Segít átalakítani az adózást az Uber

Az innovatív, előremutató megoldások iránti nyitottságáról híres észt adóhivatal bejelentette, hogy az Uberrel közösen új adóbevallási platformot fejleszt. A cél egy olyan modern, online felület kialakítása, amely az észt egyéni vállalkozók egyszerűsített adóbevallását támogatja.

Precedens értékű megállapodás született az Észt Adó- és Vámhivatal, illetve az Uber között. A megállapodás értelmében az Uber részt vesz egy egyszerűsített, digitális adóbevallási rendszer kifejlesztésében, melyet az észt egyéni vállalkozók használhatnak majd. A rendszer próbaüzeme 2016-ban indul. Ez a megállapodás jó példa lehet Európa többi országa számára is.

Az Uber és az észt adóhivatal közös munkacsoportja elsőként az Uber autós partnerein teszteli majd az új adóbevallási platformot, amely a tervek szerint 2016-ban indul. Az észtek azért választották az Ubert partnernek, mert a technológiai vállalatnak komoly tapasztalatai vannak a készpénzmentes digitális szolgáltatások terén szerte a világban.

Nem erre megyünk
Magyarországon egyelőre inkább közellenségnek van kikiáltva a személyfuvarozó cég. „Magánszemélyként például én is használok Ubert, ám mint politikus, elfogadom a taxisok részéről megfogalmazott kritikákat” – mondta Csepreghy Nándor miniszterhelyettes egy pódiumbeszélgetésen.
Bár az bizonyos, hogy a hagyományos és közösségi gazdaság szereplői számára egyenlő feltételeket kell biztosítani, A kérdés csak az, hogy melyik területnek kéne alkalmazkodnia? dr. Ormós Zoltán, a területtel foglalkozó jogász véleménye szerint a hagyományos és a megosztásos modellben működő vállalatok azonos területen azonos feltételekkel való működéséhez a hagyományos társaságok szabályozásának lazításával vezet az út.Egyelőre, ha az Uber példáját nézzük, épp ellenkező folyamat zajlik: az “infokommunikációs eszközön megrendelt személyszállítási szolgáltatásokra” is kiterjesztették a taxisrendeletet.
“Észtország eddig is élen járt a digitális technológiák alkalmazásában, és az internetes szolgáltatások fejlesztésében. Ezért válhatott Észtország európai szinten is komoly innovációs központtá.  Az elektronikus pénzügyi tranzakciók - amilyeneket az olyan digitális vállalatok alkalmaznak, mint például az Uber - átláthatóvá és követhetővé teszik az eddigi, készpénzen alapuló pénzforgalmat mind a hatóságok, mind pedig az egyének számára. Örömmel teszünk eleget az észt adóhivatal kérésének, hogy részt vegyünk ebben a közös projektben, amelynek révén az Uber autós partnerei és a többi egyéni vállalkozó egyszerűen és könnyen tehetik meg adóbevallásukat” - nyilatkozta Mark MacGann, az Uber regionális közpolitikai vezetője.

Mark MacGann hozzátette: “Szeretnénk együttműködni más nemzeti hatóságokkal, hogy modern és hatékony megoldásokat találjunk közösen. Olyan megoldásokat, amelyekkel a fogyasztók és az állam egyaránt jól járnak, miközben a digitális gazdaság egyre növekszik. Az Uber ma kötött először partnerséget európai adóhatósággal. Támogatjuk olyan új szabályozások megalkotását, amelyek az államkasszák és a sharing economy szereplőinek érdekeit egyaránt szolgálják, és szeretnénk, ha más országokban is lehetőségünk lenne hasonló együttműködésekre.”

 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo