Rekodoptimizmus cégkörökben

Határozott optimizmus jellemzi a vállalatokat az MFB 2013. őszi vállalati felmérésének eredményei alapján. Az MFB-INDIKÁTOR félév alatt 4,6 ponttal emelkedve októberben 57,3 pontra ugrott, s ezzel meghaladta az eddigi rekordot jelentő 2011. tavaszi értéket is.

A részindexek közül a makrogazdasági környezet változását mérő ún. Makrogazdasági-, a fejlesztési tervekre vonatkozó Beruházás- és a piaci feltételek alakulását jelző Piac-index is a felmérés eddigi történetében nem látott szintre emelkedett, míg a finanszírozási helyzetet és terveket tükröző Finanszírozás-index két és féléves csúcsra nőtt. Az MFB-INDIKÁTOR idei javulása elsősorban a Makrogazdasági- és Piac-index emelkedésének volt köszönhető, ugyanakkor a részindexek közül továbbra is a Beruházás-index értéke a legmagasabb.

Makrogazdasági-index (+6,6 pont): A felmérés eddigi történetében első alkalommal tapasztalt több vállalat kedvező irányú fordulatot a működési környezetben, mint ahányan romló gazdasági folyamatokat érzékeltek, emellett még soha nem volt ilyen magas azon cégek aránya sem, amelyek kedvezően ítélték meg a jelenlegi makrogazdasági helyzetet. A felmérésben szereplő cégek átlagosan 1,3%-os, míg a Makrogazdasági-index alakulása alapján 2% körüli GDP-növekedéssel és 3,3%-os fogyasztói áremelkedéssel számolnak a következő 12 hónapban (2013. ősz - 2014. ősz).

A nemzetközi helyzet is pozitívnak látszik
2013 harmadik negyedévében növekvő üzleti bizalomról és derűlátó gazdasági kilátásokról számoltak be a világ vezető pénzügyi szakemberei. A közép- és kelet-európai régióban azonban továbbra is megoszlanak a vélemények a növekedés fenntarthatóságáról.
Piac-index (+5,8 pont): A vállalatok összességében az üzemi eredmény javuló tendenciájáról számoltak be. A belföldi értékesítés fokozatosan bővülésnek indulhat, kínálati oldali árnyomástól azonban továbbra sem kell tartani: a vállalatok kevesebb mint negyede tervezi értékesítési árainak emelését. A külső kereslet élénkülése egyre inkább begyűrűzik a vállalati tervekbe, az export növekedését makroszinten ugyanakkor fékezheti, hogy elsősorban az EU-n kívüli piacokon aktív vállalatok optimisták, míg a magyar export háromnegyedét jelentő EU-s piacokkal kapcsolatban visszafogottabbak a várakozások.

Finanszírozás-index (+3,2 pont): A cégek pénzügyi helyzetében lassú konszolidáció figyelhető meg, s a 2013. őszi eredmények alapján változóban van a korábban tapasztalt kivárás, óvatosság a külső finanszírozási források igénybevételével kapcsolatban. A vállalati válaszok a finanszírozási feltételekben bekövetkezett kedvező fordulatot igazolják vissza: a közel másfél éve tartó alapkamat-csökkentési ciklus már érezhetően elkezdett átgyűrűzni a vállalati hitelkamatokba, aminek hatására egyre inkább versenyképesek a forintkölcsönök a devizahitelekkel szemben, s a felmérésben szereplő cégek tapasztalatai szerint a bankok hitelkínálatában, hitelnyújtási hajlandóságában is kedvező fordulat történt.

Beruházás-index (+3,0 pont): Az MFB-INDIKÁTOR eddigi történetében soha nem látott magas szintre emelkedett a beruházási kedv, ami összhangban áll a kapacitáskihasználtság alakulásával: az eddigi felmérések során még egyszer sem volt ilyen alacsony a kapacitásfelesleggel küzdő cégek aránya. A korábban elmaradt (a vállalati válaszok szerint „régóta esedékes”) fejlesztések jelentik a legerősebb beruházási motivációt 2013 őszén, s a javuló finanszírozási helyzet (olcsóbb források, növekvő hitelkínálat) hatására elsősorban az elmúlt évek amortizációját tervezik pótolni a vállalatok, s csak ezt követően kerülhet sor a bővítő beruházásokra.

Inkább piaci lehetőség kéne, de azért a hitelt is várják a cégek
Inkább a nagyobb cégeknek volt jó lehetőség a Növekedési Hitelprogram első szakasza a K&H kkv bizalmi index eredményei szerint. A válaszadók többsége szerint a beruházások növekedése inkább a piaci lehetőségektől függ, ennek ellenére a kkv szektor egyértelműen várja a program folytatását. a megkérdezett vállalkozások közül jóval többen (51%) gondolják úgy, hogy a kkv-k beruházásai inkább a piaci lehetőségeken, gazdasági kilátásokon és a környezeten múlik, mint akik szerint a kedvezményes hitelakciók tartósan növelni tudják a kkv beruházásokat (34%).

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo