Orosz embargó: még a feketegazdaság is összement

Az olajárak zuhanása miatti orosz válság hatására összezsugorodott az árnyékgazdaság is - derült ki az orosz elnöki hivatal mellett működő Népgazdasági és Államigazgatási Oroszországi Akadémia csütörtökön közzétett szociológiai felméréséből.

Az orosz árnyékgazdaságban valamilyen formában foglalkoztatottak száma az idén a szakértők szerint mintegy 30 millió lehet, ami a gazdaságilag aktív lakosság 40,3 százaléka. Ez az arány 2013-ban még 44,5, 2006-ban pedig 45,1 százalék volt. A 30 millió emberből 8,7 millió teljesen kívül rekedt a gazdaság hivatalos szegmenséből, a többiek nem bevallott mellékjövedelemmel rendelkeznek, vagy munkáltatójuktól "zsebbe" kapják a fizetésüket. A szociológusok szerint a válság ellenére nem áramlott át a munkaerő a törvényes szférából a gazdaság árnyékszektorába, sőt, az oroszok spórolni kezdtek a zugszolgáltatókon is. (Az orosz gazdaság gyengélkedése és a szankciók miatt most nem jó ötlet az oroszországi terjeszkedés.)

Az első csapás az orosz embargó, a következő a TTIP lesz
Az orosz embargó durva és súlyos következményekkel jár Magyarország számára - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, aki szerint a a készülőben levő, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közti szabadkereskedelmi egyezmény is komoly kihívást jelenthet a magyar gazdaságnak.
Az idén a gazdaságilag aktív lakosság 51,3 százaléka vett igénybe nem hivatalos szolgáltatást. 2013-ban még 51,7, 2006-ban pedig 56 százalékuk fordult ilyen szolgáltatókhoz, elsősorban személyszállítókhoz, gépjárműszerelőkhöz, cipészekhez, valamint lakásfelújítókhoz és vízvezeték-szerelőkhöz, és sokan jártak be nem jelentett masszőrhöz is. Az oroszországi árnyékgazdaság főleg 24 évesnél fiatalabb vagy 60 évesnél idősebb, előnyösnek nem nevezhető anyagi helyzetű, középfokú végzettségű férfiakat foglalkoztat. Ők alapvetően be nem jelentett munkaviszonyban, szóbeli megállapodás alapján dolgoznak.

A felmérés során megkérdezettek 66 százaléka a többletjövedelem megszerzésével, 43 százalék pedig több állás összehangolásának lehetőségével indokolta, hogy nem kívánja legalizálni a tevékenységét. 37 százalék az adót vagy a gyerektartást kívánja így elkerülni, 11 százalék pedig azt, hogy megvonják tőle a szociális kedvezményeket. A válaszadók 22 százaléka egyebek között az életkorra vagy az egészségi állapotra vonatkozó korlátozásokra hivatkozva azt állította, hogy másképp nem találna munkát. 19 százalékuk szerint az árnyékgazdaságban alacsonyabb szintű szaktudásra van szükség, mint a legális szférában.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo