Magasabb infláció, kevesebb beruházás, több fehérítés

A vállalatok jövedelmezősége, a beruházások és a fogyasztás továbbra is csökken, az infláció viszont magasabb lesz a korábban tervezettnél, a bérek nem nőnek, a munkanélküliség pedig marad, ahol van. Körülbelül így foglalhatók össze a szerdán bejelentett intézkedéscsomag hatásai, amelyek következtében a növekedése üteme is elmarad a kormány korábbi előrejelzésétől. A lépéseket tartalmazó dokumentumot csütörtökön tették közzé.

A vállalkozások között 2013-tól egy naptári hónapban maximum 1,5 millió forint (körülbelül 5400 euró) készpénzfizetés teljesíthető,
A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett intézkedéssorozatot tartalmazó, csütörtökön közzétett dokumentum szerint a kormány azért döntött a jövő évi költségvetés bevételeit a GDP 1,2 százalékával megemelő lépésekről, mert ezek az általa „reálisnak gondoltnál nagyobb makrogazdasági és költségvetési kockázatok esetleges megvalósulása esetén is lehetővé teszik a hiánycélok elérését, még az EU/IMF-megállapodástól várható egyenlegjavító hatások nélkül számítva is, amelyeket az Európai Bizottság az előrejelzésénél alkalmazott módszertan miatt még nem vesz figyelembe”.

A közműadó az építményadó kiegészítése

A kormány elemzése szerint „az intézkedések egy része” – valójában többsége – a vállalati szektor jövedelmezőségén keresztül a munkaerőpiacon visszafogottabb bér- és létszámdinamikához, alacsonyabb fogyasztáshoz, valamint a beruházásokban a trendforduló kitolódásához vezethet, és az infláció is némileg magasabb lesz a korábban vártnál. A makrogazdasági pálya revíziója a költségvetés hiányát a GDP mintegy 0,1 százalékával emeli, amire a dokumentum szerint bőséges tartalékot jelent az Országvédelmi Alap újabb 367 milliárd forinttal megemelt szintje.

A dokumentum ezt követően sorra veszi az egyes lépéseket, amelyek többsége megegyezik a tárcavezető által bejelentettekkel. A villany-, gáz-, víz-, csatorna- és távközlési – telefon-, kábeltévé-, internet- – vezetékek nyomvonala után azok tulajdonosára méterenként 100 forint adó vethető ki, a bevétel a helyi önkormányzatok büdzséjét gyarapítja, a kormányzati számítások szerint 30 milliárd forinttal.

A cafeteria után fizetendő, 10 százalékról 27 százalékra növelt eho kapcsán a dokumentum kiemeli, hogy a béren kívüli juttatásokat terhelő elvonás a teljes költség arányában is „csupán 34 százalék”, még így is alacsonyabb, mint a munkabéré.

2 millió forint feletti számlák esetében mind a számlát kibocsátónak, mind az áfát levonónak részletes jelentést kell tennie az áfabevallásában a számla adatairól.
Sok-sok fehérítés

A miniszter tegnapi bejelentése szerint 60 milliárd forint többletet várnak attól az intézkedéstől, hogy a korábbi 10 millió, illetve 5 millió forinttal szemben 2,5 millió forintig lesz egyedi számlaellenőrzés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). Ezzel szemben a kiegészítő jelentés ezt az összeget „A gazdaság fehérítését célzó további intézkedések” címszó alatt felsorolt lépésektől várja. A pénztárgépek online felügyeletén túl ezek a következők:

Fehérre mosnák a gazdaságot

● a vállalkozások között 2013-tól egy naptári hónapban maximum 1,5 millió forint (körülbelül 5400 euró) készpénzfizetés teljesíthető, ● bevezetik a számla szintű áfabevallást: a bevezetés évében 2 millió forintos (7100 euró) értékhatár feletti számlák esetében mind a számlát kibocsátó, mind az az alapján adólevonási jogot érvényesítő adóalany részletes jelentést tesz az áfabevallásában a számla adatairól,

A dokumentum sorra veszi az adóbehajtás hatékonysága növelése érdekében eddig tett lépéseket is: olyan szűrőmechanizmust építettek ki, amellyel a NAV meg tudja akadályozni az adóelkerülési célra létrehozott gazdasági társaságok alapítását, és bevezették az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatát, szigorították az adóelkerüléshez kötődő szankciókat, így például a bevételeltitkolással keletkezett adóhiány esetén a bírság az adó 200 százaléka.

A várt 60 milliárdban benne foglaltatik az a fehéredés is, amit a kkv-kat érintő két új adónemtől - a kisadózó vállalkozások tételes adójától és a kisvállalati adótól -  várnak.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo