Ez mozgatja idén a befektetőket

Alapvetően optimista év elé nézünk idén, emelkedő kamatkörnyezetre és gyorsuló gazdasági növekedésre lehet számítani. A meglepetések elkerülése végett azonban érdemes képben lenni azokkal az eseményekkel, amelyek év közben leginkább meghatározhatják a piacokat, a K&H Alapkezelő ezért összegyűjtötte ezeket.

Míg a tengerentúlon az új elnök költségvetési politikája - és ezzel összhangban a Fed kamatdöntései - fogják mozgatni a piacokat, addig az öreg kontinensen a holland, a francia, illetve a német választásokra érdemes igencsak odafigyelni, az év második felében pedig már az Európai Központi Bank is okozhat meglepetéseket.

Magyarország

Az európai és az amerikai folyamatok a hazai jegybanki kamatpolitikát és kötvénypiacot is nagyban befolyásolhatják. Az MNB laza kamatpolitikája egyelőre fenntartható, a globálisan emelkedő kamatszint mellett azonban már nehezen lesz folytatható. A tavalyi év felminősítései után 2017-ben újabb felminősítés nem várható, azonban lényeges lépés lehet a hazai befektetési eszközök és a forint szempontjából is, ha a jelenlegi semleges kilátásokat pozitívra változtatják a hitelminősítők, érdemes ezért figyelni a dátumokat.

Négy meghökkentő előrejelzés 2017-re
Meghaladja-e a kínai gazdasági növekedés a várt mértéket? Nagy-Britannia mégis marad az Európai Unióban? A Saxo Bank, az online kereskedési és befektetési specialista idén is közzétette a következő évre vonatkozó meghökkentő előrejelzéseit.
Tengeren innen

Idén az unió jövőjét nagyban meghatározó országok közül háromban is választásokra kerül sor: márciusban Hollandiában, április-májusban Franciaországban, ősszel pedig Németországban. Habár egyik ország esetében sem a szélsőséges erők hatalomra jutása az alap forgatókönyv, a Brexit után azonban nehéz egyértelmű kijelentéseket tenni. Ez a bizonytalanság a Brexit tépázta eurót és európai részvénypiacokat is nyomás alatt tartja, így ha túljutunk egy-egy választáson, és enyhülnek a kockázatok, az nemcsak a közös devizára és az európai részvényekre hathat támogatóan, de globális szinten is javíthatja a befektetői hangulatot. Mindez az Európai Központi Bank politikájára is hatással bír, így az év első felében biztosan a piacok támogatása kapja a fő szerepet, a második félévben azonban már szó lehet a kötvényvásárlási program kifuttatásáról is.

Tengeren túl

A Fed decemberben három kamatemelést helyezett kilátásba, a piacok azonban jelenleg kettőre számítanak - leghamarabb júniusban -, ezt a várakozást azonban az új költségvetés még átrendezheti. Trump költségvetésétől erős gazdaságélénkítést várnak a piacok, amit lényegében már beáraztak, hiszen a választások óta fokozatosan emelkednek a részvénypiacok. Így ha a várt forgatókönyv teljesül, akkor a gyorsuló növekedés és infláció a Fed kamatemelését is támogatja, és a most várt júniusnál hamarabb szigoríthat az amerikai központi bank. Ha azonban mégsem az optimista forgatókönyv érvényesül, az könnyen véget vethet a befektetők optimizmusának, és a piacokon az eddigi pozitív várakozások kiárazódását és lassabb növekedési ciklust hozhat.

Vidámnak tűnik 2017
A meglehetősen hektikus 2016-os év után emelkedő béreket, felpörgő gazdasági növekedést jósolnak Magyarországnak a szakértők. A lakosság optimizmusa csúcsokat döntöget, várhatóan felpörög a fogyasztás, és emiatt visszatért a vállalkozások beruházási kedve is. Vidám év elé nézünk, amit viszont könnyen megtörhet egy-egy rossz hír.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo