdettek idén januárban, a megyei jogú és a nagyobb vidéki városokban pedig 1-4 százalékkal bővült a kínálat.

Budapesten január végén a téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára 500 ezer forint volt, a panellakásoknál pedig 337 ezer forintnál járt a kínálati piacon. Ez ugyan több mint 10 százalékos drágulást jelent tavaly januárhoz képest, ugyanakkor a tavaly őszi árszintekhez képest minimális 1-4 százalékos drágulást jelent.

Lakásárak: innen már csak lefele vezet az út?
Továbbemelkedtek a hazai lakásárak tavaly: egy budapesti használt lakás átlagára 20,3 millió forint volt a tavalyi év első három negyedévében, vagyis 3 millió forinttal több, mint egy évvel korábban. Ez azonban már a csúcs, a meredek emelkedésnek előreláthatólag vége.
További fontos változás, hogy számottevően nőtt a használt lakások értékesítési ideje a tavaly januári adatokhoz képest. A magánszemélyek által eladásra hirdetett lakásoknál átlagosan három héttel hosszabb idő, több mint 90-100 nap kell az eladáshoz országos átlagban, a családi házaknál pedig öt héttel 180-200 napra nőtt az eladási idő az ingatlan.com adatai szerint. Budapesten is két héttel tovább tart egy lakás eladása, mint egy évvel korábban, átlagosan 79 nap szükséges hozzá. A vidéki községekben a legnehezebb eladni a lakóingatlanokat: 9-12 hónapot kell várni a vevőre.

“Az, hogy lassabban kelnek el a lakások azt mutatja, hogy adatok alapján ma már nem lehet mindent lakást akármilyen magas áron eladni. Egyszerűen a vevők nem tolerálják a túlárazott lakásokat. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy árcsökkenés várható az árakban, inkább a túlárazott lakások számának csökkenését, ezáltal kiegyensúlyozottabb piacot eredményez” mondta a szakember. Szerinte a használt lakások piacán az is érezhető, hogy sok vásárló vár arra, hogy minél több új lakás kerüljön átadásra abban reménykedve, hogy ez mérsékelheti a használt lakások árait.

Türelem kell az új lakásokhoz

Az új lakások piacán is jelentős kínálatbővülés ment végbe éves összevetésben. Idén januárban kétszer annyi – több mint 16 ezer – eladó új lakás volt a piacon mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a fővárosi új építésű lakások átlagos négyzetméterára 8 százalékkal 592 ezer forintra emelkedett.

Megadták magukat az albérletárak
Kifulladni látszik az albérletdrágulás, Budapesten 130 ezer forint volt az átlagos havi bérleti díj január közepén. A fővárosban a kiadó lakások kínálata 40 százalékkal nőtt, egyensúlyba került a kereslettel ugyanakkor pedig az egyetemi városokban is több a szabad lakás.
A vidéki városokban lévő új lakások átlagos négyzetméterára 10 százalékkal 398 ezer forintra, a megyei jogú városokban és megyeszékhelyeken lévőké pedig visszafogottabban 4 százalékkal 350 forintra nőtt. “Bár sokkal több a piacon elérhető új lakás, a jelentős keresletet nem tudják kielégíteni, emiatt az árak is emelkedni tudtak” - értékelte az új lakások piacán bekövetkezett változásokat a szakértő.

Fontos tényező ráadásul az is, hogy az országos kínálatban megjelent új lakások többsége csak 2018-ban vagy 2019-ben készül el. Csak a kisebb részüket, a kínálatban szereplő új lakások durván harmadát adják át az idén vagy a jövő év elején.

Hol tart a piac és mi várható?

Az elemzés szerint továbbra is jelentős a kereslet a piacon, de a használt lakásoknál egyértelmű a lassulás. Erre utal az értékesítési idő növekedése, valamint az, hogy a múlt év őszéhez képest már nem emelkedtek jelentősen az árak. Az új lakások folytatták a felzárkózást januárban, de még mindig szűk a kínálat, főként a kereslethez képest.

Balogh László szerint az idei év róluk fog szólni, azaz arról, hogy egyre több új építésű lakás kerül átadásra. Ezek megvásárlásánál pedig egyre nagyobb szerepet kapnak a lakáshitelek, valamint a (CSOK) keretében elérhető támogatások.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo