Minden ötödik állás az Unión kívüli exporttól függ

Minden nehézség ellenére is érdemes lehet az Unión kívüli exportpiacokkal próbálkozni az Unió friss, a globális export foglalkoztatására és bevételekre gyakorolt hatását elemző tanulmánya szerint.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az Európai Bizottság múlt héten tette közzé legfrissebb, Uniós globális export: a foglalkoztatásra és a bevételekre gyakorolt hatás című tanulmányát. A kereskedelem és a munkahelyek kölcsönhatásával foglalkozó dokumentum rámutat, hogy Unió-szerte 7-ből 1 munkahely – Magyarországon minden ötödik állás – függ az Unión kívüli exporttól, és a szóban forgó állások jellemzően magasabb fizetéssel járnak.

Forrás:Európai Bizottság

Tévhitek tartják távol a kkv-kat az exporttól
A javuló belföldi kilátások elkényelmesítik a hazai kkv-kat, de nem csak emiatt lanyhul a késztetésük, hogy külföldi vevők megtalálásában próbáljanak szerencsét. Az okok közül a leggyakoribbakat mutatjuk be.
Uniós szinten 1995 és 2011 között 12,5 millió munkahely jött létre a kivitelnek köszönhetően, ami 67%-os növekedést jelent. Magyarországon közel 690 000 munkahely kapcsolódik szorosan az Unión kívülre irányuló kivitelhez, és további 166 000-en dolgoznak olyan Unión kívüli exporthoz köthető állásban, melyet más uniós országból bonyolítanak.

Forrás:Európai Bizottság

Magyarország külkereskedelme koncentrált, mivel 10 legnagyobb export piac adja az exportunk 2/3-át és ez  jelentős kockázatot és függést rejt magában – mondta korábban Pana Petra a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára a Piac&Profit  Piacbővítés exporttal című konferenciáján tartott előadásában. Egyebek közt ezért van szükség a már sokat hangoztatott keleti nyitásra, ami azonban nem egyenlő a nyugati piacok bezárásával. A kormány az államtitkár elmondása szerint fontosnak tartja, hogy javítsunk Magyarország jelenlegi külgazdasági irányultságán oly módon, hogy több áru kerüljön az EU-n kívülre, a gépek és berendezéseken túl egyéb export termékek is legyenek a palettán.

Kisokos kezdő exportálóknak
Kezdő exportálóként a közelebbi, biztonságosabb piacokkal érdemes kezdeni, de azokból is csak néhánnyal. Amit pedig nem lehet megspórolni, az a jó szakemberek – az export kooperáció szakértői a kkv-k exportlehetőségeit, támogatásait és céljait elemezték.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo