Mi lesz a svájci banktitokkal? – hatályban az új egyezmény

2014. november 7-én hatályba lépett a 2013-ban aláírt új svájci–magyar kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezmény. Az új egyezmény rendelkezéseinek döntő része 2015. január 1-jétől alkalmazandó. Ide tartoznak a két ország közötti adóügyi információcsere szabályait tartalmazó rendelkezések. Eszerint Svájc 2015-től már nem tagadhatja meg adóügyi információk kiadását a banktitokra vagy a svájci érdek hiányára hivatkozva. Azonban az információcsere csak 2015 első napjától alkalmazható, és így csak olyan információk kérhetők, amelyek az ezt követő adóévekre vonatkoznak.

Kép:Fotolia

Ugyanakkor az egyezmény alapján az adóinformáció továbbítás továbbra sem automatikus, tehát csak akkor kerülhet rá sor, ha azt a nemzeti adóhatóságok kifejezetten kérik, és kérésüket az egyezményben foglaltak szerint alá is támasztják.

Az egyezményhez fűzött jegyzőkönyv szerint a megkeresett államban az adózók jogaival kapcsolatos adminisztratív eljárási szabályok alkalmazásra kerülnek. A jegyzőkönyv azt is kimondja, hogy információkérés akkor indítható, ha a kérő fél már kimerítette valamennyi, a belső szabályai által elérhető általános információforrást. Emellett a megkeresésnek tartalmaznia kell az eljárás vagy vizsgálat alá vont személy személyazonosságát, az időintervallumot, amire a kérés vonatkozik, a keresett információ meghatározását, beleértve annak természetét és formáját, amelyben a megkereső állam az információt kapni szeretné, az adóügyi célt, amelyre az információt kéri és amennyiben ismert, akkor annak a személynek a nevét és címét, akinek az információ a birtokában lehet.

Ezek hiányában Svájc az információszolgáltatást megtagadhatja, mivel kategorikusan ellenzi és az egyezményben ki is zárja az un. adathalászatot. Tehát az nem történhet meg, az egyik szerződő állam megfelelő indoklás nélkül tömegesen kérjen adatokat a másik országban vezetett bankszámlákról, majd ezeket elemezve indítson eljárást. Ez a helyzet az automatikus adóügyi információcsere 2018-ra tervezett indulása után gyökeresen megváltozhat. Addig azonban a most életbe lépett kettős adóztatást elkerülő egyezmény szabályai lesznek az irányadók.

dr. Magyar Csaba jogi igazgató Crystal Worldwide Ltd.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo