Nem tetszik a bankoknak az új földtörvény

A Magyar Bankszövetség szerint az új földtörvény tervezete nehezíti a hosszú távú finanszírozást, és növeli a hitelezés kockázatát.

A parlamentnek benyújtott törvényjavaslat, amely elsődlegesen a termőföld tulajdonjogának megszerzésére és a földhasználat rendszerének újraszabályozására irányul, jelenlegi tartalmával jelentősen megnehezíti a termelők, különösen a mezőgazdasági üzemek hosszú távú finanszírozását, és növeli a hitelezés kockázatát a szakmai szövetség közleménye szerint.

Nagy lehetőség a magyar gazdáknak a földtörvény
A földek haszonbérbe adása az első olyan program az ország történetében, amelynek során az állami földeket családi gazdálkodók kaphatják meg, míg az új földtörvény tervezete 1100 év után a legnagyobb lehetőség a magyar gazdálkodók számára – nyilatkozta korábban a vidékfejlesztési miniszter.
Nem különül el a földtulajdon és a földhasználat

A tervezet többségében közös szabályokat állapít meg a földtulajdon és a földhasználat (haszonbérlet) megszerzésének vonatkozásában, azonban sok esetben nem különíti el a két jogcímen rendelkezésre álló területet. E joghelyek esetében nem egyértelmű, hogy csak a tulajdonolt, vagy a rendelkezésre álló területet kell-e figyelembe venni, ezáltal az adott joghely rendelkezései nem értelmezhetők a szervezet szerint.

A mezőgazdasági igazgatási szerv engedélyezési jogköre mellett véleményezési jogkört kapnak úgynevezett "helyi földbizottságok" a szerződéses árnak, a szerződés birtokpolitikai szempont szerinti megítélésének és a vevő-haszonbérlő kiválasztásának tárgyában. A földbizottságok felállítására és működésére vonatkozó információkat a törvény nem tartalmaz annak ellenére, hogy szerepük a tervezet alapján meghatározó. A földbizottságok véleménye alapján az adásvételi és a haszonbérleti szerződések engedélyezése megtagadható, vagy annak módosításához köthető, de lehetőség van a vevő vagy a haszonbérlő jogszabály szerinti és önkényes kijelölésére is. Ez a hitelezési biztonság szempontjából erősen aggályos - állapítja meg a szervezet.

Problémás lehet a felső birtokkorlát alkalmazása

A mezőgazdasági vállalkozások által használt földterület maximálása 1200 hektárban nemzetgazdasági léptékű kérdéseket, az agrár-GDP visszaesését vetíti előre. A nagyüzemek által művelt földterület kényszerű csökkentése munkahelyek megszűnését, a termelőeszközök kihasználtságának csökkenését, így a hatékonyság romlását, és végső soron a vagyon leértékelését okozza. Ez a bankszövetség szerint sok esetben megnehezítheti, ellehetetlenítheti az egyes támogatásokhoz kapcsolódó vállalt kötelezettségek (foglalkoztatás, üzemben tartás, az állatlétszám szinten tartása, stb.) teljesítését, ami támogatás-visszakövetelést vonhat maga után.

A felső birtokkorlát alkalmazása, valamint - a haszonbérlet rendszerének átalakulásából adódóan - a hatályos bérleti szerződések lejártát követő bizonytalanság távlatokban nehezíti a gazdaságok forráshoz jutását. Amennyiben ugyanis teljes bizonyossággal nem állapítható meg, hogy a hitelszerződés teljes futamideje alatt a hitelfelvevő rendelkezésére állnak a hitellimit megállapításakor használt termelőeszközök (jelen esetben a termőföld), csak a biztos rendelkezésre állási időn belül (a haszonbérleti szerződés időtartama) nyújtható hitel, vagy a limit megállapítása során nem vehető figyelembe a bizonytalan tényezőből származó jövedelme - állapítja meg.

A Magyar Bankszövetség részletes indoklással alátámasztott véleményét eljuttatja a szaktárca részére.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo