Mindig van lejjebb az építőiparban is

2012 novemberében az építőipari termelés volumene 11,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magasabb bázisadattól. Ezen belül az épületek építése 16,8 százalékkal, az egyéb építményeké (utak, vasutak, vezetékek) 7,2 százalékkal csökkent. A november végi szerződésállomány 12,5 százalékkal volt nagyobb a 2011. november véginél.

Novemberben az építőipari termelés volumene – kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt – 11,7 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, míg az évkezdettől mért volumen 5,1 százalékos csökkenést jelez. Szezonálisan kiigazítva novemberben a termelés az előző havinál 3,7 százalékkal kisebb volt. Pedig a tavaly szeptemberi adat már reményre adott okot a szegmensben, de a jelek szerint még korai volt az öröm.

Ekkorát már régen zuhant a szegmens - Kép: SXC

2012 tizenegyedik havában mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 16,8, az egyéb építményeké – a 2011. novemberi növekedés után – 7,2 százalékkal csökkent. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 0,7, az egyéb építményeké 2,4 százalékkal alacsonyabb volt az előző havinál.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – jelentősen, 17,9 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények ágazat termelése 1,6 százalékkal mérséklődött. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 15,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2011 azonos időszakában.

A 2012 novemberében kötött új szerződések volumene 18,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel azelőttinél. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene a 2011. novemberihez viszonyítva 8,5 százalékkal, az egyéb építmények építésére kötötteké egynegyedével csökkent, elsősorban az egy évvel korában kötött nagyértékű szerződések miatti magas bázis következtében.

Az építőipari vállalkozások 2012. november végi szerződésállományának volumene 12,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist. Ezen belül a két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 24,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 32,9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Felújításokból él az építőipar

Az építőipari kivitelezők munkáinak jelenleg mintegy háromnegyede felújítás, az Építők és Építkezők Klubja, valamint a Build-Communication Kft. közös felmérésének eredménye alapján. A felmérésben 306 családiház-tulajdonost kérdeztek meg. A megkérdezettek fele a meglévő családi házának a felújítását tervezi. A családiház-tulajdonosok 54 százaléka kimondottan azért akarja felújíttatni a házát, hogy kevesebb energiát fogyasszon.

Bezuhant az ipar is, mi jöhet még?
Novemberben három éve nem látott mértékben zuhant az ipari termelés. A vártnál is erőteljesebb, éves összevetésben 6,9 százalékos visszaesés a forintot is gyengülő pályára küldte. Egyre gyengébb teljesítményt produkál a magyar gazdaság motorja, amely az elmúlt időszakban, csak a válság legdurvább időszakában mutatott visszaesést. 2011-ben még mindössze két olyan hónap (június és augusztus) volt, amely egy százalék alatti bővülést hozott, s az esztendő elején még előfordultak olyan időszakok, amikor 11-15 százalékkal nőtt a volumen. 2012 január-november között ugyanakkor csupán két alkalommal haladta meg az 1 százalékot a növekedés (májusban 2,3, augusztusban 1,7 százalékkal emelkedett a kibocsátás), s az esztendő első 11 hónapjából 6 zsugorodást mutatott.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo