Óriási kihívások előtt Obama

Még alig csengett le a választási őrület az Egyesült Államokban, a győztes Barack Obama még ki sem pihente a kampány fáradalmait, szakértők máris arra figyelmeztetik, milyen kihívásokkal kell szembenéznie az elkövetkező elnöki ciklusában.

Alig három hónapja jelentette be a demokrata konvenció, hogy újra a már hivatalban lévő elnök, Barack Obama indul a Fehér Házért a republikánus Mitt Romney-val szemben. A választási kampány során az elnökjelöltek eltapsoltak potom hatmilliárd dollárt (a képviselőházi, szenátusi választásokkal, valamint a több államban tartott népszavazásokkal együtt a pártok reklámköltése a 10 milliárd dollárt is meghaladta) hozzávetőlegesen beutaztak mintegy harminc szövetségi államot, fejenként megtéve vagy kétezer kilométert. Barack Obama – az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke azonban legyőzte ellenfelét és végre koncentrálhat egyéb feladataira. Ez alatt a három hónap alatt késhegyig élesedett a feszültség Izrael és Irán között, mélyült az eurózóna válsága, és harcias szavakat váltott egymással Tokió és Peking, destabilizálódással fenyegetve a világgazdaság motorjának számító távol-keleti térséget.

Barack Obama újjáválasztott amerikai elnök első és talán legnehezebb kihívása azonban nem külpolitikai jellegű: a drámai mértékű, recesszióval fenyegető államháztartási kiigazítási csomag, a "fiscal cliff" januári életbe lépését kellene elkerülnie - vélekedtek a demokrata párti elnök választási győzelmét elemző szakértők, akik szerint a költségvetési reformok elmaradása esetén az Egyesült Államok újbóli leminősítése sem kizárható.  A piaci zsargonban meghonosodott "fiscal cliff" - "költségvetési sziklaszirt" - félhivatalos elnevezés is arra a befektetői félelemre utal, hogy a kiigazító csomag maradéktalan érvényesítése esetén az amerikai gazdaság e "sziklaszirt" széléről ismét a recesszió szakadékába zuhanhat. Nagy londoni házak azt sem tartják kizártnak, hogy az Egyesült Államokat ebben az esetben a világgazdaság is követné a recesszióba - közölte a Magyar Távirati Iroda.

Áder hivatalosan gratulált Obamának
Áder János köztársasági elnök szerdán levélben gratulált az ismét amerikai elnökké választott Barack Obamának, az államfő azt írta, meggyőződése, hogy a következő években tovább fejlődnek a két országot összekötő baráti kapcsolatok. A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható levélben Áder János úgy fogalmazott, Magyarország a jövőben is elkötelezetten együttműködik Obamával és kormányzatával, hogy "a világot jobbá, igazságosabbá és biztonságosabbá tegyük, és hogy tovább erősödjenek az Atlanti-óceánt átívelő kötődéseink". Áder János kiemelte, Obama "megújuló vezetése mellett" tovább fejlődnek a két nemzetet "az amerikai függetlenség hajnala óta" összekötő baráti kapcsolatok. A köztársasági elnök Magyarország népe nevében sok sikert kívánt Obamának rövidesen kezdődő hivatali időszakához.
A Fitch Ratings szerdai helyzetértékelése szerint szerint ha a januártól esedékes, hozzávetőleg 600 milliárd dolláros adóemelési és kiadáscsökkentő költségvetési intézkedéscsomag változatlan formában életbe lép, az "szükségtelen és elkerülhető" recesszióba sodorná az amerikai gazdaságot, és az amerikai munkanélküliség 2013-ban 10 százalék fölé emelkedne.

A Fitch londoni elemzői szerint ha a tavaly kialakult patthelyzethez hasonlóan ismét nem sikerülne időben megállapodni az amerikai államadósság-limit emeléséről, az már aláásná az Egyesült Államokba mint megbízható adósba vetett bizalmat, és ebben az esetben a cég felülvizsgálná az országra érvényben tartott, lehetséges legjobb, AAA adósosztályzatát.

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - londoni elemzőinek számításai szerint a Kongresszus és a Fehér Ház közötti tavalyi adósságlimit-vita kompromisszumos megoldásának részeként kidolgozott radikális költségvetési hiánycsökkentő csomag az amerikai hazai össztermék (GDP) hozzávetőleg 4 százalékának megfelelő hirtelen megszorítást jelentene.

A ház szerint ha a konszolidációs program a jelenlegi költségvetési törvényben foglalt formájában lép életbe 2013-ban, az bizonyosan recesszióba sodorja az amerikai gazdaságot. Elemzői azt jósolják, hogy a republikánusok ismét megpróbálják az adósságlimit emelését saját programjuk legalább részbeni áthajtására felhasználni. Valószínűleg ragaszkodni fognak a kiadáscsökkentések "civil" részének végrehajtásához, és megpróbálják kiterjeszteni a Bush-kormány által életbe léptetett adókedvezmények zömének hatályát. Ez az alapállás még nehezebbé teszi majd a "fiscal cliff" jelentette problémák megoldását, és összességében fennáll az a kockázat, hogy az adósságlimittel kapcsolatos tavalyi konfliktus jövőre ismét előkerül - jósolták szerdai elemzésükben a Commerzbank szakértői.

Amerikai nagykövet: barátok maradunk
Az amerikai-magyar kapcsolatokat a szövetségi viszony, a közös értékek határozzák meg, és ez sosem fog megváltozni annak függvényében, hogy éppen melyik párt adja az Egyesült Államokban az elnököt - szögezte le Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet az MTI-nek adott szerdai exkluzív interjújában. A nagykövet azzal kapcsolatban, hogy mire számíthat Magyarország és a magyar kormány az új Obama-kormány megalakulásával, kijelentette: a NATO-szövetségesi viszony, a partneri, baráti viszony, a közös értékek "kétoldalú kapcsolataink fundamentumai". Elmondta, még nem dőlt el, hogy meddig marad budapesti nagykövet.
Felidézték, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő az Egyesült Államok szuverén adósosztályzatának tavalyi leminősítését elsősorban a politikai kockázatokkal - vagyis a költségvetési reformokkal kapcsolatos megállapodási készség hiányával - indokolta. A Commerzbank elemzői szerint - függően attól, hogy a további költségvetési tárgyalások miként haladnak - nem zárható ki az Egyesült Államok újabb leminősítése akár más nagy hitelminősítők részéről.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) szakértői ugyanakkor azt emelték ki szerdai helyzetértékelésükben, hogy mind Barack Obama, mind republikánus kihívója, Mitt Romney "figyelemreméltóan kétpárti" beszédet tartott a választási eredmények ismertté válása után. A CEBR elemzői szerint ha "ezt a kétpárti hangulatot" sikerülne menteni az elnök és a republikánus többségű Képviselőház közötti tárgyalásokba, amelyek a "fiscal cliff" automatikus érvényesítésének elkerülését célozzák, akkor folytatódhat az amerikai gazdaság fellendülése. A ház előrejelzése szerint az amerikai növekedés jó eséllyel így sem gyorsulna jelentősen a mostani 1,2-2 százalék fölé, ám más nyugati gazdaságok teljesítményéhez mérve ez is jó eredmény lenne.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo