Nőtt a foglalkoztatás, de ugyanannyian keresnek állást

Nagyot esett a munkanélküliségi ráta az elmúlt egy évben a KSH adatai szerint, már csak 8 százalékon áll. Ugyanakkor az állást keresők száma nem csökkent, ami arra utal, hogy nagy szerepe van ebben a közfoglalkoztatásnak.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kép:PP archív

2014. március–májusban 4 millió 105 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 61,4%-ra emelkedett.

A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 4 millió 105 ezer fős létszáma 5,0%-kal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. A foglalkoztatottak közül 4 millió 76 ezren voltak 15–64 évesek, az őket jellemző foglalkoztatási arány 61,4% volt, 3,5 százalékponttal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában. 2014. március–májusban a 15–64 éves férfiak közül 2 millió 206 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 3,8 százalékponttal, 67,5%-ra nőtt. A 15–64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 869 ezer fő volt, esetükben a foglalkoztatási ráta értéke 3,1 százalékponttal, 55,5%-ra javult. A 15–24 éves korosztályból 255 ezren voltak foglalkoztatottak, 22,8%-os foglalkoztatási rátájuk 4,0 százalékponttal volt több, mint 2013. március–májusban. A legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves és az 55–64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, foglalkoztatási rátájuk pedig egyaránt 3,1 százalékponttal emelkedett, előbbieké 78,3, utóbbiaké 41,2%-ra - közölte a KSH.

2014. március–májusra a munkanélküliek száma egy év alatt 104 ezer fővel, 357 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,5 százalékponttal, 8,0%-ra mérséklődött. 2014. március–májusban a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 190 ezer fő volt, 60 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, munkanélküliségi rátájuk pedig 2,7 százalékponttal, 7,9%-ra csökkent.

A munkanélküli nők száma 167 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 8,1% volt, ami 2,4 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. A munkanélküliek 17,2%-a a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 19,4%-os munkanélküliségi rátája 7,6 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 2,3 százalékponttal, 7,3%-ra, az 55–64 éveseké pedig 1,9 százalékponttal, 6,3%-ra csökkent.

A munkanélküliek 52,5%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19,6 hónap volt. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint (http://www.munka.hu/) 2014 május végén 514 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez lényegében megegyezett a 2013. májusival.

Csúcsév az idei, ennél csak rosszabb lesz
Kiugróan jónak tűnik növekedési szempontból a 2014-es év az elmúlt évekhez képest, de ez elsősorban sok átmeneti tényezőnek köszönhető a GKI előrejelzése szerint.
A foglalkoztattak száma idén statisztikailag látványosan emelkedik, a munkanélküliség pedig tovább csökken. De mindkét folyamatban főleg a közmunkán – és csak kis részben az üzleti szférában – foglalkoztatottak számának növekedése játszik szerepet. Most látott napvilágot az az adat, hogy a közmunkában foglalkoztatottak száma mostanra mintegy 100 ezerrel csökkent, ami a munkanélküliségi rátát ismét 10 százalék fölé emeli. Elképzelhető, hogy egyelőre átmeneti jelenségről van szó, és az önkormányzati választások előtt ismét növekedhet a közmunkán foglalkoztatottak száma. További részletek itt.
 

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo