Nem érzik a vállalkozók a növekedést

Nem érzik a gazdasági növekedést a kis- és középvállalkozások vezetői. Váratlanul jelentős mértékben csökkent legalábbis az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda közös kutatásában készített KKV Konjunktúra Index értéke. Az előző negyedéves 49,3 pontról 45,4 pontra mérséklődött, ami a 2013. III. negyedévi hangulatnak felel meg.

KéP: Freestock

Erőteljesen hullámzik a kkv-szektor vezetőinek várakozása, hangulata. Az előző negyedévi 40 százalékhoz képest most a cégvezetők 27 százaléka gondolja, hogy javulni fog a magyar gazdaság teljesítménye az elkövetkező félévben, és 35%-uk szerint romlik majd a helyzet (38% a változatlanságot feltételezi). Összességében tehát nem kedvező a gazdaság várható helyzetének megítélése.

A saját vállalkozásuk lehetőségeit tekintve érdekes módon pozitív irányba változott a hangulat. Az előző negyedévben a vállalkozások vezetőinek 26% várt javulást, ez az adat most 39%-ra nőtt. Ugyanakkor a cégek 31%-a arra számít, hogy nehézségeik lesznek a következő félévben. A válaszadók 11%-a kifejezetten jelentős romlásra számít. Ez utóbbi magas értéknek számít, és egyúttal azt is mutatja, hogy egyre inkább szétszakad a kkv szektor. Sokan vannak, akik nagyon pesszimistán látják a vállalkozásuk jövőjét.

Elmaradó fejlesztések

Kifejezetten romlott a likviditási helyzet megítélése az előző negyedéves adatfelvételhez képest. Decemberben még a cégvezetők 23%-a számított arra, hogy javul az elkövetkező hat hónapban cégének likviditási helyzete; további 68%-uk ebben a tekintetben nem várt változást; és csupán 9%-uk várt romló helyzetet. Ezzel szemben most a vállalkozások 18%-a számít ezen a téren nehézségekre, 57%-a stagnálásra, míg 25%-a javulásra. Ez is az oka annak, hogy a cégvezetők jelentős része (84 százalék) nem tervez fejlesztést az elkövetkező félévben. Ez az adat nagyobb, mint az egy negyedévvel korábban mért 73%-os érték, azaz ebben a tekintetben is pesszimistábbak lettek a cégvezetők.

A KSH adatai szerint az elmúlt egy évben a versenyszférában is nőtt a foglalkoztatottak száma. Ennek kapcsán számoltak be a cégvezetők arról, hogyan is érzékelik ezt a folyamatot.  A válaszadók 25 százaléka szerint inkább csökkent a foglalkoztatottak létszáma abban az ágazatban, ahol a cége tevékenykedik. Egy évvel korábban is feltettük ezt a kérdést, és akkor 34%-os értéket kaptunk. Ebben a tekintetben javulás érzékelhető ugyan, de a relatív többség (50%) szerint nem volt változás a munkahelyek számában.

Magyarország még mindig vonzó
Magyarország továbbra is kedvező célpontja a közvetlen külföldi tőkebefektetéseknek, valamint egyre vonzóbbak a vidéki települések és régiók a külföldi befektetők számára, ezt támasztja alá a szakmai körökben mértékadó kiadványnak számító fDi Magazine legfrissebb összeállítása.
Munkaerőpiac: bezavar a közmunka?

A munkaerő-helyzet javulásával kapcsolatban a kkv cégvezetők várakozásai sem erősek, bár túlsúlyban vannak a javulást várók. Félévre előretekintve a cégvezetők 17 százaléka inkább arra számít, hogy csökkenni fog a foglalkoztatottak létszáma saját ágazatában, míg növekedést 33 százalékuk vár. A kkv-k fele stagnálásra számít. A foglalkoztatotti létszám növekedésébe vetett kedvezőbb, mint korábban volt, amikor csupán 20%-uk bízott a növekedésben.

A közmunkaprogram miatt a cégvezetők 20 százaléka jelezte, hogy nehezebben találnak munkaerőt, míg 4%-uk szerint az olcsóbb közmunkabérek miatt piacot veszítenek a cégek. A cégvezetők 76%-a nem tapasztalt problémát ennek kapcsán, de van két ágazat (építőipar, valamint a szállítás, raktározás), ahol a cégvezetők 40%-a mondta azt, hogy nekik problémát jelent a jelenlegi közmunkarendszer.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo