Magyar gazdaság: csúcstámadás

Novemberben ismét megközelítette szeptemberi történelmi csúcsát a GKI konjunktúra-indexe. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint októberhez képest az üzleti várakozások kissé javultak, a fogyasztóiak hibahatáron belül romlottak.

Az üzleti szférán belül az ipar kivételével – itt a várakozások nem változtak – minden ágazat bizalmi indexe kisebb-nagyobb mértékben emelkedett. Az iparban az elmúlt időszak termelésének, valamint a termelési kilátásoknak a megítélése romlott, a készleteké és a rendelésállományoké javult. A jövő évi beruházási szándék kissé erősebb az ideinél. Az építőipari kilátások továbbra is felhőtlenek, az ágazat bizalmi indexe novemberben újabb historikus csúcsra emelkedett. Októberhez képest a mélyépítő cégek várakozásai kedvezőbbé váltak, míg a magasépítőké kissé romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség novemberben érezhetően erősödött, s a rendelésállomány minősítése is javult.

Kép:MiniCRM

A kereskedelmi bizalmi index az októberi stagnálás után kissé emelkedett, s megközelítette eddigi csúcsértékét. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése valamivel kedvezőbb lett, míg a rendeléseké némileg kedvezőtlenebb. A szolgáltatói bizalmi index novemberben emelkedett, s nemcsak októberi visszaesését dolgozta le, de megközelítette eddigi csúcspontját is. A forgalmi várakozások érezhetően markánsabbá váltak, az általános üzletmenet megítélése viszont romlott egy keveset. Ez utóbbit a múlt magyarázhatja, mivel az elmúlt időszak forgalmának és létszámának megítélése is visszafogottabb lett.

Magyarország döntéskényszerben
Hamarosan el kell döntenünk, hogy Európával tartunk, vagy kívül maradunk a szorosabb integráción. Magyarországnak egy nagyon világos igent, vagy egy nagyon világos nemet kell mondania a szorosabb uniós integrációra, és a döntésnek húsba vágó anyagi következményei lesznek – figyelmeztet Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.
A foglalkoztatási várakozások a szolgáltatások kivételével minden ágazatban romlottak, s kissé emelkedett a lakosság munkanélküliségtől való félelme is. Az áremelési szándék minden ágazatban erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság helyzetét az októberinél a kereskedelem kivételével minden ágazatban kisebb-nagyobb mértékben jobbnak látták a válaszolók, a fogyasztók viszont valamivel rosszabbnak.

GKI fogyasztói bizalmi index novemberben az októberi enyhe javulást követően hason-ló mértékben romlott. A lakosság saját várható pénzügyi helyzetét kissé rosszabbnak, megtakarítási képességét viszont kissé jobbnak ítélte, mint októberben. Utóbbi másfél éve némi hullámzás mellett lényegében stagnál. A lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi lehetőségét enyhén javulónak, a következő egy évre vonatkozót pedig közepesen romlónak érezte.

Az elmúlt nyolc év: versenyben a növekedés
Hogyan alakult és várhatóan hogyan alakul Magyarország és a környező néhány EU tagország növekedése, GDP-je az elmúlt nyolc években, 2002-2018 között – ezt a kérdést boncolgatja a GKI Zrt. legfrissebb elemzése.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo